Hosszú történet... {Befejezett}

13. fejezet

   Ha nem lett volna elég, hogy hatalmas becsapódással zuhantam neki a betonnak, de még egy izmos, xy kilós állat is rám esett... Ilyen az én formám!
   Szerencsére a szakasz, amerre jártunk, kicsit sem volt forgalmasnak nevezhető. Mivel hasra estem, és valahogy átfordultam, láttam, ahogy a mentőkocsi egyre jobban távolodik. Figyeltem, ahogy a kis jármű, amiben egyébként életem két főszereplője raboskodik, minél kisebb lesz, és végül eltűnik. Még egy ideig előre bámultam, de egyszer csak valami végigfolyt a homlokomon, és belement a szemembe, ami pedig rohadtul csípett! Próbáltam kidörzsölni a szememből, és nagy erőfeszítések árán sikerült is. De aztán egyre jobban csepegett az a valami, és amikor teljesen végigfutott az arcomon, megláttam, hogy az vér!! 
   A fiú, aki rám ugrott, beverte a fejét...am.....az én fejembe, és ő ebből kifolyólag most ott vérzett és aludt a hátamon. 
   Egyébként én is megsérültem, a végtagjaimból szivárgott a vér, a ruhámat az aszfalt több helyen is elszakította, arcomat nagyon csúnyán lehorzsolta, egyes helyeken, főleg a homlok -és orrtájékán megtört, és folyt belőle a vérem.
   Könyökömmel elkezdtem böködni a fiút, mert egyedül nem bírtam ledobni magamról, ő viszont egyre jobban kezdett összenyomni. 
   Püfölésem egyre erőteljesebb lett, míg végül a fiú végre mormogott valamit, de annyi artikulációra nem volt képes, hogy megérthessem a mondandóját.
-Mi bajod van?! - kérdezte ingerülten
-Leszállnál rólam? - kérdeztem vissza dühösen
-Még nem... Ez a büntetésed, amiért most a mentőkocsi helyett itt vagyunk a semmi közepén!
-Nem kellett volna elrabolnod minket, és akkor most nem lennénk itt!
-Ahh... - sóhajtott - Egyébként jól vagy? Mármint, a körülményekhez képest... - vetette ki magából a szavakat flegmán, és tudtam, hogy a kérdést is csak a formaságok miatt teszi fel
-Ha végre leszállnál rólam, talán jobban lennék...! - válaszoltam dacosan
-Ouh, bocs.... Én puhára estem! - mondta vigyorogva - De nem tudom, hogy megérdemled - e.... Tudod, sok lány ölni tudna azért, hogy olyan közel kerülhessen hozzám, mint most te! - válaszolta, és hangjában éreztem, ahogy vigyorog - De ha te nem akarsz élni ezzel a megtiszteltetéssel, akkor nem erőltetem... - folytatta, és lassan legördült rólam.
   A fejemet nem bírtam felemelni, és talpra állni sem tudtam, megállapításaim szerint sikeresen kitörtem a lábam.
-Tudod, ha nem jutottál volna arra a következtetésre, hogy kiugrassz egy száguldó kocsiból, akkor talán most fel bírnál állni!
-Fordulj fel! - szűrtem ki a szavakat a fogaim közül, és ez volt az a pillanat, ami után már semmire sem emlékszem.

  Köszi, hogy végigolvastad, és ha időd engedi, hagyj nyomot magad után! ^^