The Educator (dark h.s.) - hungarian

14 - kiszabadítás

Szemeimet tágra nyitottam miközben a lépéseket és kiabálásokat egyről közelebbről lehetett hallani. Találkozni fogok a megmentőmmel? Csak senkinek ne essen baja, legyen minden rendben, ne legyenek halottak, csak túlélők és egy történet, amin túl kell lépni. Könyörgöm kapják el azt a bűnözőt és intézzék el, hogy megfizessem mindenért. Másképpen nem értené meg, hogy mit tett másokkal.

Imákat ismételgettem magamban a maradék reményembe kapaszkodva. Talán Isten meghallgatja a kérésemet és kisegít innen. Megért egy próbálkozást.

Csuklóimon lévő övek kioldódtak, ami miatt kissé összerezzentem. Arcom elé emeltem kezeimet, mint egy őrült, hogy biztos legyek benne, hogy az elmém nem játszadozik velem. Nem tette, szabadon engedtek.

Csodálkozva vettem észre, hogy a gépezett abbahagyta a vére folyamatot, amit végzett. Megkönnyebbült mosoly ült ki arcomra, amikor rájöttem, hogy túléltem. Nem úgy volt, hogy meghalok?

„A Mennyben vagyok?" Gondolkodtam hangosan. A hangos csapkolódásokat még mindig lehetett hallani. Úgy tűnt, hogy a rendőrség nagyon elszántan akar betörni ide. Vakolat potyogott a falról, ahogy a rendőrök próbáltak bejutni. Már elég nagy lyuk tátongott az vas ajtókeret és a fal között.

„Inkább a pokolban." Majdnem kiugrottam a bőrömből, amikor meghallottam a rekedtes hangot; közelebbről, mint gondoltam volna. Ennek ellenére az rémisztett meg legjobban, hogy kicsit sem tűnt nyugtalannak a rendőrök ittlététől. Az egyetlen érzelem, amit le tudtam róla olvasni, az elégedettség volt.

Hirtelen betörték az ajtót, ami ezután darabokra törött és négy rendőr lépett be a szobába. Az egyik kezükben megtöltött pisztolyok, a másikban elemlámpák.

„Nézzétek át a helységet, hátha vannak túlélők, siessetek!" Szólalt fel egy férfihang, mire a többi rendőr engedelmeskedett és elkezdték átkutatni a mocskos szobát. Csodálkoztam, hogy a nagyra becsült Nevelő, még nem adta tudtukra jelenlétét.

A körhintán lévő emberek sírni és kiabálni kezdtek a rendőröknek, hogy szabadítsák ki őket a csapdájukból. Éppen csatlakozni akartam a kórusukhoz, amikor egy nagy kéz a számra tapadt, megakadályozva, hogy bármit is tegyek.

„Gor Blimey nézd, mindegyikük életben van!" Mondta egy másik rendőr, hangja tele volt rémülettel, egy kilométerről meg lehetett érezni. Ők is féltek.

Mindegyikőjük a körhintához szaladt és megpróbálták kioldozni a láncokat és öveket, még néhány lövést is mértek azokra, de nem jártak sikerrel.

„Basszameg, mindegyik zárva van!"

Még idegesebb lettem, amikor hirtelen egy erős mellkashoz lettem nyomva és erős karok tartottak meg, nehogy elessek. Sebeim kurvára fájtak, annak ellenére, hogy az idegen olyan óvatos próbált velem lenni, amennyire az lehetséges. Félelmemben szorosan megragadtam a pólójánál és reméltem, hogy ki tud rángatni ebből az elátkozott világból. Végre egy rendőr tekintete alá kerültem.

„Segíthetek, szentek?" Kirázott a hideg, amikor meghallottam a reszelős hangot és azt, ahogy azt mondta, 'szentek'. Ekkor jöttem rá, hogy a mellkas, amihez hozzá voltam nyomva, vibrált. Baszki.

Tekintetüket felénk kapták miközben én próbáltam kiszabadulni a szorítása alól. Morgott egyet, majd kezét a derekam köré fonta, hogy egy helyben tudjon tartani.

„Engedd el a lányt, és emeld fel a kezedet. Most!" Mondta az egyik tekintélyt parancsolóan. Meg tudtam állapítani, hogy nem úgy jöttek ki a szavak, mint ahogy azt eltervezte.

„Látom, sok az önbizalom. Szeretnélek letesztelni benneteket mielőtt ti, drága vendégeim elmentek."

Mindegyikőjük úgy nézett ki, mintha az előbb valami idegen nyelven beszéltek volna hozzájuk, mielőtt az egyik egy mély és hangos levegővétel után megszólalt.