Flawless Flatmates (5SOS HU) [Felfüggesztve]

2.

A szüleink Fiji szigete mellett tanulmányozzák a vízi élővilágot. Mind a négyen tengerbiológusok, együtt végeztek az egyetemen; ők voltak hírhedten a prof kedvencei egyben az évfolyamelsők. Bleh.
A szüleim harmadévben jöttek össze, Anadora-é pedig a diplomaosztón. És persze mindannyian BFF-ek.
Hát nem undorítóan romantikus?

Apa felfedezett egy új tengericsikóhal-alfajt egyik nyaralásunk alkalmával, így a nemzetközi szövetség őt bízta meg egy kutatócsoport megszervezésével bő két évre. Hát persze, hogy mindannyian benne lettek és rohadt boldogak voltak. Hatalmas lehetőség volt ez nekik, kaptak még vagy 10 embert segítségül a modern elektronikai eszközökről nem is beszélve. Már fél évvel az indulás előtt megterveztek minden apró részletet. Semmit sem hagytak ki.
Ja, de mégis.
Valamit elfelejtettek.
Azt, hogy mi mégis mit gondolunk egy kis szigeten való senyvedésről (40Cºban és 80% páratartalommal természetesen). Mert ugye a gyerekeket ide-oda lehet tologatni mint egy szobanövényt, nem?
Tök logikus.
Anadorával egy-két hónapig megpróbáltuk háttérbe szorítani az önzésünket és velük együtt örülni és boldogan tervezhetni az "új" életünket.
De nem ment.
Először csak egymásnak panaszkodtunk majd a barátainknak. Aztán Marthának is. És végül odaálltunk a szüleink elé szombat esti filmnézés közben (mindent vagy semmit alapon), hogy mi nem igazán acceptáljuk ezt a tervet.
És vártuk a "énnemerreneveltelek", "csalódtambennedkislányom" és a "mindigcsakmagadragondolsz" c. szemrehányásokat.
De nem jöttek.
Sőt.
Nagyon csönd lett.
Vagyis nem, mert csak a szüleink hagyták abba a beszélgetést, de Bruce Willis csakazértis leszedte a helikoptert egy taxival, abszolúte figyelmen kívül hagyva a tényt, hogy mi most az életünkért könyörgünk.
Szóval drágalátós szüleink mérlegeltek.
A mi érveink-most jutottunk be Sydney legjobb középsulijába; itt vannak a barátaink; én köztudottan rettegek a víztől (sziget pls), Ana zenesulija jövőre nemzetközi versenyre küldené őt, annyira gyönyörű a hangja (és tényleg), nekem ha ebbe a középsuliban tanulok egyenes utam lenne az orvosira- jók voltak. Csak nem eléggé.
Szemben ott volt az ő lehetőségük. Amit nem lehet/szabad elszalasztani.
Patthelyzet.
Szüleinknek amúgy brutális lelkiismeretfurdalása lett, ami viszont nekünk jól jött. Rövid szülők közötti susmus után anya bedobta az ötletet, hogy akkor mi maradjunk itt. Szerintük elég érettek vagyunk a feladathoz. (MUHAHAHAHAHAHAHAAAA)
Csak hol? A jelenlegi otthonainkat eladják a kutatás pénzügyeinek megsegítéséért.
És ki fog vigyázni ránk?
És akkor jött ez az angyal Martha és szólt, hogy Josephék (anyumék) és Felixék (Anadora szülei) ne aggódjanak, majd ő vigyáz ránk.
Aztán Stephanie (Ana anyukája) mentett meg minket lakásügyileg.
Ugyanis kölcsönadta a lakását amit nem szándékozott eladni.
NEKÜNK.
Hallelujah!

Szóval kisregényem zárásaként: itt lakunk egy általunk kidekorált álomotthonban boldogan és rendetlenségben. Anyuék hetente hívnak Skype-on és egész jól megbarátkoztak a helyzettel.
De azért hiányoznak.
Ők is, meg a szombat esti Bé-kategóriás akciófilmnézések.

Csakhogy felmerült egy kis probléma.
A tető elrettentő állapotban van és teljesen beázna ha zuhogna. Ami nem lenne nagy gond tekintve, hogy itt olyan ritka az eső, mint nem agyonsózott sültkrumpli a McDonald's-ban, ellenben ha süt a nap meg lehet fulladni bent. A nyitott ablakkal való alvással már megbarátkoztunk és el is viselnénk, de a szakember szerint (aki vizsgalta a tető állapotát), egy bő 1 év múlva életveszélyes is lehet a lakás.
Mondjam a slusszpoént?
A lakógyűlésen kijelentették, hogy mivel a tetőnk már háromszor fel lett újítva a lakóközösség pénzéből, most már nem vállalják a költségeket.
Ergo szakadjon ránk nyugodtan.
Kösz.

Szereznünk kell másfél milliót 11 hónapon belül vagy végünk van.
Help.

Gondolataimból Martha kacagása ébresztett fel , aki istenien szórakozott a hirdetésen. De csak addig ameddig meg nem látta, higy fiuknak is ajánlottuk a szobákot.
Ekkor hörgésszerű hangot adott ki és kétnapos vizihullaszínre sápadt.
Anadorával egymásranéztünk és rövid uton menekülőre fogtuk.
Ez a reakció ugyanis csak egy dolgot jelentett.
Hegyibeszédet.
Kihasználva azt a még pár másodpercnyi időt ameddig dadusunk nem kap levegőt, felkaptam két lekváros croissant, Anadora menkítette a laptopot és külön-külön bevágtattunk szobáinkba.
Még hallottam, ahogy Martha belekezdett mondandójába megcélozva az egymás mellett lévő ajtókat, de néhány pötyögés után elnyomta hangját a twenty one pilots. Kisvártatva nyílt a közös fürdőszobaajtónk és Ana lesett be.
-Megúsztuk. Van kajád? És hány óra? Kész a házid?
-Tessék, csórtam croissant. Fél het. Igen. Vallatás nem lesz?
-Kac-kac. Hülye.
-Én is szeretlek.
Mentetted a hirdetést? Ugye? UGYE?
-Nyugi már te szociopata, mentettem. Posztoljam is?
-Aha.
-Jól meggondoltuk mi ezt?-kérdezte teljesen jogosan. Mivel láttam az aggodalmat az arcán, megpróbáltam megynugtatni.
-Ana. Eddig egyetlenegy átgondolt döntésünk nem volt.
-Ott a pont.
Evvel a mondattal ki is végeztük a mai napot.