The Educator (dark h.s.) - hungarian

4 - téboly

Kellemetlen szag csapta meg az orrom, miközben lassan kezdtem magamhoz térni. Szédültem, fejem borzalmasan fájt és nem tudtam lerázni magamról az érzést, hogy valami nehéz dolog nyomja a fejem, zavaróan valóságos volt. Annak érdekében, hogy látásom kitisztuljon, megpróbáltam felemelni a kezem, hogy kicsit megdörzsöljem őket, de nem sikerült. Nem vagyok ura a testemnek, vagy mi?

Hirtelen teljesenfelébredtem és lenéztem kezeimre, amiket fém karikák szorítottak egy székkartámaszához. Szemeimet hagytam, hogy körbetekintsenek a komor, rejtélyesszobában, amiben szerencsétlenül csapdába estem. A falakon festmények lógtakarany keretben, a tapéta csicsás volt. Nem tudtam kielemezni a bútorokat, mivela szobát csak egy kis gyertya világította meg, ezzel még rémültebbé téve engem.Volt egy érzésem, hogy ebben a szobában borzalmas dolgok fognak történni. Ennek ellenére volt bennem egy kis remény,hogy ez az egész egy rémálom és nemsokára vége lesz. Szemeimet összeszorítottamés mély levegőket vettem.

Miközben szemeim csukva voltak, emlékeimben ittlétem okát kerestem. Sajnos arra a következtetésre jutottam, hogy a képzeletem nem tréfálkozott velem. Eltelt pár perc és még mindig éreztem a hideg fém tárgyat puha bőrömön amikor kinyitottam szemeimet. Ez nem egy rémálom volt, hanem a valóság.

Látásom korlátozott volt,mivel valami a szék támlájához szorította a fejemet. Legalább szabadonlélegezhetek oxigént a tüdőmbe. Vagyis nem teljesen, mivel a szoba elég dohosvolt, de nem annyira, hogy ne lehessen kibírni. Még egyszer körbepillantottam aszobába, hátha találok még egy lelket magamon kívül, de félig csalódottságomraés félig megkönnyebbülésemre egyet sem találtam.

A kötelek már bántották a bokámat, lassan már égett tőle az érzékeny bőröm. Az ijesztő gyertya ami a fejem felett lógott úgy nézett ki mintha bármelyik percben a fejemre zuhanhatna és kiégetné az agyamat. A ködös, komor szobát néztem. Nem tudtam mit tenni ellene, érzelmi ronccsá váltam. Meleg, nem várt könnyek lepték el szemeimet és folytak le az arcomon, majd a kemény vasra érkeztek miközben az életet is kikiabáltam magamból. Sikertelenül próbáltam meg lerángatni magamról a köteleket. Ebben a büdös szobában fogok rohadni amíg meg nem halok? Mert az biztos, hogy innen nincs menekvés.

Annak ellenére, hogy a szoba homályos volt, kiszúrtam egy festményt a falon ami felkeltette az érdeklődésemet. Egy portré volt erős, komoly kinézetű emberről. Széles vállai és jeges, kék szemi úgy bámultak rám, mintha élő lenne. Az oldalán, szinte észrevehetetlenül állt egy kisfiú. Apró kezeivel körül ölelte a nagyobb alakot, közel húzva magához. Tekintete egyenes a komoly férfira irányult és észrevettem az aranyos gödröcskéit, ahogy tisztelettel tekintett fel rá. Erdő zöld szemiben büszkeség csillant meg és csintalan mosoly ékeskedett arcán.

Túl ismerősnek nézett ki.

Nem tudtam eltüntetni arcomról a grimaszt amit ez rémisztő szituáció váltott ki belőlem. A gyerekek mindig boldoggá tesznek a vidámságukkal, sosem hazudnak és mindig őszintének tűnnek. És a legfontosabb, hogy még nem váltak korruptá ebben a gonosz világban. Azt kívánom bárcsak lenne kistestvérem.

Hirtelen gépek zaja csaptameg a fülem és az előttem lévő fal felemelkedett, mintha az egész csakdekoráció lenne. A portré egy centit sem mozdult el, pontosan ugyanott maradt.

Rémülten felsikítottam, amikor kiszúrtam egy férfit a földön feküdni, egy vastag csőhöz volt kötözve a bokája. A férfinak sötét haja és számtalan tetkója volt, bőre kreol színű és szája kissé nyitva volt, fakó arcát egy monokli tarkította. Felnézett rám és amint tekintetünk találkozott, kirázott a hideg. Sötét szemeiben düh és harag tombolt. Az biztos, hogy nem szívesen futnál össze vele éjjel, vagy úgy egyáltalán bármikor. Valami nem volt rendben vele.

Mi a fenéért vagyok összezárva egy szobába ezekkel a suhancokkal?

Nem fáradtam azzal, hogy válaszoljak neki, nincs semmi dolgom egy ilyen rossz kinézetű férfival.

Hirtelen a szemközti falon lévő tévé képernyője felvillant. Szívem megállt, amikor a képernyőn feltűnt az izmos férfi, arcát egy röhejes maszk takarta el. Ez egy beteg vicc akar lenni vagy mi?

Beszélni kezdett.

„Hello. Ti nem ismertek engem, de én ismerlek titeket. Egy játékot akarok játszani. Az eszközök a fejeteken azt a terrort képviselik, amit másoknak okoztatok. Gondtalanul megölitek az embereket azért a kevés pénzükért, amiért még a belüket is kidolgozták és csaltok azért, hogy elkerüljétek a tetteitek következményeit. De nem ma, ma ti lesztek a préda és a saját húsotok mennyisége lesz az áldozat."

Hirtelen megpillantottam a borzalmas hevedereket a fejükön, amiket csavarokkal rögzítettek a fejük két oldalán. Mindkettőjük arca fokozatosan vált egyre fakóbbá. A fekete hajú férfi félelemmel teli sikolyt hallatott, mire grimaszba torzult arcom.

„Az előttetek lévő skála a kulcsa a szabadságotoknak." Mondta a túl ismerős hang.

„Bárhogy is lesz, csak egy élheti túl."

Nem értem, hogy miért kerültem oda, talán az a valami a fejemen arra van programozva, hogy szétzúzza az én koponyámat is? Mondjuk másképp nézett ki, mint a két férfi fején lévő heveder. Vajon meghalok ma éjjel? Remélem, hogy nem, hisz éppen csak megtapasztaltam valamit az életből, még nagyon messze voltam attól, hogy megunjam.

A hely pszichopatikusnak érződött abban a pillanatban azokkal a fülsüketítő sikolyokkal, sírásokkal, zokogásokkal és a szoba rémisztő megvilágításával. Mindennek a tetején állt az a rejtélyes portré és az ijesztő maszkos férfi a reszelős hanggal. Hallott voltam, minden ami körülöttem történt egy nagy téboly volt.

Sziasztok!☺

Talán ez a fejezet egy kicsit összezavart titeket és nem minden egyértelmű, de mindent meg fogtok érteni a következő fejezetből. (plusz a 'játék' szabályai is benne lesznek)

még nem tudom, hogy mikor fogom hozni, mivel elég sok dolgom van mostanában, és a fejezet is elég hosszúak, de igyekszem vele. 😧

!SPOILER! csak, hogy könnyebben el tudjátok képzelni a két férfit a szőke Niall Horan és a fekete/ sötétbarna hajú pedig Zayn Malik. (bár gondolom ezt sokan kitaláltátok😁)

Szerintetek ki marad életben? 😮