21.rész

390 25 6
                                    

Amikor reggel felkeltem egyedül voltam a szobában. Felültem és szétnéztem, de sehol senki. Felálltam, és el kászálódtam a fürdőig. Hallottam, hogy bent folyik a víz, szóval Michael zuhanyzott. Halkan benyitottam, majd beléptem. Mivel az üveg sötétített volt, így nem láttam Michael testét. Gonoszul elvigyorodtam, és mivel nem vett észre, nyert ügyem volt. A csap mellől elvettem egy poharat, és megtöltöttem hideg vízzel. A zuhanykabin mellé léptem, és lábujjhegyre állva beöntöttem a kabinba a hideg vizet. Ahogy a víz Michael bőréhez ért, sikítozni kezdett. Nem bírtam tovább, már fulladoztam a nevetéstől. Mikey kinyitotta a kabin ajtaját és ott állt előttem pucéran. Akaratlanul is alsó ajkamba haraptam.

-Látom vicces kedvedben vagy!-vigyorodott el, én pedig léptem egy lépést hátra. Menekülni akartam, de ő nem hagyta. Magához ragadott, és velem együtt belépett a zuhanyzóba.

-Ne! Michael!-ellenkeztem, mert nem akartam, hogy a pizsamám vizes legyen.

-Sh kislány, most megfürdünk.-nevetett fel gonoszul, majd megnyitotta a hideg vizet.

Felsikoltottam, ahogy a jéghideg víz a rám ömlött.

-Nemár, ez hideg!-mondtam, majd a csap után nyúltam, hogy elzárjam, de próbálkozásom sikertelennek bizonyult.

-M a bűvös szó?-húzta fel a szemöldökét.

-Te seggarc, szerinted tudom a bűvös szót, ha még sosem osztottad meg velem?-kiabáltam rá, mert már majd szét fagytam.

-Helytelen!-kuncogott.

-Michael, ne szórakozz már, nagyon hideg!-nyavajogtam, már teljesen átázva, és átfagyva.

-Jó, de csak azért, hogy nehogy megfázz!-mondta, majd a vizet átváltotta melegre.

Felsóhajtottam, ahogy a meleg víz a bő pólón keresztül, ami rajtam volt a bőrömhöz ért. Michael közelebb rántott magához, majd mélyen a szemembe nézett.

-Amúgy jó reggelt.-mosolyodott el, majd lágyan megcsókolt.

A nyaka köre fontam a karom, majd kezem a már fakó narancssárga hajába vezettem.

-Erre most nincs szükségad!-motyogta, majd lerántotta rólam a pólóját. Szemei azonnal megakadtak csupasz felső testemen, majd vadul neki esett ajkaimnak.

Ő pucéran, én pedig egy száll bugyiban álltam a zuhany alatt, éppen akcióra készen, amikor valaki berontott a fürdőbe.

-Jó reggelt a gerlepárnak!-kiáltotta el magát Calum. Mi rögtön szét rebbentünk.

-Te hogy a picsába jöttél be?-kérdeztem, majd elzártam a vizet, hogy jobban halljam.

-Hát, eléggé nyitva hagytátok az ajtót.-kuncogott.

-Jó, akkor most kihúznál a fürdőből, amíg felöltözünk?-ordított Michael.

-Jó, jó.-röhögött Calum, majd halottuk, ahogy ki ment, és becsukja maga mögött az ajtót.

-Úgy érzem, ezt máskor kell folytatnunk.-simítottam végig Michael állkapcsán, amit egy morgással jelzett.

-De folytatjuk, igaz?-vigyorodott el kajánul, mire elnevettem magam, majd megcsókoltam.

Kiléptem a zuhany alól, majd gyorsan magamra tekertem egy törölközőt. Michael is kilépett a zuhanyzóból, és megtörölte magát. Magára kapott egy alsót, és kiment. Én is kimentem utána, kivettem egy pár tiszta fehérneműt, és magamra kaptam azokat.

Life with dance M.C |BEFEJEZETT|Where stories live. Discover now