Mi történhet akkor ha végre megkapod a lehetőséget, hogy Dél-Koreában tanulj és élj kerek két évig. Minden vágyad teljesül, nem lehet semmi nehézség nem igaz?!
Úgy éreztem, minél több időt kell együtt töltenem DongJoo-val annál, kínosabban érzem magam. A szilveszteri estét egyikőnk sem emlegette fel és amikor ketten voltunk a lakásban én inkább elbújtam a szobám védő falai közé, nem mintha bármi miatt szégyelnem kellene magam. Ami miatt kellene azért már bocsánatot kértem...szóval ne szóljon egy szót sem. - HaNa, bejöhetek? - kérdezte a nénikém észre sem vettem, hogy hazaért. - Persze. -felültem az ágyamon és egy gyors mozdulattal hátrasöpörtem a hosszú hajam. -Na mit hoztam? - mosolygott - Megjött az egyenruhád! - mutatta fel a vállfán lógó kiskabátot és szoknyát. Sötétkék, méregzöld, szürke színekben pompázott, tipikus kockás egyenruha volt. A bal oldalon fent pedig a nevem volt kivarrva. Egy pillanatig csak néztem. Alig vártam, hogy végre az első napom elkezdődjön, hiszen e miatt jöttem. - Az enyém? -kérdeztem miközben közelebb mentem. Rajta volt a nevem de meg kellett bizonyosodnom róla. - Igen, vettem neked egy szép blúzt is hozzá. Próbáld fel és gyere megmutatni nekem és a bácsikádnak. - mosolygott. -Rendben, köszönöm - bólintottam. Gyorsan ledobáltam magamról az otthoni kényelmes ruháim és felvettem az egyenruhát. Belenéztem a szekrényemem lévő tükörbe és tetszett amit láttam. Gyorsan átfésültem a hajam és kimentem. -Készen vagyok. -álltam meg a nappaliban. - Mintha rád öntötték volna. -Dícsért a nénikém és a bácsikám is sűrűn egyet értett vele. - Magabiztos vagy az iskolával kapcsolatban? - kérdezte JunHa - Teljesen. -vágtam rá - Majd meglátjuk az első napja után. -Jött be DongJoo engem meg mintha leforrázztak volna úgy álltam ott. - Ne beszélj badarságokat fiam. - ingatta a fejét JunHa - Lelombozó egyéniség. - morogtam - Micsoda? -hajolt át a vállamon. - Semmi! - majdhogynem arrébb ugrottam. DongJoo mintha szàndékosan szeretne folyamatosan idegesíteni és biztos vagyok benne, hogy élvezi ezt. Eltelt az utolsó két nap is és hétfő reggel hatalmas gombóccal a torkomban készítettem el a saját reggelimet és DongJooét is. Bármennyire is kiállhatatlan, nem akarom, hogy a lelkemen száradjon a éhhalála. Eddig egyáltalán nem aggódtam nem is értem most miért cukkolom fel magam. - DongJoo indulnunk kellene lassan. -kiabáltam neki. A szokásos egyenruhájában és a kócos hajával jelent meg a vállára vetett táskájával. - Tessék az ebéded. - nyújtottam oda neki - Kösz, anyuci. - vigyorgott - Inkább indulj. - még utoljára igazítottam egyet az egyenruhámon, mintha egy kisiskolást láttam volna a saját képemben, aztán követtem DongJoot az iskoláig. - Mentem. -Intett amikor az iskola kapuhoz értünk és pár haverjával eltűnt. - Hülye DongJoo, legalább az igazgatóiig elkísérhetett volna. - mormogtam, de gyors léptekkel elkezdtem keresni az említett helyet. Tizenöt percembe biztosan beletelt mire megtaláltam. Próbáltam sietősen elintézni a papírokat, mert az osztályfőnököm, egy magas, barna hajú, szemüveges férfi, várt rám és elég türelmetlennek tűnt. Átvettem az órarendemet is és pár darab tankönyvet aztán sietősen az osztályfőnököt követtem. - Az én osztályomba fogsz kerülni, ami számomra egy elég nagy meglepetés. - Miért? -kérdeztem vissza. - Majd meglátod. - mosolygott, kedves embernek tűnt de számomra túlságosan sietett mindenhova. - A mi termünk a 117-es terem. Itt is van. - állt meg egy ajtó előtt. - Tudsz bármit is az új osztályodról? - kérdezte, ingattam a fejem a még mindig levakarhatatlan mosolyommal, még ez a furcsa mondat sem tudott eltántorítani a tökéletes jövőmet illetően. Szinte elképzeltem ahogy a fiúkkal és lányokkal jóban leszek és elvisznek egy csomó érdekes helyre, ahova egyedül beszari lennék elmenni, DongJoo meg annyi segítség lenne, mint egy csapat halott molylepke és valószínűleg pont ennyire szeretne velem időt tölteni. Követtem a tanárt a terembe és először a szemeim fel sem tudták fogni azt amit látnak. Gyors matematikai alaptudásomnak köszönhetően, megszámoltam, hogy összesen tizenhárom tanuló van ebben a teremben és ebből egy darab lány egyenruhát sem láttam...egyet sem. Mielőtt a kétségbeesés magával ragadott volna elgondolkodtam rajta, hogy tizenhárom mégsem lehet az osztály létszáma, biztosan kell, hogy legyenek lányok is csak betegek, otthon egy osztàly legalább húsz főből áll. Biztos valamiféle influenza járvány tört ki a lányok között vagy mindenki menstruációs fájdalmakkal kűzd otthon. Remélem. Segélykérően néztem az új osztályfőnökömre, miképpen épp ott álltam tizenhárom pubertás kori fiú szempár kereszttüzében, de úgy éreztem, hogy ez a hajó körülbelül annyira elsüllyedt, mint Jack Sparrow kapitány hajója...talán akad valahol egy kis rum. - Srácok, amint látom mindenki itt van, ami egy újabb csoda - szólalt meg és ekkor jöttem rá, hogy menthetetlenül a Titanic egyik mellékszereplője vagyok és a jéghideg vízbe fogok fulladni. - Ő itt az új osztálytársatok az elkövetkezendő két évre. - a fiúk huhogni kezdtek én meg ki akartam futni a teremből de legalábbis kenuval hazamenni a kis szülővároskámba. - Mutatkozz be. - unszolt a tanár. - Sziasztok, HaNa vagyok, amint látom az egyetlen lány ebben az osztályban. - Külföldi vagy? - kiabált be az egyik fiú, mintha ez nem lenne teljesen egyértelmű. - Igen, Magyarországról jöttem. - csak mosolyogtam egymagamban és mivel senki nem kérdezett semmit csak leültem az egyik üres padba, a középső sor közepére. Próbáltam úgy csinálni, mintha nem épp katasztrófaként élném meg ezt a napot, de nagyon nehezen ment. Lassan telt a nap csak néha találkozott a tekintetem egy- egy fiúval de különösebben senki nem foglalkozott velem, olyan volt mint amikor először mentem iskolába, de itt nagyon nem akart senki a barátom lenni.Nem is lepett meg egy fiú osztály kellős közepén, mivel nem vagyok egy hatalmas csinibaba nem hiszem, hogy sok gondolatukat megmozgatnám. Rettentően magányos lesz ez a két év. Össze- vissza sóhajtoztam az órákon, próbáltam koncentrálni arra amit a Tanárok mondanak. Láttam, hogy próbálnak jól az osztályhoz állni, de szerintem én voltam az egyetlen aki odafigyelt rájuk. Valószínűleg az osztály átlaga alulról verheti a hármast. A saját kis ebédemmel üldögéltem a padomban amikor hatalmas zsivaly lett kint. Először csak azt hittem, hogy a szünet miatt, de aztán amikor felnéztem láttam az ablakhoz préselődött lányokat és szépen sorban jöttek be a terembe. Mindenkinél volt valami ajándékzacskó vagy ebédes doboz , mintha valakinek születésnapja lenne, valakinek akit sokan szeretnek. Egyesével mentek oda a fiúkhoz és mind elmondták, hogy ők készítették és fogadják el tőlük. Lassan már az asztalokon hatalmas piramisok álltak én pedig még az ebédemet is elfelejtettem folytatni. Amikor meguntam meggpróbáltam átverekedni magam a lánytengeren, hogy használhassam a mosdót de azt hittem esélytelen lesz. Elfoglaltam az egyik kabint és felsóhajtottam. -Ez egyre rosszabb komolyan mondom. Hogy romolhat el hírtelen ennyire minden. Ráadásul ha véletlen is kiszagolják, hogy ezekkel a bálványokkal járok egy osztályba engem kifiléznek. Csak tudnám ki utál ennyire odafentről...Nagyi te vagy az? Jól esik neked engem leckéztetni? Azt hittem jóban voltunk. - a kétségbeesés újra rámtört és nem gondolnám, hogy ez teljesen egészseges életmód. Hallottam ahogy nyílik aztán csukódik az ajtó és pár lány beszélgetni kezd. Épp készültem kimenni de amikor rájöttem miről beszélnek kíváncsi lettem. - Én még mindig bármit megadnék azért, hogy Hoshival elmehessek egy randira, sőt bármelyik sráccal a hetes osztályból - a mi osztályunk, valószínűleg valamelyik fiút hívják így. - Őszintén, én a Hercegek közül szeretnék valakit. Annyira csodálatosak. - mondta a másik - Jeonghan vagy Woozi oppa például. - még tovább beszélgettek én meg csendben hallgatóztam, de nem értem mi az, hogy "Hercegek" most az egész osztályt így hívják a lányok? Fogalmam sincs, semmit nem értek. Épp becsöngetés előtt vetődtem be a padomba és ráborultam. Csak akkor néztem fel amikor valami koppant a padom tetején és éreztem, hogy valaki rá is támaszkodik. Felnéztem és alig pár centire találtam magam az egyik fiú arcától. Az előttem lévő széken ült és az én asztalomon könyökölt, ami pedig a koppanást jelenti egy dobozka volt. A srácnak hatalmas szemei voltak, biztosan nem teljesen koreai. A haja középen el volt választva és folyton a szemébe hullott amit ő egy rutinos mozdulattal hátra tűrt. Oldalra biccentette a fejét, elmosolyodott és úgy beszélt hozzám. - WELCOME! - vigyorgott - Üdv az osztályunkban, egyetlen lány. Edd meg nyugodtan a csokoládét. Valamelyik lánytól kaptam,de neked nagyobb szükséged lesz rá amikor rájönnek, hohy ebbe az osztályba jársz. - ingatta a fejét. - Vernon, ne ijeszd el szegényt. - tette a vállára a kezét egy srác. Intett nekem és be is mutatkozott. - Hali, én S. Coups vagyok. - meglepődtem a nevén...ezek szerint van akit ilyen beveneveken hívnak. - S. Coups...- ismételtem - Pontosan. Felsorolhatná mindenki a nevét de kétlem, hogy megjegyeznéd. Amúgy se tudsz még semmit az osztályról szóval nehéz lesz ez neked. - kuncogott - Remélem azért nem adod fel pár nap után. - mondta - Amúgy van nevem is...- morogtam de ekkor bejött a tanár és esélyem se volt megkérdezni mi ez a hercegesdi. Alig vártam, hogy kicsöngessenek erről is, hogy valamelyikőjüket megkérdezhessem miről is van szó. Történelem óra volt, nem úgy tűnt mintha rajtam kívül tül sokan jegyzeteltek volna, csak az egyik hosszú hajú srác körmölt legalább annyira szorgalmasan, mint én. Hadilábon állok ezzel a tantárggyal szóval nem árt. Kicsöngetéskor egy újabb srác találta meg a padom előtti széket. Leült teljesen nyugodtan kivett egy darab csokoládét a dobozból és bekapta. Nagyon arnyos arca volt, ráadásul ahogy láttam velem lehet egymagas. Szőke haja nem volt túl rövidre vágva és nagyon aranyosan mosolygot. -Szeretnél te is? - kérdezte és felém nyújtott egy darabot. - Nem köszönöm. - ingattam a fejem, éreztem ahogy a többi fiú is engem figyel. Körbeültek jóformán én meg próbáltam nem paradicsom vörös lenni. Nem szeretem ha bámulnak. - Amúgy mi a neved? - kérdeztem az előttem ülőt, akinek a szája tele volt a csokoládéval. - Woozi, szolgálatodra. -mosolygott - Hmm...Woozi kérdezhetek valamit? - Persze. - bólogatott, ezt találtam jó pillanatnak, hogy rákérdezzek a sok lányra. - Mi volt ez a sok lány ebédidőben? Miért hívnak egyáltalán Hercegeknek titeket? -kérdeztem és egy kimerítő választ vártam, de Woozi helyett az a fiú kezdett el beszélni aki órán jegyzetelt. - Majd én elmagyarázom, a nevem Jeonghan. - mellém húzott egy széket és leült. - A mi osztályunk a lányok között elég népszerű, körülbelül annyira amennyire a tanárok nem szeretnek minket. Szinte mindenki csak Class 17- ként emleget minket, tehát a tizenhetes osztályként. Egyrészt mert a hetes osztály vagyunk a száztizenhetes teremben,másrészt mert összesen tizenhárman vagyunk. Ezen belül van három csoport, a Hercegek, Táncosok és Rossz fiúk...ne nézz rám így ezt a lányok találták ki nem mi. - nevette el magát amikor a nevek hallatán eléggé elképedtem. - Szóval ez a három csoport van, de mégis egy osztály vagyunk mégha nem is értünk egyet álltalában. Tehát tizenhárom meg három meg egy az tizenhét. Ezért vagyunk a tizenhetes osztály. Mostmár érted? - Igen értem...szóval a lányok engem meg fognak ölni. -sóhajtottam - Én meg azt hittem úgy jövök ide, hogy lesznek barátaim. - Lesznek, a nevem Jun, szerintem mi a barátaid leszünk. - mondta - Köszönöm. -sóhajtottam újra - Ez kedves. - A neveink miatt ne aggódj, idővel majd megjegyzed. - mondta Woozi - meg azt is, hogy ki melyik csoportba tartozik. Mindenki egyetértően bólogatott én meg kezdtem megnyugodni. Bármennyire is furcsa ez az osztály, talán mégsem lesz olyan rossz.
Deze afbeelding leeft onze inhoudsrichtlijnen niet na. Verwijder de afbeelding of upload een andere om verder te gaan met publiceren.
