Flawless Flatmates (5SOS HU) [Felfüggesztve]

15.

Hello everybody!
Valaki magyarázza már el nekem, hogy hogyan lehetséges a 3000+ megtekintés.
Mert nem tudom felfogni.
Nagyon nem.
Köszönöm. ♥

TGIF!
Boldogan ébredtem fel, fogalmam sincs miért, a "péntek van" tudat ennyire nem szokott feldobni...
Anadorával nagyban készülődtünk és csajosan visongtunk a tegnapról (khm asszem több vasalást sózok Michael nyakába ezentúl), amikor valaki kopogott az én szobám ajtaján.
- Fletcher?
- Gyere nyugodtan Ash.
- Itt se vagyok.-szublimált el Ana egy másodperc alatt a másik ajtón keresztül.
- Nem beszéltünk tegnap.
- Tudom és sajnálom, de hulla voltam. Nem te zötyögtél végig az Ikeán egy rohadt bevásárlókocsiban...
- Na az poén volt.-röhögött fel.
- Valahol biztos vicces...-kotortam elő a világoskék pulcsimat, amit azonnal ráhúztam fehér rövidujjúmra.
- És most mi lesz? Soha sem fogjuk megbeszélni? Valahogy nem sikerül eljutni addig a pontig sose...
- Na jó, ne nyavalyogj itt, most megbeszélünk mindent.-ültem le mellé az ágyamra.
- Nem kéne suliba menned?-döbbent le. Figyelj és tanulj.
- Kések egy órát. Hülyegyereeek!-üvöltöttem el magam. Anadora meg is jelent az ajtóban fél nutellás szendviccsel a szájában. Anyám de éhes vagyok.
- Mifan?
- Szólj kérlek osztályfőnökömnek, hogy fogorvoshoz kellett ma reggel mennem. Kiesett a tömésen.
- Okfa. Mheddig nem jöff?
- Első két óra. Igazoltan.
- Jó.-nyelte le a maradékát.-Na én viszont mentem. Byee.
- Most te komolyan lógsz?-kicsit nehéz felfogású lett az unokatestvérem. Hangos ajtócsapódás jelezte, hogy Anadora távozott
- Igen. Igazoltan. Szülői engedéllyel. Évente három alkalommal fel lehet használni az előre megírt igazolásaink egyikét. Van két egész napos és egy pár órás. Nos, mi még egyet sem használtunk fel évek óta, tehát itt az ideje neki.-dőltem hátra az ágyon.
Pár percig csendben voltunk, csak a mosogép hangja hallatszott fentről. A fiúk még biztos alszanak.
- Megváltoztál.
- Mondod te.
- Haragszol?
- Kellene?-néztem rá.-Inkább csalódott vagyok. Azt hittem te is keresni fogsz engem, mint ahogy én téged.
- Kerestelek is. Csak tudod milyen anya, ha összeveszik valakivel. Mindig megakadályozta a kapcsolatfelvételt.
- Elhiszem.-sóhajtottam.-Még mindig nem beszélnek, ugye?
- Szerinted? Anyud minden hívását kinyomta eddig.
- Ash. Most komolyan. Öt éve volt hogy eltűntünk pár napra.
- És semmi bajunk vagy maradandó károsodásunk nem lett.
- Dehogynem. Néha még mindig eszembejut amikor beledobtál a tóba ruhástól.
- Az kurvanagy volt-röhögött fel.-Akkorát sikítottál, hogy víszhangzott vagy öt percig.
- Mert félek az állóvizektől baszki.
Szerintem én vagyok az egyetlen csöki egész Ausztráliában, aki
1. Nem tud úszni
2. Ebből kifolyólag szörfözni se
Éljen.
- Menjünk el valahova.-ültem fel hirtelen.
- Mit akarsz? Lógsz a suliból és utána nyilvánosan mutatkozol?
- Nyugi már, gyere elmegyünk reggelizni.
Felkaptam a fekete lapostalpúm, a táskám, elköszöntem a fiúktól (félkómásan neteztek a nappaliban) és Ashtonnal elindultunk a két saroknyira lévő cukrászdába.

Ha már fogorvosnál kéne lennem, teszek róla, hogy el is jussak oda.

Vettünk vagy három hatalmas szelet tortát (fejenként, még jó hogy uncsitesóm meghívott) és egymás tányérjába átnyulkálva plusz egymás szavába vágva meséltünk. Ash a bandáról, a volt barátnőjéről, a turnékról, az új barátairól, a rajongókról és egy kicsit a családjáról is mesélt, de mindig visszakanyarodtunk a dobjához. Sztoriztunk a régi időkről is egy csomót, állandóan pisszegtek ránk, hogy túl hangosan röhögünk, de most őszintén: ki a francot érdekelt?
Meséltem neki a YPP-ről, a volt osztályomról, az általánosról és a mostani sulimról, anyuékról és Anadoráékról is egy pöppet.
- Kezdesz felnőtté válni, és ez nagyon kiakaszt.-mondta miközben az utolsó csokitortaszeletemet pusztítottam.
- Te hülye vagy.
- Hallod, én egy vidám és folyamatosan pofázó bubifrizurás kiscsajra emlékeztem, aki folyton lilában járt, erre itt egy önálló, de még mindig folyamatosan dumáló 16 éves csaj fekete ruhákban, akire srácok nyomulnak. Anát sem ismerném már meg, ha szembejönne velem az utcán.
- Mondja az, aki három centire van a világhírnévtől.
- Hát ja.-röhögött fel.
- Na, menjünk. Tudod, van aki iskolába is jár még.
- Abbahagyhatod, köszi.
- Amúgy-állt meg kifelé menet-Ana problémájára visszatérve: fél egytől benn leszünk a stúdióban, gyertek be és felvesszük az anyagát
- De cuki vagy.-mosolyodtam el.
- Á, csak túl rendes.-indult el kifelé vigyorogva.
Fő, hogy az önbizalma még megvan.
Tegyük hozzá, hogy az ott tartózkodó lányok nagy része egész idő alatt az unokatesómat stírölték, a távozásakkor pedig sóhajokat lehetett hallani.
Ehhez hozzá kell szoknom...