Fan of a fan (átmenetileg szünetel)

11. fejezet - Fordult a kocka

- Hogy mondod?! - nyögöm ki végre, még mindig levegő után kapkodva.

Értetlen tekintettel meredek az előttem megszeppenve ácsorgó srácra. Haja kócosan mered az ég felé, arca riadt. Kezében egy darab rongyos papírt szorongat.

- Én... írtam egy dalt... Neked - süti le szemeit. Rengeteg kérdés merül fel bennem egyszerre.
- Mikor? Hogyan? Miért? - harsogom.

- Tegnap békét szerettem volna kötni veled, és egy kis ajándékot is hoztam, csak amikor ideértem, véletlenül meghallottam pár szót, amit Robbal beszéltél. Azonnal tudtam, hogy ezt kell tennem. És hát... Onnantól kezdve írtam egészen... idáig - tekint le karórájára, és reményteljesen felém pillant.

- Te... tőled kaptam vissza a kártyám? - vonom kérdőre, ahogy a fejemben szépen lassan összeáll a kirakós.

- Igen - fordítja el tekintetét.

- És elárulod, hogy hogyan került hozzád? - állok fel szép lassan csípőre tett kézzel, ő pedig egy lépést hátrál.

- Találtam - szabja szűkre válaszát.

Biztos vagyok benne, hogy titkol valamit.

Ashton

Hátam mögé rejtett kezeim közt száraz falevélként reszket a papír az írásommal. Békülni jöttem, de félek, hogy megint mindent elrontok.

- És szabad tudnom, mikor és hol találtad? - lép közelebb... és közelebb.

- A múltkori találkozásunk után... - suttogom.

- Múlthét óta nálad van az a kibaszott kis kártya, és képes voltál eltitkolni előlem? Van fogalmad arról, milyen megalázó volt számomra a tegnap reggel? - kiabál.

- Lana... - próbálom csitítani.

- Kiszolgáltatott helyzetbe hoztál, és úgy gondoltam, szívességet teszel nekem, pedig az egész a te hibád volt! Gratulálok, ismét bizonyítottad, hogy mekkora egy egoista seggfej vagy! - üvölt.

Hátam ekkor valami keménynek ütközik, és tudom, nem hátrálhatok tovább. Két út van: vagy a mögöttem lévő ajtó, vagy a velem szemben tomboló lány.

Nem hiszem el... fél napon keresztül szenvedek egy kurva dallal, hogy végre elássam a csatabárdot, csokit is veszek neki, még a belépőkártyáját is visszajuttatom, erre leüvölti a fejemet. Mit képzel magáról? Elintézem, hogy előzenekarként kísérje végig az egész Egyesült Királyságbeli turnénkat, és itt visítozik nekem. Ezt már én sem tűröm el...

- Ide figyelj, te hisztis kis dög... jó szándékkal elintéztem neked életed első turnéját, aztán megsértődtél egy szóviccen. Csokit vettem neked... még egy kicseszett dalt is írtam, a kurva életbe! És csak azért, hogy megbékélj velem, de tehetek bármit, a te szemedben mindig szálka maradok! Azt gondolod, hogy most, hogy idekerültél, bármit megengedhetsz magadnak! Csak szólok, hogy az a több ezer ember, aki előtt felléphetsz, csakis miattunk vette meg azt a kibaszott jegyet. Majd ha önálló, teltházas koncerteket adsz, akkor azzal üvöltözöl, akivel akarsz! Addig viszont nem tűröm el, hogy ilyen hangsúllyal és ilyen stílusban beszélj velem! - nézek rá szigorú tekintettel.

Látom rajta, hogy megszeppen, és hogy meglepetésként éri reakcióm. Nem ordítottam, csak kissé emeltem meg a hangomat. Ő pedig kővé dermedve áll előttem falfehér arccal. A szemkontaktust megtartva összegyűröm a kezemben lévő papírdarabot, elhajítom, és kiviharzok a szobából. Muszáj kiszellőztetnem a fejemet.

Noelani

Ashton szavai villámcsapásként sújtottak. Percek teltek el azóta, hogy erőteljesen bevágta maga mögött az ajtót, én pedig még mindig dermedten állok ott, ahol eddig. Moccanni sem tudok. Hangja fejemben visszhangzik, s minden, amit elmondott, újra és újra szíven üt.