Hosszú történet... {Befejezett}

9. fejezet

*Még mindig Jason szemszöge :D*

   Elkezdtem csikorgatni a fogaimat, az ujjaim ösztönösen ökölbe fonódtak. 
-Mit akarsz, Wesley? Lina csak eszköz, tudom! Igazából engem akarsz...
-Na végre, kezdesz együttműködni! Gondoltam, hogy csak idő kérdése, és... - persze itt már nagyon dühös voltam, és a mondata közepébe belevágva elkezdtem ordítani vele, és olyan gyönyörű szavakkal dobtam meg, amiket inkább nem szeretnék leírni
-Tehát, megint mit akarsz tőlem? Azt hittem, Liammel kifizettem a tartozásom!
-Hmm - mormolt, és míg kinyögte a választ a mocskos pofájából, végig csak azt láttam magam előtt, hogyha gyorsan nem cselekszek, az egyetlen ember, akit szeretek, meg fog halni - Valóban úgy volt, hogy nem fogsz kapni több feladatot, de mint mindent, te ezt is elcseszted, mert nemhogy nem hever előttem szétterülve a hullája, de most ott járkál kint valahol, méghozzá úgy, hogy most nincs semmi baja! - köpködte ki a szavakat a gusztustalan angol akcentusával - Tehát új feladat: Próbáld meg újra elkapni Liamet, de ezúttal ne hibázz! És akkor, ha már a saját szemeimmel láthatom, és a saját két kezemmel fojthatom meg, akkor megfontolom, hogy megkímélem-e a barátnőd életét...
-Valld be, hogy élvezed! - suttogtam oda szomorúan
-Mi tagadás, mindent megér, hogy így láthatom az arcodat! - kuncogott - Tehát, mi a válaszod?
-Ezt úgy kérded, mintha dönthetnék...
-Ugyan, ne legyél már ilyen! Mindenkinek elrontod a kedvét.... Tehát?!
-Rendben.. - nyögtem ki életem talán legrosszabb döntését 
   Linát lassan leengedték, én pedig természetesen egyből odaszaladtam hozzá, és az ölembe tettem a fejét. Megcirógattam a haját, ujjaimmal végigsimítottam puha arcán, és a füléhez hajoltam, melybe belesuttogtam: "Ha kell, még az életem árán és védelmezni foglak...", ezután homlokon pusziltam, a fejét óvatosan visszatettem a földre, és bár félve, de nekiindultam az ismétlődő hajszának.

*Lina szemszöge*

   Mint egy villámcsapásként, egyik pillanatról a másikra ébredtem fel. Az eltelt órák alatt nem aludtam, de valahogy ébren se voltam. Az első néhány percben még gondolkodni is nehezemre esett. 
   Utána pedig már éppen mást sem tudtam csinálni, mint a szánalmas életemen elmélkedni. Egyszerre két embert embert szeretek, és mind a kettő viszont szeret. Ők viszont gyűlölik egymást, sőt... egymás halálát kívánják!
   Tudom, nagyon szemét dolog tőlem, hogy nem vagyok képes választani, de egyszerűen mind a kettőjükre szükségem van! 
   Jasonnal mindig is mélyebb lesz a kapcsolatunk, hiszen vele már olyan régóta együtt voltunk, hogy egy külön helyet bérelt ki a szívemben. Egyszerűen a részemmé vált, teljesen mellé csiszolódtam, és bár rengeteg szörnyűséget elkövetett ellenem is, képtelen lennék nélküle élni. 
   És Liam....Liam akkor jött a képbe, mikor Jasonnal éppen egy kicsit sem zökkenőmentes időszakunkat éltük át. Jólesett, hogy akkor is volt valaki, akiben megbízhatok, és aki mindig ott lesz nekem, bármi is lesz. És akármennyire is ellenkeztem, szépen lassan, az évek során belé szerettem. 
   Viszont most egyikőjük sem volt itt mellettem. Sőt...Azt sem tudtam, hol vagyok! Nem láttam mást, csak egy hatalmas termet, amibe voltam, sötét falakkal, és rengeteg vérfolttal a padlón.