Flawless Flatmates (5SOS HU) [Felfüggesztve]

14.

Csütörtök=hajnali kelés.
Amivel semmi gondom nem lenne csak valakik miatt nem tudtam időben lefeküdni.
Miután a tükörből egy The Walking Dead statiszta nézett rám, pocséknak nyilvánítottam  a kinézetem. Világoskék pólót vettem fel amin egy árnyalattal sötétebb indián minta rajzolódott ki, hozzá fekete csőfarmert (éljen a változatosság) és a forever kedvenc liláskék színű virágos lapostalpúm.
Hastag divatdiktátor. Lol.

Kimásztam a konyhába, csináltam magamnak reggelit és szemügyrevettem a lyukas zoknimat. Talán ezt a napot még kibírja. Aztán jöhet a kuka.
- Jóreggelt Főnökasszony.-köszönt rám valaki az emeletről. Az illető szürke melegítőnadrág-póló együttesben volt és még a félhomályban is tökéletesen kivehető volt pimasz mosolya.
- Csao Calum. Mi a frászt csinálsz ilyenkor?
- Fogalmam sincs. Nem vagyok már álmos.
- Jó neked. Helyben elalszok.-kijelentésemet egy hatalmas ásítással támasztottam alá.
- Hova mész?
- Titkos megbeszélésre a két utcával lejebb tanyázó szektához. A jövő hónapi emberáldozatot kell kiválsztanunk. Javasolhatlak?
- Nem vagyok egy kicsit túl fiatal, tehetséges és jóképű?
- Á, hozzám képest dehogy.
Mennem kell, mert el fogok késni.
- Komolyan, hova mész?
- Plusztesi. Kézilabda. Suliban. Mert a normális tinédzserek iskolába járnak. Nem úgy mint egyesek.
- Felfogtam, köszönöm. Hajrá.
- Köszi. Na megyek. Nehogy szétszedjétek a lakást.
- Ugyan, mi sosem tennénk ilyet.-nevetett fel.
Mosolyogva indultam el a pokol felé. Mr. Hood sajátos tulajdonsága, hogy mindig jókedvem lesz társalgásaink után.

Ella tejeskávéját szorongatva várt mint mindig. Boldog volt, mert feloldották a netzárat a szülei (egy hónapig se mobilnet, se wifi, mivel Dylannal másfél helyett hat órára léptek le a városba. Ha szerelmes vagy nem érzékeled az időt... fúj de nyálas), szóval újra beszélgethetünk Messengeren. Juhú!
Kézin minden szép és jó volt, akkora lila folt lesz a jobb combomon, hogy egy ideig tuti hanyagolom a rövidnadrágot. Megint megvertük a fiúkat.
Mily meglepő.
Nemtom ki találta ki a csütörtök reggeli duplanyelvtant, de üzenem neki, hogy próbálja meg ő két órán keresztül viszonylagos érdeklődéssel hallgatni a mondatelemzést. Bleh.
Rajzon félig aludtam míg Mr. Anderson próbált túlkiabálva a hangzavart valami kis mértékű tudást a görög építészetről átadni. Ahogy összevissza firkálgattam a jegyzetfüzetembe, semmi konkrétum nélkül, egyszercsak megalkottam a pályázatomat.
Nem viccelek.
Már tegnap összeraktam a fejemben, hogy milyen lesz véglegesen.
És most, miközben mindenki üvöltözik, röhög vagy halálosan unatkozik lerajzoltam, szinte öntudatlanul.
Kész.

A lapon négy ember volt, négy különboző helyzetben.
Nem férfi, nem nő, nem gyerek, nem felnőtt, nem lázadó tinédzser vagy aktatáskás üzletember, hanem csak négy ember.
Arc nélküli árnyékok.
Ők voltak az érzelmek.
Az első kitárt karokkal állt felfelé nézve, egyik lábát felemelve, éppen forogni készült. Ő volt a boldogság. Az öröm. A felszabadultság.
A második éppen a falhoz vágott valamit. Ő a harag. A csalódottság. A tehetetlenség.
A harmadik egy széken ült és a tenyerébe temette az arcát. A szomorúság. Az egyedüllét.
A negyedik pedig hárman álltak. A két ember (akiknek megalkottam a vonásait: bolgogan pletykáltak) a középen állóhoz beszéltek. Aki egyenesen kinézett a képből, hátratett kezekkel állt.
Ő a beletörődöttség. Az érdektelenség.

Nem ez volt a legjobb művem. De ez fejezte ki legjobban amit én gondoltam a pályázat feladatáról.

- Hol lesz óránk?-zökkentett ki Ella gondolataimból. Ja, hogy kicsöngettek! Hupsz.
- Eggyel lejebb, a töriszertár mellett.- válaszolt Lara II. a fejem felett.
Együtt mentünk le a körfolyosóig, amikor Lara elment "friss levegőt szívni". Németóra elött boldogan döbbentem rá, hogy nem tanultam meg a memoritert, így a 15 percemet magolással töltöttem és egész jól sikerült is a feleltetés. Duplafrancia előtt Hayley-vel és Patrick-kel felkerestük a rettegett titkárságot, mert a tankönyvrendelési papiroknál hiányoztak adataink. Csak kicsit lettünk lebaszva.
Duplafrancia felemelő volt, az új igeidőnél állandóan valamilyen sütéssel-főzéssel kapcsolatos példa volt, így vagy korgott a gyomrom vagy a tegnap délutánon röhögtem magamban.
Matek előtt a többiek házit másoltak, én áldottam a PhotoMath-t a tegnapi utolsó feladat miatt (ha én nem tudom megoldani, akkor majd az okostelefon) és lementem Leslie-vel a büfébe.
Éljen a melegszendvics!
Visszafele ő leállt beszélgetni a volt osztálytársával én meg felkutattam Anáékat. Az említett személy már várt.
- Ne akadj ki.
- Ennél a pontnál már nem tudok.
- Eltörték anya reggeliskészletének utolsó két megmaradt tányérját is.
Jézusom.
- Melyik?
- Ash és Luke.
- Akkor ma délután szépen elmegyünk mindannyian az Ikeába és megvesszük az EGÉSZ készletet. Meg a polcodat is. És nekem is kellene két új fogantyú a komódomra, mert állandóan leesnek.
- Oké, de hogy jövünk ki a pénzből? Még egy hét van április végéig.
-  A fiúk beszállnak az étkészletbe, mi meg összedobjuk a pénzt. Ennyire nem lehetünk csóringerek.-nevettem fel.
Csengetéskor visszamentünk termeinkbe, kicsöngetéskor pedig enyhény leamortizálódva léptünk ki a kapun.
Én a matek, ő a föci miatt. Aranyom ugyanúgy mentesült az énekkar alól, mint én a rajzszakkör esetében, így együtt indultunk el.
Szokásos sétánk után hazaértünk, ahol most kivételesen üres lakás fogadott. A táblázatra rápillantva megvilágosodtam: ma mentek a rádióba, még egy jó egy óra mire hazaérnek. Ma én voltam a soros, szóval carbonara spagetti a la Zora lett a kaja. Anadora olyan négy fele lesprintelt a házmesterhez, mert a szellőzőnknél már megint ott ólálkodott a galamb, pedig elvileg a rács miatt nem férhetne hozzá, egy szó mint száz, megint tönkrement a rács szóval esetleg meg kéne javítani...
Alighogy Ana lement a fiúk meg is érkeztek. Farkaséhesen. Azonnal felfalták a kaja jó 3/4-ét, nagy nehezen sikerült csak megmentenem én és Lb-m részét a pusztítástól.
Utána jól megszidtam a két barmot a tányérokért (elmondhatom magamról, hogy már létszer lecsesztem egy világsztár bandát) és közöltem velük az Ikeás-tervet. Diadalüvöltés követte a bejelentésemet. Ezek komolyan örültek neki.
A srácok felmentek pihenni (jaj szegények, mily megerőltető a sztárélet), én nekiálltam elpakolni közben pedig Anadora idegbajosan megkereste a pár évvel ezelőtti szerződést a ráccsal kapcsolatban, aztán újból elviharzott, kis híján fellökve a konyha felé tartó Calumot.
Hát én nem lennék a házmester helyében...