Class 17 (Hungarian)

20. - One and only Dino Oppa

Nem tudom, milyen érzés az amikor valaki az életéért rohan de most úgy éreztem, hogy azt teszem. Azt a kevés embert is akik az utcán voltak, versenyautókat megszégyenítő módon előztem meg, mígnem Hyung lakásáig el nem értem. Nem vacakoltam az ajtóval, egyből a fán másztam fel. Egy óvatlan pillanatban éreztem, hogy megcsúszik a kezem, ennek köszönhetően, a fa érdes kérge felsértette a tenyeremen a bőrt.

- Eunji! - siettem hozzá, a földön ült fejét a térdein pihentetve miközben halkan szipogott. Letérdeltem mellé és átkaroltam reszkető vállait.

- Oppa...- szipogott, de nem emelte fel a fejét. Fogalmam sem volt, mit kellene tennem, így csak csendben hátát simogatva ültem mellette.
- Meséld el mi történt - biztattam, próbáltam minél nyugtatóbban hangozni.
- Elmentem hozzá...kint voltak a parkban a haverjaival. Egyszerűen csak kijelentette, hogy soha semmit nem is jelentettem neki - zokogott.
- De hogyan lettek sárosak a ruháid. - emeltem tekintetem a földön, egy kupacban heverő sáros anyagdarabokra, amik nem messze a lábunktól, tehetetlenül várták, hogy gazdájuk megszabadítsa őket a tehertől.
- Viccesnek találták, ha megaláznak. - egy hisztérikus kacaj hagyta el ajkait. Én nem szóltam semmit, csak magamhoz húztam és hagytam, hogy a múlt fájdalmait zokogásával enyhítse, s titokban hálát adtam az égnek, hogy csak ennyi történt. A lelkén okozott sebeket magam is helyre tudom hozni, de ha ennél rosszabbat tett volna vele, félek kevés lennék hozzá, hogy elfeledtessem vele.

Odakint már sötétedett, amikor először elengedtem őt, addig csak egyik kezemet voltam hajlandó megmozdítani, hogy egy újabb zsebkendőért nyúljak, minden alkalommal amikor szüksége volt rá. Úgy éreztem, hogy a szívem egyre jobban kötődik hozzá és többé, történjen bármi is én meg akarom őt védeni.

- Eunji, gyere vacsorázni! - Hallottam meg kintről, Hyung hangját, mire ő összerezzent. Talán attól félt, hogy benyit és leleplez minket, de tudtam, hogy ő inkább megvárja amíg húga válaszol neki.

- Itt maradsz? - suttogta felém, miközben utolsó könnyeit törölgette le.
- Itt leszek. - bólintottam és hátamat az ágyának támasztottam ezzel jelezve, hogy nem tervezek egy tapodtat sem mozdulni.
Mielőtt becsukta volna maga mögött az ajtót még egyszer visszanézett rám, rámosolyogtam aztán lassan becsukódott az ajtó. A fejemet hátra vetettem s a plafont bámulva gondolkodtam, azon amit mesélt és azon, most mégis mit kellene tennem. A mellkasom feszített, mintha bármelyik pillanatban kiszakadhatna a szívem a helyéről, mindezt azért, amit érte érzek. Bolond módjára még csak nem is voltam vele tisztában, hogy milyen érzéseket táplálok iránta. Csukott szemmel vártam, hogy visszaérjen, amikor kattant az ajtó zárja felpattantam, karjaim dereka köré zártam, miközben az ajtó lassan, hangtalanul csukódott be mögötte.

- Mit csinálsz? - kérdezte, feje a mellkasomon pihent, de minden szavát tisztán hallottam.
- Csak maradj így egy időre. - fejemet hajába fúrva pihentettem, miközben beszívtam jellegzetes illatát. Hátranyúlt kezem után, hogy elengedjem, de felszisszentem a hirtelen nyomástól, a sebemen.
- Észre sem vettem, hogy megsérültél. - szemei kikerekedtek és tenyeremet figyelte - Le kell tisztítani. - mondta, ellenvetést nem tűrő hangon és már elő is vett egy kisebb dobozt. - Ülj le. - mondta én pedig teljesítettem, amit kért. Ágyán ültünk, egymás mellett, tenyeremet ölébe fektette, hogy jobban hozzáférjen, miközben én arcát figyeltem. Rutinos mozdulattal tűrte hátra haját, majd a sebem tisztogatásába fogott bele. Egy hangom sem volt, levegőt is majd elfelejtettem venni. Az elmúlt időszakban, nagyon sokszor volt a közelemben, hiszen szinte minden éjjel ő volt az utolsó akit láttam, mégis most másképp éreztem magam. A szívem hevesen vert, mintha próbálna megszabadulni korlátaitól.
- Kész is! - nézett fel rám egy gyönyörű mosollyal megajándékozva - Az ajtót kellene használnod, a fa helyett. Lekapcsolta a villanyt majd a szokásos módszerünkkel, elfeküdtünk egymás mellett az ágyán. Én jobb oldalt a hátamon, ő bal oldalt az oldalán, miközben engem figyelt. De ez az este más volt, mint a többi, nem beszélgettünk, csak feküdtünk egymás mellett. A tenyerem izzadt, még az is amelyik a kötés alatt volt és a szívem azt súgta, hogy másra sem vágyom, mint arra, hogy ajkaink összeérjenek és egy mély csókban forrjanak össze. Az eszem ezzel szemben milliónyi okot akart felsorolni, hogy miért nem tehetem meg.
- Min gondolkodsz ennyire? - suttogott, de nem válaszoltam még mindig önmagam harcát vívtam. Az ágy rugói nyöszörögni kezdtek, ahogy megmozdult, de én egy szót sem szóltam, akkor sem amikor arca csak centikre volt az enyémtől. - Alszol? - lehelete súrolta ajkaim, valószínűleg ezt ő észre sem vette.

- Nem. - szólaltam meg, mire a meglepetéstől hátrahőkölt, a matrac ezzel együtt besüppedt térdei alatt és ahogy utána kaptam, hogy ne essen le, engem magával rántva végeztük a földön, egy puffanás kíséretében, amit csak a szőnyegpadló tompított valamennyire.
- Jól vagy? -kérdeztem. Sérült kezemen támaszkodtam felette, miközben másik kezem még mindig az övével volt összekulcsolva. Lábaim, a lábai két oldalán térdeltek, s hála az égnek volt eszem mielőtt teljes súlyommal ráestem volna.

- Azt hiszem...- sóhajtott. Arcunk újra veszélyes közelségbe került egymáshoz. Összekulcsolt kezünket ajkaimhoz emeltem és egy gyors puszit leheltem rá, mielőtt gondolkodhattam volna. - Chan Oppa...mit csinálsz? - kérdezte, hangja megremegett és én képtelen voltam tovább arról győzködni magam, hogy képes vagyok uralkodni érzelmeimen. Lehajoltam hozzá és levegőt visszafojtva vártam egy jelre. Ujjai szorosabban fogták kezem, amitől úgy éreztem, ő sem bánná azt, amit tenni készülök. Így enyhén elnyílt ajkaim az övéire tapasztottam s először csak egy finom, ismerkedő csókba elegyedve ízlelgettem ajkait. Nem tudtam betelni vele, így csókunk csak egyre mélyebb és akaratosabb lett, egy pillanatra elválva tőle, nyelvem végighúztam alsó ajkán ezzel elérve, hogy enyhén szétnyissa száját. Nyelvem lassan, tört utat magának, míg el nem érte az övét s heves csókcsatánkat semmi sem állíthatta le. A hold fényében mást nem láttam, csak a kirajzolódó alakját, s mást nem érzékeltem, csak őt a karjaim között.
Nehezen, de hagytam magunkat levegőhöz jutni. Felálltam, majd felhúztam őt is s újra elfoglaltuk helyünket az ágyában, de már egymáshoz közel bújva, szavak nélkül élveztük egymás társaságát. Haját és hátát simogattam, hogy segítsek neki elaludni, miközben csukott szemeim engem is arra sarkalltak, hogy ebben a nyugodt környezetben végre pihentetően aludjak.
- Ne menj el, akkor sem ha elalszom. -mondta, kezével átkarolta derekam úgy bújt még a lehetetlennél is közelebb.
- Nem fogok. -mosolyodtam el és hajába csókoltam. Fejét enyhén megemelve s nyakát nyújtogatva kért tőlem újabb csókot. Ajkain gyors, mégis felejthetetlen játéka után fejét újra a karomra ejtve, most már valóban, álomba szenderült.

Újabb napok teltek el, mielőtt kiderült volna, hogy őt felvették-e. Nem aggódtam, magabiztosan állítottam, hogy át fog menni, hiszen minden nap láttam, mennyire keményen tanult. Valójában hiába jártam át hozzá már délutánra, mert késő estig csak magamat elfoglalva ültem ágyán vagy őt figyeltem, ahogy tanul s néha emlékeztettem, hogy nem ártana ennie vagy innia valamit. Ha úgy érezte már nem képes többet tanulni, csak átöleltem és karjaim között szundikálva vett erőt magán s ha ez sem segített, vállait masszírozva próbáltam elfelejtetni, a tanulás nehéz óráit.
- Mi lesz ha nem fog sikerülni? - kérdezte tőlem, egy újabb éjszaka feküdtünk egymás mellett.
- Menni fog! - biztattam, ujjaimmal kisöpörtem arcából haját és a takarót feljebb húztam magunkon - Nem kell, hogy aggódj, amint sikerül és felvettek, a jó hír mellett a bátyáddal is közöljük, hogy az elmúlt időszakban minden éjszaka veled aludtam. - nevettem
- Ez nem vicces. Nem mondhatod el így neki. - húzta fejére a takarót, mire én ugyanúgy a takaró alá bújva orromat az övéhez érintettem.
- Nem is fogom. Azt fogom mondani neki, hogy az ő egyetlen, gyönyörű és tehetséges húga megdobogtatja, kicsiny kő szívem.
- Bolond vagy. - mosolyodott el, majd egy apró puszit nyomott számra - És így melegünk lesz. - jelentette ki.
- Másképp is lehetne melegünk. - vigyorogtam, nem bírtam kiállni, hogy ne jegyezzem meg.
- Nagyon vicces. - fordította el fejét
- Tudod, hogy nem siettetlek. - fogtam meg állát - Most amúgy is arra koncentrálj ami a legfontosabb.

- Rendben. -mondta, én pedig apró puszikkal hintettem be arcát - Pihenj, szerelmem! -mondtam neki s helyemre visszafordulva húztam mellkasomra. Majd rutinos mozdulatokkal kezdtem el játszani hajával, amíg el nem aludt.