The Educator (dark h.s.) - hungarian

22 - játékra fel

"Az első dolog, amit teszünk, hogy megöljük az összes ügyvédet." William Shakespeare

✂✂✂

Síri csönd lepte el a szobát,egész addig, amíg újabb lövések hangját hallottuk meg. Rengeteg golyó száguldott a levegőbe, a teremben lévő embereket ezzel sikoltásra kényszerítették. Rengeteg ötlet cikázott a fejemben, de a kevés idő miatt, azt kellett tennem, amit a legjobbnak ítéltem meg. Letérdelem a tanúk padja mögé, a kevés fény miatt elfeledkezve arról, hogy mi is történik. A szívem a félelemtől a torkomban dobogott, amikor a lövések közelebbről érkeztek, dobhártyáimmal már éreztem, ahogy elsuhannak mellettem.

A golyók hangos csattanással törték be az üveget, ezért füleimet letakartam a kezeimmel. El akartam tűnni, felébredni ebből a borzalmas rémálomból. Csak, hogy ez nem volt álom, ez volt a valóság. Amikor a halál ilyen közel járt hozzánk, arra gondoltam, bárcsak ne jelentettem volna fel Harryt. Sajnos, a tetteinket nem tehetjük meg nem történtté, mint ahogy az időt sem lehet visszaforgatni.

Vérfagyasztó sikoly szökött ki a mellkasomból, amikor egy kar megragadta a torkomat. Belekapaszkodtam az első dologba, amit találtam, miközben az ismeretlen ember a derekamért nyúlt. Egy éles fadarab felsértette a bőrömet miközben durván végighúztak a padlón. Nyafogni kezdtem, amikor egy erős mellkasnak löktek, de egy pisztoly kattanása hamar elhallgattatot.

És akkor a fények visszakapcsolódtak.

A szám kiszáradt, a szívem elfelejtette pumpálni a véremet, amikor egy meleg lehelletet éreztem meg a nyakamon. Nem merten hátranézni, féltem, hogy egy pisztolyt látnék magammal szemben. pislogtam, hogy rendbe hozzam a látásomat, és abban a pillanatban a bűnbánat úgy megcsapott, akár csak egy téglafal. 

A tárgyalóterem teljes romokban állt az elejétől a végéig. Az ablakok be voltak törve és megégetett könyvek hevertek a földön. Teljes káosz. De valószínűleg az ügyvéd arca fog kísérteni az utolsó lélegzetvételemig, és talán még utána is.

Az egykori fényes, kampós orra, most vérben állt, élettelen szemeivel egyenesen rám meredt. Egy nagy, hátborzongató lyuk tátongott a szemei között, teste sápadt volt. Túl sápadt, hogy akár egy vándorló lélek legyen benne.

Próbáltam kiszabadulni a férfi szorításából, sírni kezdtem és mellé az orrom is elkezdett folyni, elősegítve ezzel egy fejfájást.

"Mindenki figyeljen ide, vagy meghúzom a ravaszt." Mondta a rekedtes hang a hátam mögött. A kis tárgyat az állam alá helyezték, kirázott a hideg a félelemtől. Erősebben hozzám nyomta, ezzel arra késztetve, hogy felemeljem a fejem. Nem volt más lehetőségem, tettem amit mondott.

Mindenki szemében félelem csillogott, ahogy nézték az előttük lezajló eseményeket. Apám tekintete kitűnt a többi közül. Tudtam, hogy a büszkeségén csorba esett, hozzászoktam ehhez a tekintethez. Ennek ellenére valami mást is kiolvastam a szemeiből. Aggodalmat, egy szülői érzelmet.

"Már nem is vagyunk olyan erősek, igaz Gwendolyn?" Kitört belőlem a sírás, amiért ajkait a fülemhez nyomta.

Gwendolyn

Mélyen vettem a levegőt, amikor végre elhúzódott tőlem, a könnyek még mindig marták a szemeimet, és a pisztolyt még mindig a remegő állkapcsomhoz nyomták. Tudtam, hogy valamit kitervelt, éreztem. Túl egyszerű volt, majdnem túl egyszerű, hogy igaz legyen.

"Megadtam neked a lehetőséges, nem igaz? Gondolom a játékunk most vesz egy fordulópontot, mint mondtam, szeretem úgy alakítani a játékaimat, hogy nekem tetszenek. " Morogta Harry és teljesen a hátamnak nyomta magát. Megmerevedtem.