The Educator (dark h.s.) - hungarian

18 - fekete rózsa

Rekedtes hang

Csillogó zöld szemek

Olyan magas, mint egy torony

Tűk

Kesztyűk

Elérhetőség

Magatartás

Élénken léptem ki a liftből, szemeimmel valami gyanús után kutattam. Paranoia ébredezett bennem a bátor, de rémisztő tettem miatt. Harry felkeresése az egyik legőrültebb dolog volt, amit valaha tettem. Talán van néhány olyan pszichopata embere, mint ő, akik most engem üldöznek és az árnyékokban leselkedve várják az alkalmat, hogy elkaphassanak. Vagy rosszabb, talán most támadnak rá a szeretteimre anélkül, hogy tudnék róla.

A pesszimista gondolatokat elmém hátsó részébe száműztem és felemeltem a fejemet, hogy magabiztosságot tükrözzek. A hit nagyon fontos dolog, el kellett hinnem, hogy meg tudom csinálni, különben semmi sem sikerülne.

A rendőrség tele volt hisztérikus emberekkel, a Nevelő érkezése miatt. Gondolom, a pletykák gyorsan terjednek. Olyan volt mintha egy nagy stressz felhő borította volna be a területet és mindenki őrült sebességgel akarna haladni, nem érdekelve őket, hogy kin kell átgázolniuk hozzá. Mindennek a helyén kellett lennie, vagy a brutális bűnöző kislisszol anélkül, hogy bárki is észrevenné. Említettem már, hogy egy zseni?

Igen, mondtam már.

Fejemet oldalra fordítottam, amikor elhaladtam egy csapat rendőr mellett, akiknek a tekintete a számítógép kijelzőjére tapadt. Hallottam halk hangjukat, amivel megoldást próbáltak találni, bármi volt is a bajuk. Szorításomon erősítettem a kézitáskám körül, majd folytattam utamat a rémálmom felé.

405-ös szoba.

Szemeimmel az ajtókra festett számokat néztem, de sajnos még messze voltam a végzetemtől.

„Miss Wilson, igaz?" Zavart meg a keresésemben egy férfias hang. Felnéztem és megláttam magam előtt egy felnőtt férfit, aki rendőr egyenruhát viselt, ami pufók testéhez tapadt hozzá. Kedvesség és udvariasság csillogott szemében miközben egy apró mosolyt ejtett meg felém.

„Én lennék, uram." Válaszoltam.

Félig ősz hajába túrta a kezét és halkan sóhajtott.

„Egy nyomozás miatt hívtak ide, igaz?"

„Gondolom."

Megkönnyebbülés suhant végig arcán, gondolom nem volt benne biztos, hogy a jó emberrel beszél-e; azzal, aki felfedi a Nevelő személyazonosságát. Nem hibáztatom érte, szó szerint úgy néztem ki, mint egy tizennégy éves lány, pedig valójában, már majdnem felnőttnek számítok.

„Kérlek, kövess."

Grimaszoltam, amikor elindult a másik irányba. Még csak a közelében sem jártam. Gyorsan sétáltam utána miközben egy másik folyosó mellett haladtunk el, ahol még több zsaru volt, akik a munkájukat végezték. Mindig is kerültem a zsúfolt helyeket; a levegő nehezen szállt ki és be a tüdődbe és annak a veszélye, hogy találkozol valakivel, drasztikusan megnőtt. Főleg, hogy a városom lakossága nem volt túl nagy, főként földek és folyók népesítették be.

Másoltam a rendőr mozdulatait, amíg egy nagy fém ajtóhoz nem értünk, a 405-ös szám ott virított rajta.

Félelem töltött el, amikor arra gondoltam, hogy mi fog most történni. Lábaim a földbe gyökereztek, mintha megállíthatnának attól, hogy veszélybe sodorjam magam.