A hercegnő és a rockherceg ♥️ hemmings •Befejezett•

10.

//Nina//

Július 19...július 19. Ez az egyetlen dátum járt a fejemben. Július 19-e. Összesen 3 hónap van addig. 3 hónap,addig bármi történhet. Nem?!

Július 19 az esküvőm hivatalos időpontja Alexanderrel. Nem akarom! Egyszerűen nem megy! 1 óra telt el az óta,hogy a szüleim elmondták,az időpontot. Azóta bent ülök a szobámban és próbálom feldolgozni a dolgokat. A mellkasom előtt átkarolom a felhúzott lábaimat.

-Ez nem történhet meg! – hajtom hátra a fejem.

De ez csak is velem történhet meg! Kivel mással történne meg?! Halkan kopogtatnak az ajtón. Óvatosan felállok és a tükör előtt megállok. Elsírtam a sminkem. Óvatosan letörlöm ami elkenődött,majd kinyitom az ajtót. Épp az állt az ajtó előtt,akivel nem akartam találkozni.

-Menj el...

- Mi miért? – értetlenkedik.

- Csak menj el. – csukom Luke-ra az ajtót. Háttal állok az ajtónak és lecsúszom a bejárat elé. Ismét kitört belőlem a sírás.

//Lily//

-Anya? – fogom meg édesanyám kezét.

- Igen,drágám? – néz le rám mosolyogva.

- Nina miért lett ilyen szomorú?

- Nem tudom. Remélem nincs semmi baja sem.

- Megyek anya!

- Menj csak!

Elindulok Nina szobája felé,kideríteni mi a baja. Sosem szerettem ha a nővéremnek gondja van. Remélem fel tudom vidítani. Bekopogtam az ajtaján.

-Menj el Luke! – szipogott.

- Lily vagyok. – szólalok meg. – Bemehetek?

- Egyedül szeretnék lenni!

- Rendben,majd vissza jövök. – elsétáltam az ajtótól. Sírt,biztosan sírt hisz szipogott. Nem szokott ok nélkül sírni. Nem hiszem,hogy az eljegyzéssel lenne gondja,hisz eddig is nagyon várta. Bár azóta sok minden megváltozott.

- Lily! Gyere beszélgessünk! – karolja át a vállam Candice.

- Rendben menjünk!

//Luke//

-Velem van a baja? Vagy nem? Reggel olyan boldog volt...most pedig szó szerint elpaterolt!

- Nem hiszem,hogy veled lenne problémája! Lehet,hogy rossz volt a reggeli! – rántotta meg Ash a vállát.

- Figyelj! – csámcsogott Mike. – Reggel óta nem találkoztatok... és akkor boldog volt. Ez egyenlő azzal,hogy azután történt valami. Gondolom a szülei megint elintéztek neki valamit.

- De akkor miért nem mondja el?

- Talán rosszul fogadnád a hírt?

- Ti tudtok róla mi? – mutatok feléjük.

- Miről?

- Arról,hogy mi a baja.

- Honnan tudnánk? Nem is beszéltem ma még vele! – csapott Mike a lábára.

- Ash? – fordulok felé.

- Nem,nem beszéltem vele én se!

- Calum tud valamit és elmondta nektek mi?!

- NEM! – ordították rám egyszerre.

- Haver, nyugodj már le! Senki nem tud semmiről! Csak annyit, amennyit te elmondasz.

- Talán egy kicsit túldramatizáltam az ügyet.

- Kicsit? – kérdik szarkasztikusan

- Kicsit! – mutatom a kezeimmel a kicsit. Sóhajtanak egyet én pedig bemegyek a szobámba. Sohasem volt még ilyen. De láttam rajta,hogy sírt. Vörös,duzzadt szemek. Rossz volt ránézni. Nem gondoltam volna,hogy az ember arca ennyire megváltozik sírás után. Mintha egy másik ember lett volna előttem,még ha egy kis ideig is. Megnézem,jobb ha megnézem. Nekem legalábbis jobb lesz,még ha nem is akar látni. Erőt vettem magamon és felvettem a bakancsom,majd elindultam. Hezitáltam,hogy be-e kopogjak. Felemeltem a kezem,majdnem kopogtam,de inkább magam mellé raktam vissza. Ha akarna látni biztos keresne. Vagyis remélem ,hogy keresne. Éppen elfordultam,mikor hallottam,hogy kattan a zár és kinyílik az ajtó. Ott állt előttem,kisírt arccal. Beszédre nyitotta a száját,de inkább becsukta,majd megölelt. Percekig csöndben állunk ölelkezve. Közben valahogy bekerültünk a folyosóról a szobába. Fejét belefúrta a mellkasomba és úgy sírt.

- Shh! – simogattam a hátát,hogy lenyugodjon,de ez nem segített rajta.

- Mi a baj Nina? – emeltem fel az állát,hogy a szemébe tudjak nézni.

- Júl... - elcsuklott a hangja. – Júl...július 19.

- Mi van akkor? – kérdésemre,csak ismételten zokogott.

- Figyelj,most szépen elmész és rendbe szeded magad,addig itt megvárlak. – mutattam az ágyára. – És azután megbeszéljük ezt a dolgot,mert én semmit sem tudok.

Bólintott és elindult a fürdő felé.

//Nina//

Beléptem a fürdőmbe. Egy pár percig csak ültem a kád szélén és bambultam. Hogy tudtam megérezni,hogy itt áll az ajtó előtt? Nem kopogott,de én éreztem,hogy valaki van ott.

Mikor észrevettem,hogy telik az idő de én csak ülök,felálltam és megengedtem a meleg vizet a kádba. Levettem a hatalmas ruhámat és beleültem először,rossz volt a forró víz,de a bőröm egy idő után megszokta. Nem sokkal később kiszálltam és rendbe szedtem a fejem. Ez csak annyi volt,hogy az elsírt sminket lemostam. Elfelejtettem behozni pizsamát,így egy szál törölközőbe kimentem.

-Ne nézz ide! – fogtam le Luke kezét. Éppen körbe nézett a szobában,és amikor kiértem itt volt előttem.

- Miért ne?

- Mert csak egy törölközőben vagyok.

- Ne szégyenlősködj! – fogta meg a kezem és elvette a szeméről. Nem szóltam semmit,csak előkotorásztam egy pizsit és gyorsan visszamentem a fürdőbe. Felvettem,majd mentem is vissza a hálómba.

- Most már oda nézhetek? – takarta le a szemét a saját kezével.

- Talán! – nevettem el magam. Olyan,mint egy 5 éves.

- Gyere ide! – magához húzott és megölelt.

- Elmondod mi történt ma? – bólintottam,majd leültünk az ágyra.

Kezdődjön az esti mese!