Hosszú történet... {Befejezett}

16. fejezet

   A napok egyre csak telnek. Nem tudom, hol lehet Liam, egyáltalán utánam jött - e, hogy megtaláljon. Még azt sem tudom, mit érzek iránta, csak azt, hogy szorosan magamhoz akarom őt ölelni. Hiányzik. Kegyetlenül!
   Jason néha bejön hozzám, de még mindig ugyanott tartunk. Szeretem őt, de azok után, amiken keresztül kellett mennem miatta, szerintem már sosem fogok megbocsájtani.
   Igazság szerint, a sok idegtépően hosszú órák teltével párszor még az öngyilkossági hajlamaim is a felszínre törtek. Viszont Jason annyira lebiztosította a szobámat, hogyha még szeretném, se tudnék véget vetni az életemnek. 
   Egy ilyen óra kezdődött az utolsó ott töltött napomon is. Jason bejött hozzám, vigyorogva, disznóságokat súgott a fülembe, majd felállt, hogy távozhasson, de ekkor lövöldözések hangjára kaptuk fel egyszerre a fejünket.
-Bármi is történjék, te maradj itt! - nézett rám Jason - és igen, ebben a tekintetben minden érzelem keveredett, amit csak egy ilyen szituációban el lehet képzelni: félelem, aggodalom, de még harag is - majd megfordult, előrántotta a farmerjába begyömöszölt fegyverét, lövő helyzetbe állította, és csigalassúsággal távozott a szobából, bezárva maga után az ajtót.
   Egy szívből jövőt sóhajtottam, majd a kijárathoz lépkedtem. Próbáltam hallásból kiszűrni,  hogy éppen mi történhet az elválasztómon túl, kevés sikerrel.  Egyszer mintha egy férfias nyögést hallottam volna, az ajtó kinyílt, és Liam jelent meg előttem. Gondolkodás nélkül tártam szét a karjaimat, de a fiú egyszerűen ellökött magától. Kérdően felvontam a szemöldököm, fogalmam sem volt arról, hogy mi történik. 
-Erre most nincs időnk....ahm...Lina! - nézett rám komolyan

-Ne aggódj, Liam...Már emlékszem mindenre! - mosolyogtam rá barátságosan

-Ez nagyszerű, de most tényleg sietnünk kell! - válaszolta durván, majd megszorította a  könyököm, és maga után vonszolt. 
-Ne olyan hevesen, Liam! - üvöltött ránk Jason - Lina, ha vele tartasz, fejbe lövöm! - biccentett a fiú felé - De ha eljössz velem, megúszhatja. 
-Engem te nem fenyegethetsz, Jason! - néztem a szemébe dühöngve - Többé már nem!
-Tény, hogy a szád nagyobb lett.... - kezdett bele, és monológja közben pimaszul elvigyorodott - De vajon tényleg hagynád meghalni a fiúdat, csak hogy megszabadulhass tőlem? - kérdezte, bár ezt fölösleges volt egyáltalán feltennie, hiszen tudhatta jól, hogy mit fogok tenni.
-Lina, tudod, hogy ez hülyeség! Az én életemmel ne törődj, eddig folyamatosan menekültem, és így boldogan távozhatok, hogy tudom, te biztonságban vagy...Tőle! - mutatott rá Jasonre Liam
-Pontosan tudod, hogy ezt nem hagyhatom! - válaszoltam a fiúnak keservesen mosolyogva, lábujjhegyre állva egy puszit nyomtam az arcára, szorosan átöleltem, homlokomat kemény mellkasára döntöttem, illatát még egyszer utoljára magamba szívtam, majd lassan elhajoltam tőle - Csak vigyázz magadra! - néztem rá bűnbánóan, ezután Jason felé fordultam, és csak egy aprót bólintottam.
   Az ujjait összekulcsolta az enyémmel, ezután kivezetett magával, és könnyes szemekkel hagytam magam mögött a gyönyörű emlékeket.

Sziasztok! Köszi, hogy elolvastátok, és ha időtök engedi, hagyjatok nyomot magatok után ^^ Oh, egyébkénk mivel már nagyon a történet végén járunk, arra gondoltam, hogyha van kedvetek, írjatok nekem üzenetben olyan dolgokat, amiket szívesen olvasnátok a következő részben, és én ha tudom, akkor megpróbálom őket beleírni. :)