A hercegnő és a rockherceg ♥️ hemmings •Befejezett•

3.

//Nina//

Bevezettem az előbb érkezett bandát a szobájukba,elég szimpatikusnak tűntek.

-Szóval,ez itt a közös nappalitok,amiből 4 szoba nyílik. Mindegyikhez tartozik egy fürdőszoba,meg egy külön kis nappali. – magyaráztam nekik a dolgokat. – A csomagjaitok már bent vannak.

- Azta! – beléptek a szobájukba.

- Én megyek is. Remélem feltaláljátok magatokat. – mosolyogtam és elindultam kifelé.

- Szia! – integettek nekem.

A nagy csöndet a cipőm halk kopogása törte meg. A kintről beáradó fény kivilágította az egész kastélyt. Hamar megérkeztem a szobámba. A szobalányok a ruháimnál tevékenykedtek,míg én leültem az ágyamra.

-Zavarjuk kisasszony? – kérdezték,mikor észrevették,hogy itt tartózkodok.

- Nem,dehogyis folytassák csak. – rájuk mosolyogtam. Felálltam az ágyról és az íróasztalom felé vettem az irányt. Kupi volt rajta. Sok rajz,még több ceruza... és annál is több sima lap. Csodálkozhattok miért nincs rend,hisz itt vannak a szobalányok. Ez az én kis „szenthelyem" ehhez nem nyúlhat hozzá senki. Utálom,ha turkálnak a rajzaim között. Megfogtam az elkészült rajzokat és beraktam őket egy mappába. A ceruzákat egy henger alakú tartóba. A sima papírokat pedig az asztal szélére tettem.

- Andrea, kimegyek sétálni. Ha valaki keres mondd meg neki,hol vagyok. – szóltam a szoba lánynak aki csak bólintott.

- Rendben.

Magamhoz vettem egy pár félig elkezdett rajzot és 2-3 ceruzát. A folyósón a csönd helyett hatalmas hangzavar lett. Készülnek a mennyei sütik és egy csomó más finomság a holnapi napra. Díszítik a termeket. A pincérek egyik helyről rohannak a másikba. Előttem szétnyílt a tömeg,így kényelmesen folytattam utam. Kiérve az udvarra elsétáltam az egyik fűzfa alá,majd az árnyéka alá leültem. Épp egy kis patakocska mellett foglaltam el a helyem. A csobogása megnyugtatott. Egy kis szél törte meg a nagy forróságot. Kellemes volt.

-Jajj,ne! – kaptam a papírjaim után. Gondolhattam volna rá,hogy elfújja a szél. „Felpattantam" a helyemről és elindultam utánuk.

- Ezek,nagyon szépek. – lépett felém Luke...

- Köszönöm! – kivettem a lapokat a kezéből és éreztem ahogyan elpirulok.

- Én csak azt mondom ami igaz. – leültünk a fa tövébe.

- Még egyszer köszönöm. Bár nem hiszem,hogy olyan jók lennének.

- Pedig azok,hidd el. – nézett a szemeimbe és mosolygott. Vészesen közeledett az arca felém.

- Kisasszony! – rontotta el a pillanatunkat Jeremy,apám egyik inasa. Mindketten felé kaptuk a fejünket. – Elnézést kisasszony,nem akartam zavarni önöket. Az Apja kért meg,hogy szóljak. Mindjárt megérkezik Alexander.

- Rendben,köszönöm. – mosolyogtam rá. Felálltunk. – Bocsi,de mennem kell.

- Ha hív a kötelesség. Menj csak. – elindultam a bál terem felé. Most komolyan megakart csókolni? Vagy csak elképzelem magamnak? A mosolyt sehogyan sem tudtam levakarni az arcomról. Örültem annak,hogy végre találkozhatok Alexanderrel. És az előzőeknek is szintén örültem.

- Áh...itt is van Nina! – mutatott felém az apám. Úgy látszik a vendégeink már megérkeztek. Ilyen lassú lettem volna?

- Örvendek kedvesem! – csókolt kézen a király. Gondolom Alexander apukája lehetett.

- Úgy szint. – pukedliztem egyet. – Nina Adaline White.

- Ő itt a fiam,Alexander Lewis. Gondolom már hallottál róla. – mosolygott.

- Igen,persze.

- Szia Alex vagyok. – utánozta apja mozdulatait.

- Nina,örülök,hogy végre megismerhetlek!

- Nem mentek ki,megismerni egymást? Sok elintézni valónk van. – tette fel az ötletet Apa.

- De persze. – ismét elindultam az udvarra. Igazán jól nézett ki. Öltöny,minden ahogy egy hercegnek kell kinéznie. De az agyam csak is Luke-on járt és azon ami majdnem megtörtént.

- Jól nézel ki. – nézett rám.

- Köszönöm,te sem panaszkodhatsz. – mosolyogtam. – Hova szeretnél menni?

- Nem tudom,mi a kedvenc helyed? – érdeklődött.

- Van egy kis patak,szeretek mellette ülni és gondolkodni. Gyere,megmutatom merre van. – fordultam meg egy kis ösvényen.

//Luke//

-Várjunk csak! Te mit csináltál majdnem? – kérdezték meg a fiúk már századjára.

- Mhegcshókholtham. – motyogtam. – De csak majdnem!

- Mit csináltál? Nem értem! – ordított Cal majd a fülét a számhoz rakta.

- Mert így érted? – ordítottam bele. Felugrott az ágyról.

- Baszki! – fogta a fülét.

- Na térjünk vissza meg...? – kérdezte Mike.

- Cshókoltam. – motyogtam ismét.

- Ácsi! Te megcsókoltad Ninát? – mindenki ide kapta a fejét.

- Csak majdnem! – kezdtem le mentegetőzni.

- Én is gyakran csinálok majdnem valamit. – csapott Calum a hátamra. – Azt mondtam gyakran,nem azt,hogy mindig.

- Rohadna le a kezed! Fuss ha kedves az életed,ribanc! – 2 másodperccel később már eltűnt a szobából.

- Megkeresed vagy menjek én? – kérdezte Ash.

- Megyek. – felálltam az ágyról és elindultam.

- Calum! Hol vagy? – ordítottam.

- Soha nem találsz meg! – ez csak is kintről jöhetett. Elindultam kifelé. Nem nagyon siettem,ráérek éjfélig megtalálni. Mindenhol szökőkutak. Egyenesre nyírt sövény. Fél óra múlva egy bokor mögött megláttam egy fekete bakancsot. Most bújócskázunk? A háta mögé osontam majd ráugrottam a hátára,amitől mindketten a földön végeztük.

- Segítség! Megakarnak erőszakolni! – ordította.

- Sh...elrontod a tervem!

- Megakarsz erőszakolni,mi? Tudtam,hogy ezt akarod! – „durcizott".

- Persze,az minden vágyam.

- Öhm... Nem akarom megzavarni ezt az idilli pillanatot,de mégis mit csináltok? – Candice megtörte a „terveim".

- Megakart erőszakolni! Segíts! – ölelte meg szorosan Calum.

- Erre ugyan mit kéne mondanom? – nevetett Candice.

- Cuki ahogy nevetsz. – jaj ezek között lesz valami.

- Köszi,asszem!

- Elengedhetnéd szegényt,szerintem nem kap levegőt. – felálltam és leporoltam a nadrágom.

- Ja,bocsi! De azért vigyázz rám!

- Vigyázz magadra! Elég nagy fiú vagy már.

- Én hagylak titeket,Calum este majd folytatjuk amit elkezdtünk! – kacsintottam rá.

- Candice segíts rajtam! – ordibált,már szerintem mindenki minket nézett.

- Ott van Nina,én megyek. Nem jöttök?

Megfordítottam a fejem és láttam,hogy egy másik fiúval van. Féltékenység fogott el. Talán érzek valamit iránta?