Hosszú történet... {Befejezett}

1. fejezet

  És itt lenne az első rész ^^ Ha tetszett, hagyj kommentet! ;)

   Nyilván mindenkinek ismerős az az érzés, mikor azt hiszed, hogy követnek, és minden második percben hátrafelé pillantasz, hátha így rajtakapd a kukkolódat. Nos, én azóta így teszek, mióta ebbe a városba költöztünk, ami pontosan 3 hónapot jelent. És hogy kezdek - e paranoiás lenne? Egy csöppet sem! A fejemet merném rá tenni, hogy a múltkor egy fekete kabátos alakot láttam elbújni egy háztömbnél...

   Ma este a hokiedzésen ugyanazt a fekete kabátos férfit véltem felfedezni a nézőtéren. Az előző suliban is hokiztam, és mivel szerettem, nem akartam abbahagyni a sportot, így jelentkeztem a csapatba, mielőtt még kijönnék a gyakorlatból. A következő meccsre erősítettünk, de én nem nagyon tudtam odafigyelni a fekete kabátos miatt...
   Mikor vége lett, hamar átvonultam az öltözőbe, hogy minél hamarabb kész legyek. A nagy sietségben észre sem vettem, hogy a többi lány nem jött be az öltözőbe. Hirtelen megcsörrent a mobilom, mikor rápillantottam, megnyugodva láttam, hogy csak anyum az, és letettem. Ilyenkor nem szeretem felvenni a telefonom. Felvettem a szürke szövetkabátom, és már indultam volna haza, mikor egy kéz teljesen kitárta az öltöző ajtaját, kényelmesen besétált, majd hátra sem pillantva izomból becsapta azt.
   Fekete kabátját nem viselte, viszont az arcát azonnal megismertem. Nem lehetett sokkal idősebb nálam, talán 4-5 évvel. Barna haja előrehullott, sötét szemeivel alaposan engem méregetett. Így, hogy nem volt rajta kabát, jól látszott keményen kidolgozott felső teste, ami teljesen meg volt feszülve. Őszintén szólva nagyon jól nézett ki.
   Arcomból kiolvashatta a félelmet, mivel csak mosolygott, és egyre közelebb jött. Én persze hátráltam, míg meg nem éreztem a falat. Láttam, ahogy egyre közeledik, és én csak ott álltam magatehetetlenül, és vártam, hogy most mi lesz.
-Hol vannak a többiek? - kérdeztem halkan, de ő nem válaszolt, csak megállt előttem.
Farmerzsebéből kiráncigált egy fehér rongyot, egyik kezével erősen tartotta a fejemet, a másikkal pedig a rongyot nyomta az arcomba.
-Szagold! - jelentette ki semmit nem tűrő hangon.
Kezemmel próbáltam eltolni magamtól, de sokkal erősebb volt nálam. Mindent beleadva ficánkoltam a karjai közt, majd egy pillanat leforgása alatt minden elhomályosodott.

                                                                                             ******

   Egy dzsipen ébredtem fel. Kezeim és lábaim szorosan megvoltak kötözve. Amekkora szerencsém van, pont egy beszélgetésnek a közepére keltem.

-A családi háttért elintézted? - kérdezte egy idegen hang.
-Küldtem egy SMS-t az anyjának, hogy véget akar vetni az életének, és be fog ugrani egy tóba.                 -Nagyszerű... Hol helyezzük el?
-Ezt nem szúrhatjuk el. Vigyük a fészekbe!
   És ennyi. Ezután nem mondtak semmit. Szomorúan vettem észre, hogy eltűnt a kabátom, és mivel novembert írtunk, és elég hideg volt... Az út nagyon hosszú volt, teljesen elzsibbadt a bal oldalam. Már azt hittem, hogy halálra fogok fagyni, mikor a kocsi hirtelen megállt. Felültem az ülésre, és körülnéztem. Egy hatalmas nagy raktárban találtam magam, ami tele volt kocsikkal, és egy csomó emberrel. Az elrablóm kiszállt a kocsiból, majd a beszélgetőpartnere is követte. Elkezdtem a kezemet leszorító kötelet babrálni, de semmi. A zsebemben volt egy cent, azzal próbáltam elvágni. Az elrablóm nyilván észrevette a kapálódzásom, mivel az ablakon bekopogott, rálehelt az üvegre, és ráírta, hogy "figyellek". A magam előtt tartott összekötözött kezem fölemeltem, majd megpróbáltam egy bizonyos ujjam a magasba tartani, de nem ment, össze volt kötözve. Tehetetlenségemben idegesen a szék támlájára döntöttem a fejem. A fiú odahívott mindenkit a kocsihoz, kinyitotta az ajtót, megszorította a karom, és kirángatott.
   A kezét a derekam köré kulcsolta, fejét odasimította az enyémhez, majd belesuttogta a fülembe:
-Ha életben akarsz maradni, maradj nyugton! - mondta, és a számra ragasztott egy vastag celluxcsíkot. A fiú hangjától teljesen megborzadtam, félelem és idegesség keveréke volt az, amit éreztem, legszívesebben üvöltöttem volna, de a kis tapasz a számon nem hagyta. Enyhén belekönyököltem a fiú hasába, de csak annyira, hogy úgy tűnjön, a lendület miatt volt. A karomnál fogva elkezdett húzni, majd betuszkolt egy kicsi helységbe, ami inkább tűnt cellának, mint szobának. -Mi történt, az apád nélkül neked sincs akkora befolyásod? - kérdezte elégedetten, majd rám zárta az ajtót. Egy értetlen pillantással jutalmaztam a férfit, mivel fogalmam se volt, miről beszél. Az apám csak egy ingatlanos. Lehuppantam törökülésbe a földre, és csak vártam, hogy valaki levegye a számról a tapaszt. Hirtelen egy szőke, kicicomázott liba jött be az ajtón. Egyből lerítt róla, hogy annak az arrogáns srácnak a csaja. Egy amolyan "te meg ki a franc vagy?" nézést lövelltem felé. Odahajolt hozzám, és azt suttogta:
 -Azt hiszed, elfelejtettem a múltkorit? Ne feledd, ez az én területem, és akkor nyírlak ki, amikor úgy van kedvem! - és rám kacsintott. Komolyan kezdem úgy érezni, mintha az őrültek házába keveredtem volna. Értetlen tekintetem az arcomon ragadt, csak sóhajtottam egyet, és egy szemforgatással fejeztem ki pesszimista hozzászólásom. A fiú feltépte az ajtót:
-Remélem, elégedett a vendég! - vigyorgott, mint a vadalma, majd derékon ragadta barátnőjét, és lesmárolta. Hányni tudtam volna ettől a jelenettől! Látványosan jobbra fordítottam a fejem, és fejben már a kiutat kerestem, de nem találtam...sehol! Elég szépen fel voltak készülve rám. A fiú elengedte a barátnőjét, elém lépett, és letépte rólam a ragasztót. -Ne bánkódj, drágám, rólad se feledkeztem meg! - vigyorgott, majd gyengéden megcsókolt. Lassan elhajolt, kicsit megcirógatta a hajam, aztán fogta a szőkeséget, és bezártak a szobába. Értetlenül pillantottam a fiú után, majd a számat "tornásztatva" pillantottam fel, és egy mélyet ásítva próbálkoztam a szökéssel. Órákig kínlódtam, mire addig eljutottam, hogy szétbontottam a kötelet, ami a kezemet fogta. A szoba viszont szökésbiztos volt, a kijutás esélye szinte egyenlő volt a nullával.