Hosszú történet... {Befejezett}

14. fejezet

   Fejem körül egyre nagyobb vértócsa keletkezett, éreztem, hogy minden egyes kifolyt cseppel egyre gyengébb leszek. Nagy erőfeszítést vettem magamon, és egy utolsó lehelettel még annyit kinyögtem:
-Segíts! 
   Testem mintha elakarta volna hagyni e földi létet, olyan érzésem volt, hogy a természet ellen harcolok. Belül harcoltam, még nem halhattam meg! Addig nem, míg nem segítek a fiúkon. Nem hagyhattam, hogy miattam ők is meghaljanak. 
   Bármennyire is erőlködtem, szemeim lecsukódtak, azt hittem, meghaltam. De mégsem! Hiszen az idegesítő gondolataim még mindig nem szűntek meg létezni. 
   Megpróbáltam ujjaimat mozgatni, de nem jött össze. Meghallottam a szirénát, mire legszívesebben odakaptam volna tenyeremet a fülemhez. A kocsi megállt mellettem, felraktam egy ágyra, becsatoltak, és elfuvaroztak. Csak remélni tudtam, hogy ez egy igazi mentőskocsi. 
   

   Lassan kinyíltak a szemeim, a levegőt egyenlőtlenül lélegeztem be. Egy fiú aludt az ágyam melletti székbe, de nem emlékeztem arra, hogy ki lehet az. Felültem, mire az ismeretlen is megébredt.
-Miért nem ébresztettél fel, hogy magadhoz tértél? - kérdezte mosolyogva, és megakart csókolni, de nem engedtem neki, elfordítottam a fejem, így csak egy arcra puszit kaptam.
-Ne haragudj, de ismerlek? - néztem rá furán 
-Mi van? - kerekedtek ki a szemei - Jason vagyok. Most szórakozol, Lina?
-Ahm... Bocs, de szerintem összekeversz valakivel. A nevem Ruby! - válaszoltam mosolyogva, mire értetlenül bámult előre 
-Sa..sajnálom, biztos valami félreértés volt... - mondta nem túl hihetően.

                                                                                                                                                                                                                                 

   Hát, ez lett volna a sztorim... És most itt állok a cellámba, ahol Jason fogva tart, a halottnak hitt barátnőmmel, Lexy-vel. 

Köszi, hogy végigolvastad a még szokottnál is rövidebb bejegyzést, amiért elnézést is kérek, de nem volt időm egy normális bejegyzést írni, tehát most csak ez van.... És ha időd engedi, hagyj nyomot magad után! ;)