Fan of a fan (átmenetileg szünetel)

15. fejezet - Az érme másik oldala (16+)

Sziasztok!

Mostantól valószínűleg a fejezetek elejére fogom beszúrni a kis megjegyzéseimet, melyeket igyekszem minél rövidebbre fogni mostantól!

FIGYELEM!
A fejezetben megrázó, erotikus tartalom jelenhet meg!

Mi okból tartottam fontosnak ezt most feltüntetni?
Mert lehet, hogy van olyan személy, akire megrázó hatással lehetnek az olvasottak.

Azért nem (18+)-at írtam, mert nem is annyira a megfogalmazás, illetve a nyers erotika miatt "korhatáros", mint a legtöbb ilyen fanfic, hanem inkább a pszichés tartalma miatt láttam szükségét a kis figyelmeztetésnek.

Köszönök mindent Nektek, hamarosan jelentkezem! ♡

Kellemes olvasást!

○

Nem teljesen értem a dolgot. Most akkor el vagyok engedve? Szabad vagyok? Kócos hajamat kisöpröm arcomból, villámgyorsan felkapom a korábban földre ejtett táskám, és elindulok kifelé.

Amint kinyitom az ajtót, hatalmas, csupasz felsőtestével találom szemben magam, amint az utat elállva magasodik felém. Akaratlanul is egy kisebb sikoly hagyja el a számat.

- Naaaa... most hova mennél már megint?! Én megadtam neked a lehetőséget, hogy önszántadból feküdj le velem, de te ezzel nem éltél. Hát, akkor most kénytelen vagyok máshogy játszani - lép beljebb, én pedig hátrálni kezdek. Megint.

Egyszerűen felfoghatatlan számomra, ami történik. Hogyan ismerhettem ennyire félre? Hogyan volt képes ennyire megtéveszteni? Hogyan lehettem ennyire vak?

Erőteljesen gondolkodom a lehetőségeimen, de alig jut valami eszembe. Amíg az ember nem kerül ilyen szituációba, könnyedény játszadozik a gondolattal, hogy hogyan védené meg magát. Én is számtalanszor pörgettem már le magamban, milyen irányú és erősségű, akciófilmekből tanult pörgőrúgással menekíteném ki magam.

És most, hogy itt állok, szabadságom útjában egy férfival, le vagyok fagyva. Fizikális önvédelem? Ugyan már... egyetlen szót se tudok kinyögni, nem hogy még kezet emeljek rá.

Gondolatmenetemből érintése zökkent ki. Arcomat kezei közé veszi, és tiltakozást nem tűrően húzza magához. Ajkaimat ösztönösen szorítom össze, amilyen erősen csak tudom, ám ő nem zavartatja magát.

Látva, hogy nem hajlok a nyelves csókra, türelmetlenül kezdi keresni, miként szabadíthatna meg a textiltől. Nagynehezen észreveszi a garbónyaknál lévő, vállon húzódó patentokat, és kéjesen feszíti szét azokat, ezzel szabaddá téve bal vállamat.

Próbálom ellökni magamtól, amire válaszul két erős markába szorítja csuklóimat. Apró puszikkal kezdi behinteni szám környékét, majd arcomon át, a nyakamon lefelé, egészen fedetlen vállamig halad.

Nyelve hegyével végig súrolja kulcscsontomat, érzékien felszisszen, én pedig érzem, ahogy szemem könnyel telik. Tehetetlenül, leszorított kezekkel állok, és senki sem segíthet rajtam.

- Na, most mi a baj? Kényelmetlen a helyzet? - hajol vissza arcomhoz, és lecsókolja a kósza könnycseppet.

Összeszorított szemekkel és ajkakkal bólintok egy óvatosat, mire tekintetét mélyen enyémbe fúrja. Arcomat fürkészi, minden rezdülését részletesen megvizsgálja.

- Akkor ezen segíteni kell - dörmögi rekedtes hangján, és jobb kezével óvatosan lehúzza a kisestélyi oldalán lévő cipzárt.

Egyre nehezebb visszafolytani a sírást. Egy belső hang üvölt bennem, tombol, én meg csak ázott arccal állok, és hagyom, hogy lehámozza rólam a ruhámat. Mit is tehetnék?! Esélyem se lenne elmenekülni, jóval erősebb nálam.

Aggódva figyelem, ahogy a gyönyörű alkotás testem vonalát követve a földre hull. Rob előttem állva, kaján vigyorral az arcán mér végig, majd karomnál fogva az ágyhoz rángat, és erőteljesen rátaszít. Két kezem fejem felé feszíti, és arra leszek figyelmes, hogy egy puha, selymes, mégis erős anyagú szalaggal kikötözi mindkét csuklómat.

Kétségbeesetten kapkodom a fejem, és egyre elkeseredettebbé válok. Ez nem történhet meg. Velem nem! Szétkenődött szemfestékem iszonyatos módon csípi szemeimet, a számon szerzett sebemet a mostanra patakokban folyó, sós könnyem marja.

Pántnélküli melltartómtól egy szempillantás alatt megszabadít, majd hosszan gyönyörködik kebleimben. Néhány pillanat múlva mutatóujjának begyével körkörösen simít végig jobb mellemen. Testem automatikusan összerándul, bimbóm megkeményedik, ő pedig érzékien alsó ajkába harap.

Hiába feszítem, "bilincsem" szakadhatatlan. Fejem elfordítom amennyire csak lehetséges, de attól, hogy nem látom, mi történik, attól még sajnos ugyanúgy zajlik minden.

Hogyan keveredhettem ilyen szituációba?! Néhány órával ezelőtt sejtelmem sem volt arról, mi vár rám. És tessék. Kellett nekem karrier... az első ember, aki kikezd velem, az a menedzserem. Való igaz, én is vágytam rá. Mindaddig, amíg szembesültem a ténnyel, hogy ki is ő. Amíg meg nem láttam az érme másik oldalát.

Halk, mégis keserves sikoly szakad fel torkomból, amikor fogaival megcsípi a bal mellbimbóbat. Reszketve figyelem, ahogy fokozatosan lejjebb csúszik, ajka nyomán csókokat lehelve csupasz bőrömre.

Egészen franciabugyim széléig halad, amikor megáll. Reménykedve lesek felé, de közel sem megnyugtató tényként veszem tudomásul, hogy csupán nadrágjától szabadul meg éppen.

Egy szál Calvin Klein boxerben áll előttem, én pedig próbálok a lehető leginkább oldalra fordulni, lábaimat felhúzom egészen a hasamra, ám ő megállíthatatlan. Erős kezeivel megragad combomnál fogva, visszaránt hanyatt fekvő pozícióba, és leszorítja lábaimat.

- Minél inkább tiltakozol, annál fájdalmasabb lesz - szűri ki fogai közt, és egyetlen határozott mozdulattal lerántja maradék leplemet.

Kezével végig simít belső combomon, majd erőteljesen szétfeszíti. Térdével kicsivel a térdem fölé nehezedik, így leszorítva lábaimat, mégis szabad élvezetet nyújtva mindkét kezének.

Beletörődve, mégis rettegve és zokogva várom, hogy megtegye az utolsó lépést. Ennyi volt. Minden reményem elszállt.

Anyaszült meztelenül, magatehetetlenül fekszem egy mostmár biztosan vadidegen férfi szorításában, egy ágyhoz kötözve, és halvány szikráját sem látom annak, hogy bárki is kiszabadítson.

Ahhoz már tényleg csodára lenne szükség.

○

Ne feledjétek, sem a nemi, sem más egyéb jellegű erőszak nem játék!!!