A megérzések beigazolódnak és a rémálmok valósággá válnak.
---
A köztünk lévő csönd nem volt olyan kínos, mint amilyenre számítottam. Ha pár órával ezelőtt megkérdezted volna tőlem, hogy mit tennék egy elhagyatott erdőben, ahol csak Harry van velem, az arcodba nevettem volna és azt mondtam volna neked, hogy őrült vagy és inkább kitekerném a nyakamat.
De most, miközben hópihék hullanak a felhős égről és az oldalunk néha összeér és poszáták csiripelését lehet hallani, minden egész normálisnak tűnik. A fák közé néztem, hátha megpillantom a sötét, elveszett lovamat. Eszembe jutott, amikor félúton Harry véletlenül rálépett a lábamra. A bocsánatkérések áradata, ami rózsaszín ajkai közül tört ki még nevetségesebb lett, amikor felnyögtem. Halkan kuncogtam az emléken.
„Mi olyan vicces?" Rekedtes hangja érdeklődést tükrözött. Ajkamba haraptam, hogy megállítsam a hangos röhögésem.
„Semmi." Sikerült kinyögnöm. Szája sarka halványan felfelé görbült, amikor elmotyogott egy 'jólvan'-t és folytatta a nézelődést.
Hirtelen hangos nyerítést hallottam meg, amire hátra fordultam és megláttam a felém sprintelő Absolute-ot. Elmosolyodtam és vártam, hogy közelebb kerüljön hozzám, hogy a kezeim közé zárhassam és újra az irányításom alá vegyem. Amikor ez végre megtörtént, végigsimítottam fényes szőrén és meg tudtam mondani, hogy valaki megtömte a hasát levelekkel.
„Vidd az istállókhoz, aztán menj haza, ne mászkálj egyedül. Rendben?"
Derekamnál fogva felemeltek Absolute-ra mielőtt még ellenkezhettem volna, majd egy nagy kéz rácsapott a ló farára és azon találtam magam, hogy gyors vágtában haladunk az ösvényen miközben beleegyezően bólogattam. Visszanéztem a vállam felett. Harry már nem volt ott, csak a hóban hagyott lábnyomait lehetett látni, ott ahol még egy perce állt.
Lehajoltam és megpaskoltam Absolute nyakát, köszönetet mondva a szerencsémnek, ami egy hatalmas veszteségtől mentett meg.
Három nappal később
Bal kezem köré tekertem a lovam gyeplőjét, ujjperceim elfehéredtek miatta.
Az egyetlen jele annak, hogy Harry mellettem sétált az volt, hogy hallottam amint lépéseikor ropog a lába alatt a hó. Csendben volt, nem voltak beszólásai és nem is nyaggatott, hogy menjek gyorsabban. Mintha valaki megrémítette volna a nyelvét, némaságra kényszerítve őt. Légzésem apró lihegésekbe ment át, ahogy próbáltam tartani a tempót és túltenni magam ezen a rémisztő csenden.
Az ég hatalmasat kiáltott mennydörgés formában, olyan hangosan, hogy biztos voltam be, hogy Harry és Absolute hallották, ahogy a szívem a mellkasomnak csapódik. Absolute nem rezzent össze, ami furcsa volt. Talán a levelek, amiket a napokban megevett, nyugodtabbá tették őt, csak egy bugyuta ötlet.
A zöld szemű fiúra pillantottam, aki mögöttem volt. Ha eddig azt gondoltam, hogy a szívem túlpörög, akkor most közel jár ahhoz, hogy kitörjön a mellkasomból. Harry szemei koromfeketék voltak, semmi erdő-zöld nem volt bennük, csak kegyetlen sötétség. Állkapcsát olyannyira megfeszítette, hogy csodálkoztam, hogy nem törtek össze a fogai. De az a dolog, ami kiijesztette a lelket belőlem az az volt, hogy egy hosszú, fekete köpeny borította be izmos testét.
Zavaróan magas tónusú hangot hallottam meg és a szabad kezemmel letakartam az egyik fülemet. Ekkor jöttem rá, hogy én sikítottam.
Hirtelen Absolute eltűnt, ahogy Harry is. Hisztérikusan szemléltem a környezetemet. A fa padló, giccses bútorok, gyanús légkör és emlékek, amik majdnem felszínre hoztak pár nem kívánt könnyet. Az otthonom.
أنت تقرأ
The Educator (dark h.s.) - hungarian
أدب الهواةAmikor legutóbb járt a rendőrségen, a gyilkosok szabadon mászkáltak. A jogi rendszer kész zűrzavar volt - valótlan dolgokat vallottak; a gyanúsítottakat hagyták kicsúszni a kezeik közül; a hétköznapi emberekre hagyták, hogy megbirkózzanak a bűnözőkk...
