27.rész

373 24 2
                                    

A délután további részében Tommal és Amyvel voltam. Igen, kívülről úgy nézhettünk ki, mintha egy család lennénk. Amikor valaki elsétált mellettünk, mindig hallottam, hogy megjegyzik, hogy „milyen szép család". Ezen jókat nevettem, hisz emberek! Még csak tizenhat vagyok. Jó, bár a jövő héten lesz a szülinapunk Jessel, de akkor is. Ő tizennyolc, én pedig tizenhét leszek. Eddig még mindig vártam a szülinapom, de most, hogy tudom, Michaellel kell töltenem, kevésbé vagyok oda az ötletért.

-Ambejj!-lengette meg előttem Amy apró kezét.

-Hm?-kérdeztem, mert egy kicsit elbambultam miközben beszélt hozzám.

-Azt kéjdeztem, hogy kaphatok e fagyit.-mosolygott angyalian.

-Mára már szerintem elég volt! Szilárd ételt, még nem is ettél.-kuncogtam.-Mit szólsz, ha keresünk egy pizzázót a parton?-kérdeztem, hisz még csak négy óra volt, de én sem ettem ma még azon a sütin kívül semmit.

-Csak te meg én?-csillantak fel a szemei.

-Bizony!-mondtam, majd felpattantam.-Versenyezzünk a táskámig!-mondtam, mire Amy futásnak eredt. Persze hagytam nyerni.

-Nyejtem! Megint!-lihegett.

-Bizony!-mosolyogtam, majd kivettem a pénztárcám a táskámból.

-Hova mentek?-kérdezte Calum.

-Elmegyünk enni.-mosolyogtam.

-Ketten!-fogta meg Amy a kezem, és elkezdett húzni.

-Hozok nektek is.-szóltam hátra Calumnak, aki csak röhögve bólintott.

Amyvel kézen fogva sétáltunk a strandon. Már vagy tíz kajás mellett elmentünk, de Amynek egy sem tetszett.

Aztán megláttam egy pizzázót. Ezt jónak találtam, de amikor megláttam kik ülnek benne, tovább akartam húzni Amyt. De persze, neki ez tetszett meg a több száz közül, pont az az egy, ahol Michael és a drága barátnője vannak.

-Amy, keressünk egy másikat!-nyöszörögtem.

-Nem! Nézd józaszínek a székek!-mondta, majd oda rángatott a pizzázóhoz. Leültünk, szerencsére nem közvetlenül Michaelék mellé.

-Mit hozhatok a hölgyeknek?-hallottam, majd felkaptam a fejem. A lélegzetem is elállt. Barna felzselézett haj, kék szemek, fekete izom póló, és egy fekete farmer a meleg ellenére is. Na és az elengedhetetlen ezer wattos mosoly. Enyhén zavarba jöttem, mert én csak egy bikiniben üldögéltem előtte.

-Öhm...mit ajánlasz?-kérdeztem.

-Hát, első sorban pizzát.-mondta vigyorogva, mire elnevettem magam.-Amúgy ezt ajánlom.-mutatott az étlapon egy pizzára. Elolvastam, hogy milyen feltétek voltak rajta, és jól hangzott.

-Jó, akkor ebből szeretnék négyet.-mondtam. Mire furán nézett rám.

-Ha bevágod az összeset, akkor elhívlak vacsorázni egy méreg drága étterembe.-kuncogott fel.

-A barátaimnak viszem.-mosolyogtam.

-De attól a vacsora még áll.-kacsint rám, mire elpirulok.

-Öhm...oké.-mosolygok.

-Kértek inni valamit esetleg?-kérdezte.

-Én egy vizet. Amy, te mit kérsz inni?-kérdeztem a kislányt, aki eddig csöndben figyelte a történteket.

-Kóját.-vigyorodott el.

-Oké, akkor egy víz, és egy kója.-vigyorgott a srác.-Egyébként Eathen a nevem.

Life with dance M.C |BEFEJEZETT|Dove le storie prendono vita. Scoprilo ora