Ne hagyj itt..

#10

Sziasztok!
Bocsánat,hogy eltűntem és nem írtam ilyen sokáig.De most visszajöttem és a 10.részt hoztam nektek.Kicsit rövid lett,de remélem tetszeni fog mindenkinek.😊💕

-Hol van Neels?-rángattam Zoeyt nem sok sikerrel,mivel barátnőm ivott,elég sokat.
-Ha?-nézett rám kótyagosan.
-Semmi..csak érezd jól magad..-mondtam és ezzel otthagytam.Meg kell találnom Neelst.Eljöttünk ebbe a hülye buliba én meg elvesztettem szem elől.Az még a legkevesebb,de Neels is be volt rúgva,ha nem is annyira mint Zoey.
-Szerencséjük,hogy én nem ittam..-morogtam,miközben átharcoltam magam néhány táncolásnak nem nevezhető mozgású,botladozó lány között.Körbenéztem,hátha meglátom barátom arcát,de hiába reménykedtem.Ekkora tömegben akkor se venném észre ha 3 méter magas lenne.Tovább akartam indulni mikor valaki megragadta a kezemet és magához rántott.Alkohol tömény szaga csapta meg az orromat és ahogy felnéztem egy ismeretlen férfit láttam magam előtt.Tisztán látszott,hogy nem józan,így a szívem rögtön hevesebben kezdett verni.Féltem.Vajon ki ez és mit akar?
-Engedjen el!-kiáltottam rá,de mintha meg sem hallott volna,elindult a kijárat felé magával húzva engem is.Erősen tiltakoztam,de a férfi erősebb volt nálam és kivonszolt az utcára.Hideg levegő áramlott a tüdőmbe ahogy lihegve erőlködtem.A fickó a kocsijához vonszolt.Felsikítottam,mire erősen a számra szorította kezét.Hátrarúgtam,de nem találtam el,csak annyit értem el vele,hogy erősebben fogja a számat.Kinyitotta a kocsi ajtaját és be akart nyomni az első ülésre.Kétségbeesetten próbáltam sikítani vagy akármilyen hangot kiadni,de nem ment.A szemeim megteltek könnyel,ám ekkor a férfi felordított és kezét elkapta a számról.Fogalmam sem volt,hogy mi történt,de kipattantam a kocsiból.Elrablóm a földön feküdt,megmentőm pedig felé magasodott.Nem tudtam ki az.Rám nézett és elmosolyodott.Zöld szeme megvillant az utcai lámpa gyér fényében,majd nyugodt hangon megszólalt:
-Jól vagy?
-I..igen..azt hiszem.-elhallgattam.-Te ki vagy?
Habozott aztán csak ennyit szólt:
-Crawford Burn.-Nem tudtam ki ő,de hálás voltam neki.
-Köszönöm,hogy megmentettél.-mondtam.Halványan elmosolyodott,majd zsebre vágta a kezét és elsétált.
-Semmiség.Örültem,szia.-mondta hátra se fordulva,mire csak visszamotyogtam én is egy sziát.Nézve távolodó alakját magasnak és vékonynak láttam.Karja éppen elég izmos volt és mozgása laza,szinte légies volt.Elmosolyodtam és visszaindultam a buli helyszínének ajtajához.A hideg levegő kitisztította a fejetem így már nyugodtabb voltam.Bár Neelst még mindig nem találtam meg.Viszont ahogy befordultam a sarkon,elállt a lélegzetem és hirtelen jött könnyek folytogattak.A szívem mintha kettétört volna,a könnyek máris patakzottak a szememből.Neels is észrevett.Zavarodottan nézett rám,látszott,hogy az alkohol elvette az agyát.Én még is úgy éreztem,tudja mit csinált.
-Leila.-motyogta.Nem tudtam megszólalni,a könnyeim nem engedték.A falnak szorított szőke hajú ribancra néztem aki az előbb még ag én barátomat falta és legszívesebben felpofoztam volna,de Neelst is.
-Miért?-zokogtam,mire ő közelebb lépett és meg akart ölelni,de nem engedtem.-Ne érj hozzám!-ordítottam.Megszeppenve nézett,de nem mert felém nyúlni.A szememből áradó víztől alig láttam valamit,de mégis megfordultam és elrohantam.Hallottam még Neels káromkodását ahogy hazafelé futottam,de nem érdekelt ha megbánta is.Nem érdekelt,hogy be volt rúgva.Fájt..és ezen nem változtatott semmi.Hirtelen nekiütköztem valaminek,vagy valakinek így majdnem elestem,de az a valaki elkapott.Egy pillanatra abbahagytam a bőgést és felnéztem.
-Már megint te?-mosolygott gyengéden egy ismerős arc.Crawford!Most jobban ki tudtam venni az arcát,így jobban szemügyre vettem ragyogó zöld szemeit és belehulló barnásszőke haját.Felhúzott így már egyenesen álltam és rájöttem,hogy még mindig némán bámultam.Lesütöttem a szememet és motyogtam:
-Bocsi..és megint köszi..-pillantottam fel.Crawford csak halványan mosolygott és intett a kezével,jelezve,hogy semmiség.
-Haza tudsz menni egyedül vagy még meg kell mentenem párszor valamitől?-nevetett kedvesen.Elmosolyodtam,aztán eszembe jutott Neels és újra komoly lett az arcom.
-A..azt hiszem,talán innen már túlélem.
-Akkor..örültem...-nem tudta befejezni,ekkor jöttem rá,nem is tudja a nevemet.
-Leila-mondtam.Újra elmosolyodott és folytatta:
-Örültem Leila.-ezzel megint elsétált magamra hagyva.Az utcán nem akartam megint összetörni,így hazafelé Crawfordon gondolkoztam és azon,vajon találkozok e még vele.Szimpatikus volt,és hála ezeknek a gondolatoknak el tudtam kicsit felejtenj a fájdalmat ami a mellkasomat szorította.Ám ahogy benyítottam a házunkba,elsírtam magamat és felfutva a szobámba bedőltem az ágyba és álomba sírtam magam.