Hosszú történet... {Befejezett}

12. fejezet

   Remegő ujjakkal, de mégis sikeresen tárcsáztam be a mentők számát. Liam lekuporodott a földre, hátát nekidöntve a sorfal oldalának, miközben arcát véreres tenyerébe temette. 
-Hát veled mi történt? - kérdeztem faarccal, miközben leültem mellé
-Majd kérdezd meg a pasid, ha olyan kedve lesz.... - köpte felém a szavakat
   Nem tudtam vitába szállni a fiúval, mivel hallótávolságomon belül meghallottam felcsendülni a sziréna hangját. Villámsebességgel pattantam fel a földről, és már ki is rohantam az út közepére, hogy még csak véletlenül se történjen meg, hogy a mentősök elmenjenek mellettünk.
   A kocsi egyébként majdnem lecsapott, mivel a lámpája épphogy csak pislákolt, az utca nem volt kivilágítva, és már a nap is eltávozott a horizontról, emellett még a köd is le volt szállva. Hiába, ilyen az én formám...
   A mentősök kiugrottak a járműjükből, és azonnal a fiúk segítségére siettek. Egy tolóágyat, és egy tolószéket is kihoztak, az ágyra Jasont helyezték, a székbe pedig Liamet ültették.
-Ugye velük mehetek? - kérdeztem csillogó szemekkel
-Természetesen, de nem zavarhatja a sérülteket.... - mondta a sofőr, majd betolták a fiúkat a kocsiba. Egyszer még szétnéztem, hátha megpillantom a lövöldözőt, de persze még csak az ötlet is nevetséges volt, hiszen ki az az idióta, aki a bűncselekmény után ott marad a tetthelyen?
   Tehát körbenéztem, nem láttam semmit, utána beszálltam, és elindultunk a kórházba. legalábbis azt hittem.
   Az autó hirtelen lefékezett, én ráestem Jasonre. Hallottam néhány lövést, néhány sikolyt, "kissé" megijedtem,  és mikor megpróbáltam kiszállni, az a fiú termett előttem, akinél napokig, sőt, hetekig raboskodtam.
-Hiányoztál, baba! - kacsintott rám, beletúrt piszkos szőke hajába, és az egyik kezével bennébb lökött a kocsiba, majd utánam mászott, és becsapta maga mögött az ajtót. Előre ment, és kopogott a fülkébe, csak hogy elordíthassa magát;
-Indulhatsz!
   Szememmel valami nehéz tárgyat kerestem, amivel leüthetem a fiút, hogy a néhány másodpercnyi gyengeségét kihasználva elmenekülhessek. Kicsit szégyelltem magam a tervem miatt, hiszen a fiúkat itt kell hagynom ezzel a szörnyeteggel, de majd kitalálok valamit, amivel kijuttathatom onnan őket - gondoltam ezt.
   Hirtelen megpillantottam valami kívülről nehéznek tűnő vasrudat, amire néhány madzag volt rátépve. Gyorsan felkaptam, és a fiú fejét becélozva eldobtam, de elhajolt. A szívem kihagyott egy ütemet, de aztán felemeltem a hozzám legközelebb álló tárgyat, és ismét célba vettem. Ezúttal eltaláltam, és gondolkodás nélkül már rohantam is az ajtóhoz. Kirúgtam az ajtót, de a nagy sebességtől kissé elbizonytalanodtam.
   Mikor már lélekben felkészítettem volna magam arra, hogy én bizony most ugrani fogok, két tenyeret éreztem meg a derekamon, ami megpróbált befele húzni. Hirtelen egy hatalmas adrenalinlöketet éreztem meg a  testemben, minek segítségével kivetettem magam a hatalmas sebességgel haladó kocsiból. Viszont azzal nem számoltam, hogy mi lesz akkor, ha magammal húzom a fiút is....

Köszi, hogy elolvastátok, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után :)