Class 17 (Hungarian)

10. -GoodBye

Reggel ugyan úgy keltem fel ahogyan elaludtam, a nyugodtan szuszogó Hansol mellett. Rosszul éreztem magam ahogyan végignéztem a sebein.
- Nézd meg magad...nem érek én ennyit. -a szemembe könnyek szöktek, csendben lefejtettem magamról a karjait és kimentem a konyhába. A nénikém felém fordult én csaj leültem és meredtem magam elé.
-Azért azt megtudhatom, hogy miért úgy váltogatod a melletted fekvő fiúkat, mint mások a zoknit? Ráadásul tiszta seb vagy te is és ő is. Magyarázatot várok! - Nem volt harag a hangjában csak értetlenség.
- Hazamegyek. -suttogtam, nem néztem rá csak az asztalt bámultam.
- Mi? Hogy-hogy? -Kérdezte, leült velem szemben és rámmeredt.
- Vernont miattam verték meg...és nekem is és a többi fiúnak is csak rosszabb lesz ha nem megyek el. - a szemeim megint tele voltak könnyekkel. Még csak pár hónap telt el, hiányozni fognak, de nem bírom tovább. Hazamegyek és elfelejtem ezt az egész rémálmot.
- Ezt nem értem. Magyarázd el nekem. -mondta.
- Csak foglalj le nekem egy gépet kérlek. Holnapra vagy holnaputánra. Kérlek, Nénikém. - néztem rá most először. Felállt és átölelt.
- Rendben. Ha ezt szeretnéd...minden rendben lesz. -a hátamat simogatta én pedig próbáltam összeszedni magam.
Felkeltettem Vernont is egy órával később, adtam neki reggelit és kávét ő pedig a szokásos mosolyával jutalmazott. A nénikémet megkértem, hogy semmiképpen se hozza fel ezt DongJoo vagy bármelyik fiú előtt. Én akarom majd elmondani nekik.
-Ma délután velem kell jönnöd. Találkozunk a többiekkel és elmegyünk AeRimhez. -mondta tele szájjal.
-Nem...hagyhatnánk? Inkább menjünk el karaokézni. -ajánlottam. Csak, hogy az utolsó napokat együtt tölthessem velük, hogy erre is emlékezhessek. Felnéztem a kis parafa táblámra, az órarendem, rajzok és fényképek voltak rajta. Az elmúlt hónapokból.
- Majd ha végeztünk. - mondta, úgy érzem rendíthetetlen. Felsóhajtottam, összeszedtrm magam már ahogy. Fekete farmer, egy kapucnis pulcsi és a derekamra kötöttem egy kockás inget. A hajamt kiengedve hagytam csak átfésültem. Vernonra a nappaliban a kanapén találtam rá. DongJoo a fotelban ült nem nézett rá csak mereven bámulta a tévét.
Odamentem hozzá és a fotel mögül átkaroltam a nyakát.
- Néha pislogj is, tesó. - mondtam, mire összerezzent.
- Szia. -reagált.
- Nem voltál itthon este.
- Nem. - válaszolt.
- Aish...mi megyük. -Vernon felállt a kanapéról és miután felvettük a cipőnket elindultunk.
Nem igazán tudtam hova megyünk. Buszra szálltunk, az eső halkan kopogott az ablakon, mintha csak a fejemből akarná kiverni a gondolatokat, mintha a ki nem engedett könnyeimet szimbolizálná.
-Baj van? - kérdezte, felsóhajtottam ezzel visszahozva magam a jelenbe.
- Nincs. -mosolyodtam el, bár kicsit keserű volt.
- Nem lesz semmi baj. -Bíztatott.
Egy elég nagy házhoz értünk, ha belegondolok pont AeRimhez és a nagy arcához való. A tizenkét fiú már mosolyogva várt, minket bár amikor észrevették a sérüléseinket láttam rajtuk, hogy megkomolyodnak.
- Jól vagy? -Kérdezte Jeonghan, és közelebb jött.
- Én igen...- a hangom elhalt a mondat végére legszívesebben hazarohantam vona a takaróm alá Mr. Oroszlán társaságában és kivártam volna az órát amikor a gépemhez kell mennem.
- Menjünk. -mondta Vernon. AeRim kézségesen beengedett minket. Úgy tűnt még örül is a fiúknak, egészen addig amíg meg nem látta Hansolt.
- Oppa! -felsikkantott és hozzá sietett. -Mi történt veled? -kérdezte Vernon arcához akart érni, de az említett csak ellökte a kezét.
- Te történtél velem. Te és az embereid, épp HanNaval voltam amikor ránktaláltak. -Azok az idióták. -sziszegte aztán a szájához kapott.
- Mégis mi a fenét rontott el, hogy így kell vele bánnod? - kérdezte S.Coups. Én csak csendben figyeltem a háttérből és tudtam, hogy ennek semmi értelme. Hagytam,hogy hatni próbáljanak rá, addig körülnéztem. Hálás vagyok, de feleslegesen csinálják sőt még rosszabb lesz. Megtaláltam AeRim telefonját és kiírtam belőle a számát. Hansol volt a háttere és hogy egy kicsit bosszantasam lecserélten arra a képre amit a fiúkkal a fesztivál napján készítettünk. Mind bohóckodnak rajta ami tőlük elvárható.
Csendben visszamentem hozzájuk, épp akkor végeztek a fejmosással. AeRim könnyei végigfolytak az arcán, úgy érzem nehezen tudja elviselni, hogy a kedvencei leckéztetik és azt, hogy sikerült megveretnie Hansolt.
-Menjünk. -fogtam meg Wonwoo vállát. Bolintott és távoztunk AeRim Hercegnő rezidenciájáról. Végre.
-Karaoke? -nyújtózott egyet Vernon. Mindenki egyet értett,én pedig úgy döntöttem még utoljára jól érzem magam az este végén pedig elmondom nekik, hogy hazautazom. Így kell lennie.
Szokásos helyre mentünk. Egész este énekeltünk, jól éreztük magunkat, én pedig egy csomó fényképet csináltam, sőt még egy videót is.
Nem ittam egy kortyot sem, ahogy S.Coups, Jun és Hoshi sem. Hoshi próbált Woozira vigyázni azért nem. Nagyon közel állnak egymáshoz.
- Baj van? -Ült mellém S.Coups most, hogy belegondolok nem is beszélgettünk túl sokat még.
- Nem, hiábyozni fogtok...-mondtam, nehéz volt egyedül megbírkózni a tudattal, hogy ez a pár fiú holnap estére már csak a múltam lesz.
-Ejj, kislány mért beszélsz úgy, mintha máris utaznál. Még sok időnk van együtt és ők is kezdenek hozzád nőni. - bökött a fejével a többi tag felé. A vállára dőltem és figyeltem a többieket. Nem bírom kimondani...képtelen vagyok rá.
- Srácok...hazamegyek. -suttogtam és egy újabb könnycsepp szaladt végig láthatatlanul az arcomon.
-Noona! -fogta meg a kezem -Gyere! -húzott fel Joshua. A Winner sentimental című száma kezdődött el én pedig végig táncoltam és énekeltem velük. Elfelejtkeztem csak egy pillanatra arról, hogy el kell mennem.
Későn értem haza, taxit hívtam ami az ajtó előtt tett le így nem lehetett baj. Tudtam, hogy a mai nap után AeRim csak még indulatosabb, mint volt.
-Aissh! -vakargattam a tarkóm.
- Miért mérgelődsz? - kérdezte DongJoo akit észre sem vettem.
-Semmi. -mondtam a pupilláim kitágultak.
- Már majdnem elhittem. -ingatta a fejét. Túl kiismerhető vagyok.
- Ramen?! -Kérdeztem. Otthon amikor valami bajom volt, mindig az instant rámenekhez folyamodtam. Mások ilyenkor két pofára eszik a fagylaltot, nekem ez a megnyugtató.
- Persze, zuhanyozz le addig megcsinálom. -mosolygott, csak bólintottam és elmentem a fürdőszobába. Siettem, hogy ne ázzon teljesen szét a tésztám, mert azt nem szeretem.
- Gyors voltál. -vigyorgott, már a kanapén várt, két adag rámennel az asztalon, meg persze kimchivel és üdítővel. Elindítottam az egyik kedvenc sorozatom az Orange Marmalade utolsó részét...tudtam,hogy sírni fogok rajta...de legalább lesz okom.
Csendben néztük és ettünk, nem kérdezett semmit csak ült mellettem.
Egyszercsak elkezdett folyni a könnyem, először csak a rész miatt aztán ez átment néma zokogásba. DongJoo magához húzott, kétségbe volt esve.
-Oppa...-sírtam és én is kétségbeesetten szorítottam a pólóját amit a könnyeim teljesen eláztattak - Mit tegyek?! Mit kellene tennem? -kérdeztem de választ ő sem tudott adni.
- Minden rendben lesz...te mindent megtettél. - mondta, gondolom azt hiszi átiratkozom. A könnyeimen keresztül ránéztem.
- DongJoo, én hazamegyek. -mondtam, az arca a döbbenet és a fájdalom között játszott. -Ígérd meg, hogy testvérek maradunk. Ígérd meg. - nyösztettem.
- Nem mehet haza HanNa...kitalálunk valamit.-suttogta.
- Holnapután pontban délelőtt kilenckor felszáll a gépem Magyarország felé, talán sosem jövök vissza, talán pár év múlva. De most úgy érzem mennem kell.
- Ez hülyeség, azok miatt az idióták miatt! -sziszegett -Nem hagyhatsz így itt mindent...engem.
- Sajnálom. Nem bírom tovább, hogy a barátaimat bántsák miattam. Nem bírom, hogy engem bántsanak azért, mert ők a barátaim. Valami miatt amiről én nem tehetek.
DongJoo a szobájába ment, aznap este már nem beszéltem vele. Én egész éjszaka pakoltam szép lassan a kevés kis dolgomat. A ruháim, a dolgok amiket itt vettem, amiket a nénikémtől ajándékba kaptam, a fotóim...a fotóim arról az életről ami szinte meg nem történté fog válni két napon belül. Talán hülye vagyok, hogy elfutok a problémák elől, de nincs mit tenni. Nem hagyom, hogy nagyobb baj legyen. Amikor befejeztem és körbenéztem az immáron üres szobában újra elsírtam magam és Mr. Oroszlánt szorongattam. Hoshi szavai visszhangoztak a fejemben. Tudtam, hogy nem mehetek el szó nélkül és azt is, hogy valószínűleg mind megutálnak majd, reményt keltettem bennük, de ugyanúgy fogok távozni az életükből mint az előző lány.
2016.03.07. Vasárnap.
Életem legszebb három hónapjának utolsó napja. Sosem felejtem el.
Amint kivilágosodott reggeli nélkül, kisírt szemmel indultam neki a városnak. Meglátogattam,minden egyes helyet ami a kedvencemmé vált. A sulit, a játszóteret ahol Junnal, Dinoval és DK-el lógtunk egyszer, az állatkertet és a kis boltot is ahol Hosival voltunk. A kosárpályát ahol Hansol, én, S.Coups és Joshua játszottunk, szegény Vernon bevállalta, hogy velem legyen. Ki is kaptunk. A helyet ahol a hideg ellenére Woozival, Wonwooval és SeungKwannal fagyiztunk. Bementem a könyvtárba is, ahol kiharcoltam, hogy legaláb Jeonghan, Mingyu és The8 hajlandóak legyenek tanulni valamennyit. Leültem a kőnyvtárban és küldtem egy smst mindenkinek, hogy egy óra múlva találkozzunk a suli melletti étteremben. Bőven előttük ott voltam. Már ismertek így összetoltuk az asztalokat. Egyszerre érkeztek.
-Üljetek le. Ma én fizetek. -mosolyogtam, mondhatni az utolsö vacsora.
- Noona, ünnepelünk, hogy te fizetsz?-kérdezte Woozi.
- Nem, egyetek csak. -mondtam mire kórusban válaszoltak.
- Igenis! -eszegettem én is velük, de nem volt túl sok étvágyam, azt sem tudtam, hogyan kezdjek bele amikor jóllaktak.
- Srácok...mondanok kell valamit.-kezdtem el - Hazautazom Magyarországra.
Az étterem hangos zsivalya amit a fiúk adtak, egy másodperc alatt halkult teljes némaságba. A könnyeim végigszántották az arcom, ahigy tizenhárom csalódott és megtört szempáron kellett végignéznem.
- De Noona...megígérted. - Woozi hangja akadozott a rövid mondat alatt.
- Sajnálom, nem bírom tovább.
- Önző vagy! - állt fel Hansol - Mit gondolsz az, hogy enni vettél nekünk enyhíti a tényt, hogy átvertél minket? Megígérted, azt mondtad te tényleg mellettünk maradsz! -kiviharzott az étteremből, a többiek pedig egy - egy megjegyzés után mentek utána.
- Szóval ez volt az a tegnapi, kifakadásod... -ingatta a fejét - Azt hittem te tényleg velünk vagy, jó utat a régi életedbe. - állt fel ő is. Az összes szó fájt amit mondtak, de nem is várhattam mást. Mire gondoltam, hogy majd elnézőek lesznek, hiszen még alig múlt el egy kis idő amiöta azt, mondtam nekik, hogy én velük maradok amíg csak tudok és harcolok értük és a barátságunkért. A könnyeim szakadatlanul folytak, egy családi étterem kellős közepén ahol mindenki más boldog volt körülöttem.
Az élet szívás, én pedig túl gyenge vagyok.