The Educator (dark h.s.) - hungarian

1 - letartóztatás

Az ébresztőórám csörgésére ébredtem. Istenre esküszöm, hogy ki tudnám nyírni. Nem sokat aludtam az éjjel, hisz eljött az a nap.

Még mindig nem döntöttem el, hogy lehangoltnak és rémültnek kéne lennem, vagy össze vissza ugráljak örömömben, ahogy azt elvárnád egy lánytól, aki már évek óta nem látta az apját és most végre találkozik vele. Én is egy olyan lány vagyok aki évek óta nem látta az apját és a mai volt az a nap, amikor eljött a vége annak, hogy rács mögött tartsák és végre elengedjék.

Az érzelmeim apám iránt elég összetettek, természetesen nagyon szeretem és akkor sem tudnám nem szeretni, ha a világ darbjaira hullana szét, de nem mondhatnám, hogy minden elkövetett tettében támogattam.

A nap amikor letartóztatták, az egyik legrosszabb nap volt, hisz mélyen legbelül tudtam, hogy megérdemli mindezt - megérdemelte, hogy egy büdös cellában rohadjon egy jó ideig, megérdemelte, hogy elítéljék és az igazat megvallva, ha én is azok közé az emberek közé tartoznék akiket zaklatott én is vádat emelnék ellene, hogy lecsukják.

Egy dologra emlékeztettem magam, hogy ne felejtsem el és az az volt, hogy az apám nem volt mentálisan ép. Nem állt távol egy pszichopatától és nem értette meg teljesen, hogy a tettei milyen súlyos következményekkel járnak.

Teljes szívemből remélem, hogy megváltozott mindazok után amiken keresztül ment és végre megbánta a bűneit. Talán bocsánatot is kérhetne az egyik áldozatától.

Ennek ellenére tudtam, hogy ez sosem fog bekövetkezni és minden megbocsáthatatlan marad, beleértve anyám halálát is. Senki sem tud felkészíteni egy ilyen veszteségre; olyan gyorsan érkezik, mint a friss szellő.

Az anyám (talán békében nyugszik), mindig apám útját követte, mindenben együttműködött vele, betartotta a szabályait, mindent megtett amit mondott neki, ami nekem nem tetszett és nem is voltam rá büszke, de ez az élet és ami megtörtént, az megtörtént, nem tudunk a múlton változtatni.

Egyébként anyámat két éve engedték szabadon. Élénken emlékszem rá, hogy milyen kimerült és apró volt, csupa csont és bőr. Próbáltam gondoskodni róla és vigyázni rá mivel ő nem volt rá képes, de ő volt az édesanyám és, mint mondtam már - ők voltak a szüleim és mindennél jobban szerettem őket, annak ellenére, hogy milyen borzalmas dolgokat követtek el.

Csak ők voltak nekem.

Két évvel azután, hogy anyát kiengedték, brutális módon meggyilkolták. A hulláját az egyik régi és mocskos sikátorban hagyták. A nyomozók azt mondták, hogy fizikai bántalmazás áldozata lett, de szexuálisan nem zargatták, amin meg is lepődtek, mivel az anyám egy gyönyörű nő volt. A hírhedt sorozatgyilkos aki ezt tette vele, számos emberöléssel vádoltak - meglepő módon csak bűnözöket ölt meg. A rendőrség eredmény nélkül végezte a nyomozást.

Szerintem az a könyörtelen férfi sokkal okosabb volt, mint bárki ezen a világon és nem fogják megtalálni, csak ha ő akarja.

Viszont csak a holttestemen keresztül engedném az apám közelébe. Tudtam, hogy bárki is az, megfogja próbálni őt is elkapni, mivel apám is bűnöző. Nem fogom magára hagyni az apámat az utolsó lélegzetvételéig.

Félúton voltam az iskolámhoz miközben a letartóztatásról szóló gondolatok cikáztak a fejemben. Már rengetegszer elolvastam a gyilkosról szóló cikket, a rendőr aki nyilatkozott azt mondta, hogy a tettes nincs látókörükben és biztos, hogy nem jön a város közelébe, mivel körözik. Ennek ellenére, én nem veszem be ezt a szemetet, tudom, hogy sokkal jobban félnek tőle, mint azt mutatják. A félelem csak úgy sugárzott belőlük amikor megemlítették őt, egyértelmű volt, hogy még nem volt dolguk ilyen veszélyes emberrel.