Hosszú történet... {Befejezett}

7. fejezet

   És döntöttem. Ágyékon rúgtam Liamet, és visszafelé futottam. Csak ekkor tűnt fel, hogy igazából milyen messzire mentem el a kocsitól...
   Mikor visszaértem, sehol nem találtam Jasont, csak rengeteg vérfoltot. Dühösen beletúrtam a hajamba, és elkezdtem fel-alá járkálni, mígnem észrevettem, hogy a vérfoltot lábnyomok váltják fel.        Elkezdtem követni, miközben végig a telefonomat szorongattam. Azért sohasem lehet tudni....! Egy idő után viszont a láb nyomai véget értek, ott volt néhány vérpaca, majd egy újfajta talpnyommal folytatódott. Itt már kezdtem elbizonytalanodni, tetőtől talpig elborított a félelem és az aggódás kevert, keserű érzése. Minden megtett lépésemnél egyre nagyobbra nőtt a gombóc a torkomban, csak remélni tudtam, hogy nem akkora a baj, mint amekkorának tűnik. 
   Kissé hosszúra nyújtott monológomból egy vállkocogtatás hozott vissza. Hirtelen átfutott rajtam a libabőr, csak remélni tudtam, hogy a kéz tulajdonosa Jason lesz. Lassan, komótosan megfordultam, és a látvány majdnem olyan lett, mint amilyenben reménykedtem. 
   A fiú szinte ugyanúgy nézett ki, mint Jason. Ugyanaz a gondosan belőtt frizura, az a gyönyörű szempár, na meg a tökéletes felsőtest, ami még a kabáton át is meglátszik. Igaz, nem annyira voltak kidolgozva az izmai, mint Jasonnek, de mindent összevetve egy egészen jó pasinak tűnt. Mármint kívülről...
-Helló Baba, nem tudod véletlenül, hogy most hol a francban vagyunk? - Na igen, a beszédstílusuk sem különbözik sokban...
-Bocs, de én is éppen erre akarok rájönni... - mondtam a hangomban meg-megremegve.
-Nagyszerű! - válaszolta vigyorogva, majd mintha ezután minden lassított felvételben játszódott volna, a fiú megemelte a karját, a tenyerét az ökölből kiengedte, így felvillant egy általa szorongatott vasdarab. Ezután rácsapott a tarkómra, és hirtelen minden elhomályosult, és a fiú karjaiba hullottam.
   Ami furcsa volt az egészben, az az volt, hogy bár úgy nézett ki, mintha aludtam volna, igazából mindent hallottam, ami körülöttem történt. 
   Tehát, összeestem, ő elkapott, erős karjai közé zárt, miközben felkapott az ölébe, és elindult valamerre.
   Letett a hóba, nekidöntve egy fának, és éreztem, ahogy leguggol mellém. Megcirógatta a hajam, megsimította arcomat, ezután ujjait végighúzta az oldalamon, végül a combomon állapodott meg a keze, amin folyton szaladgáltak az ujjai.
-Olyan gyönyörű.... de használhatatlan! - mondta, és hallottam, ahogy lövőhelyzetbe tesz egy pisztolyt. Már húzta volna meg a ravaszt, amikor valaki elkezdett üvölteni:
-Te csak azt hiszed, hogy használhatatlan! Én a helyedben még nem ereszteném azt a golyót a fejébe...

Sziasztok :) 

Arra gondoltam, a következő részt másnak a szemszögéből írom meg, tehát arra kérlek titeket, kommentbe írjátok meg, legszívesebben kinek a szemszögéből olvasnátok...