A hercegnő és a rockherceg ♥️ hemmings •Befejezett•

Meglepetés

Meglepetés

//Nina//

*Hat hónappal később*

Sikeresen beléptem a kilencedik hónapomba, a szigetre ezzel egy öntetűen az újév is. Január közepe felé járunk, én pedig a hónap végére vagyok ki írva. Egyszerűen borzalmas így az élet. A saját lábujjamat nem látom! Persze a terhesség, és az a gondolat, hogy nemsokára anyuka leszek, kiegyenlíti a dolgokat.

- Itt a palacsinta! – jön be a szobámba Candice.

A kilenc hónap alatt rákattantam a csokis palacsintára, nekem adhattak bármi mást, az mindig a padlón végezte, jobbik esetben meg sem ettem. Így hát a palacsinta volt az egyetlen, amit tonna számra ettem. Igaz, hogy nem a legegészségesebb dolog, de amíg ebben a helyzetben vagyok, nem tudok mást tenni.

- Isten vagy! – próbálok felállni, ami a hasam miatt kicsit ügyetlenül jön össze.

- Én a helyedben már cukor túladagolásban szenvednék – nevetett fel. – De, ebben van jó dolog is.

- Mi az? – húzom fel a szemöldökeimet, kérdően nézek az előttem álló lányra.

- A fiúk nonstop várják a palacsintákat – rázza meg a fejét. – Calum pocakot fog növeszteni.

Calum és Candice a mai napig együtt vannak, sokkal elővigyázatosabban, mint mi voltunk. Igaz, hogy lassan mindketten elérnek ahhoz a korhoz, hogy szeretnének egy gyereket. Candice azt mondja, először vigyáz az enyémre, majd aztán meglátja vállalkozik-e erre. Persze, addig bármi megtörténhet. Egy vita tönkre tehet mindent náluk, nem szabad túlságosan is előre gondolni a dolgokat. Hisz akkor nem valósul meg.

- Pocakos barátod lesz – nevetek fel.

- Aha – húzza el a száját.

- Candice – állok elé. – Mit nem mondtál el nekem?

A háta mögött rejtőző kezeit maga elé rakta. Egyből oda kaptam a fejem, de a pocakom miatt semmi nem látszott. Sóhajtva felemelte a bal kezét, tekintetem egyből a gyűrűs ujjára tévedt.

- Uram atyám! Miért nem mondtad el hamarabb? Mikor történt ez egyáltalán? – vonom kérdőre szőke barátnőm.

- Nem akartuk, hogy emiatt is aggódj, elég neked most a baba – mosolyodik el. – És, úgy körülbelül két hónapja.

- Miért nem vettem ezt észre eddig? – kérdezem inkább saját magamtól, mint az előttem álló lánytól.

- A hasad miatt sok mindent nem veszel észre – nevetett fel.

- Gratulálok! – vonom magamhoz egy ölelésre, ami elég nehézkesen sikerül. – Na és, mikor lesz az esküvő?

- Még, nem gondolkodtunk rajta – rázza meg a fejét. – De Mikey már bevállalta a koszorúslány szerepet.

- Illeni fog hozzá – mosolyodom el.

***

Másnap reggel hatalmas görccsel ébredtem. A hasam legalján éktelenkedett a fájás terülte. A mellettem fekvő szőkeség egyből felkelt, és a segítségemre sietett. A fürdőbe érve bevettem egy fájdalom csillapítót, ami semennyire nem segített, a fájdalom csak nőtt.

A délután folyamán a kertben sétálgattam, unalmas volt már bent ülni.

- Minden rendben? – érdeklődik Luke.

- Per pillanat igen – mosolyogva bólintok egyet.

- Addig jó – ad egy apró puszit a számra.

A séta végén megálltunk egy kisebb padnál, ahová leültünk. A fejemet a vállára hajtottam, a szememet becsuktam, és hallgattam a madarak csicsergéseit.

***

A padról felállva siettünk vissza a vacsorára. Út közben a lábaimnál megéreztem egy hideg folyadékot.

- Luke! – rántottam vissza.

- Hm? – fordult vissza, egyenesen rám nézve.

- Elfolyt a magzatvíz!

*Három hónappal később*

A baba ágy mellett állva figyelem a csendben szuszogó, apró teremtményt. Izabella mellkasa fel-le emelkedett. Az ágy feletti altatót kikapcsolom, a pici már így is elaludt.

Derekamon két kéz jelent meg, majd a hozzá tartozó férfias illat is.

- Még mindig olyan gyönyörű, mint te – suttogja a fülembe, a száját pedig a nyakamra helyezi.

- És még mindig a te szemeidet örökölte, világítanak a sötétbe – mosolyodom el.

- Ideje aludni, késő van – maga felé fordít, kezeimet megfogja.

- Igazad van – ásítom el magam.

A gyerek szobából kilépve megyünk a sajátunkba. A két teret csak egy ajtó választja el, semmi több. Ha bármi baj lenne, csak felkelek, és átsietek Izabellához.

Három hónappal ezelőtt világra hoztam őt. Azóta meghitten éljük minden napjainkat a kastélyban. A három fiú is itt van, egy darabig itt is lesznek. Calum és Candice a mai napig elválaszthatatlanok. Mikey és Sydney próbálják megtalálni a boldogságot, de egyikük se tudja bevallani mit is éreznek egymás iránt.

Ashton... agglegény életet el, tökéletes bébiszitter is egyben. Amikor egy kis egyedüli pillanatot akarunk, Ash mindig ott van.

A bandájuk megszűnt. Az egész világ szomorú volt emiatt, de a jelek szerint megértő is. Soha nem szidtak senkit, nem lett senki se céltábla. Elfogadták.

//Luke//

Általában mérgesen kelnék fel a reggeleken, hisz, fel kell kelnünk. De, aztán rájövök hol is vagyok, és kikkel. A családommal.

A szomszéd szobából halk kacaj hallatszott. A kezeimet lefejtettem Nináról, szerencsére nem keltettem fel, tovább aludt. Magamra kaptam egy pólót, majd a gyerek szobai ajtó kilincsét lenyomtam. A kacagó lány a feje felett lévő plüss állatok után kapkodott. Vigyorogva vette észre mik is azok. Közelebb mentem hozzá, amint észrevett az ágyából felém kezdett el nyújtózkodni.

- Mit szeretnél Izzy? – állok az ágy fölé, őt pedig kiveszem onnan. A kis kezeit a pólómba teszi, próbálja megtartani magát. – Milyen erős valaki – suttogom, egy apró puszit nyomok a feje tetejére, mire ismételten elneveti magát.

Ringatózva fordulok az ajtó felé. Nina az ajtófélfának támaszkodva figyel minket. A száján egy mosoly díszeleg.

- Sose tudtalak elképzelni egy gyerekkel – kezd el felénk sétálni.

- Sose gondoltam, hogy 21 évesen apa leszek – mosolyodom le.

- Én se, hogy 17 évesen anya – rázza meg a fejét.

- Délután rá érsz? – teszem fel a kérdést.

- Ha jól tudom igen – ül le az egyik székre. – Mire készülsz?

- Semmire – rázom meg a fejemet, a picit pedig visszafektettem az ágyba...

Sokkal hosszabbra akartam meg írni, de rájöttem, hogy a többi már csak hablaty lenne :/ Így hát, maradtam így :)