Ne hagyj itt..

#15

Reggel miután felültem a matracomon,ásítottam,majd megdörzsöltem a szemem,körbenéztem.Abdul és Max kivételével mindenki aludt.Bátyám a kinti "konyhában" csörömpölt,Max pedig éppen ekkor kocogott be a szobába és amint meglátott felém vette az irányt.Fáradtan üdvözöltem,majd az ölembe vettem és kicammogtam a teraszra.
-Jó reggelt.-ásítottam Abdulnak.
-Neked is hugi.-válaszolta nyúzottan.
-Másnapos vagy?-derültem miközben leültem a padra és felhúztam a lábaim.Max elhelyezkedett az ölemben és csendben figyelt.
-Nem vicces.-dünnyögte Abdul,majd leült velem szembe,teával a kezében.A pár perces csendet én törtem meg egy kérdéssel:
-Szereted még?
Zavartan nézett rám.Megforgattam a szemeimet majd újra feltettem a kérdést:
-Szereted még?
Úgy tűnt,jelentőségteljes pillantásom rávette lelassult agyát a gondolkodásra,mire szeme fájdalommal telt meg.
-Ezt igennek veszem..-suttogtam.
-Szeretem Haydent,nem tudok továbblépni.És nem is akarok..-motyogta.
-Megértem.
Pár perc kínos csend után újra megszólalt:
-Miért kérdezted?
-Csak úgy..-motyogtam,pedig pontosan tudtam az okát.Fel fogom hívni.És ő ide fog jönni,ezt garantálhatom,mert ha nem jön,nem tesz semmit azért hogy a bátyám (és ő) boldog legyen,akkor személyesen látogatom meg és rángatom ide a tökéletes hajánál fogva,mert a világ legrosszab érzése valaki olyat szenvedni látni,akit szeretsz.Én nagyon szeretem a bátyámat és nem akarom,hogy szenvedjen,mert vele szenvedek én is.Szomorú tekintete rám szegeződött,mire felálltam,mellé ültem,átöleltem a nyakát és arcomat a nyakába fúrtam.
-Szeretlek bátyus.-suttogtam bőrére.
-Én is téged.-simogatta a hajamat.

November 12.
Abdul szülinapja.Hajnali négy van és én a repülőtéren várok Maxxal.Haydenre.Nehéz volt rávennem,hogy eljöjjön,azt mondta túlságosan fájna újra látnia Abdult azután pedig újra elengednie.De rávettem.Elmondtam neki,hogy a bátyám nem fogja elengedni őt,hacsak meg nem beszélik a helyzetüket.Hogy mit éreznek.
-Leila!-kiabált előttem Hayden.Barátnőm felém futott és amint odaért,a nyakamba ugrott.
-Dejó,hogy itt vagy.-suttogtam.
-Én is örülök.-mosolygott rám,amint elengedett.
-Na és ki ez az édes kutyus?-guggolt le gügyögve Maxhoz,aki farkcsóválva megnyalogatta Hayden arcát.
-A neve Max.-mosolyogtam.
-Nagyon édes.-állt fel.
-És mivan veled mostanában?-kérdeztem kíváncsian miközben elindultunk a kocsihoz.Megkaptam Hassan kocsiját,hogy elhozhassam Haydent.A lelkemre kötötte,hogy meg ne karcoljam,különben kínyír.Így nyomós okom van rá,hogy vigyázzak.
-Képzeld-kezdte barátnőm.-kiköltöztem.
-Mi?Hogy érted?
-Külön lakásban élek mióta betöltöttem a 18-at.
-Azta.Ez király.-örvendeztem.Hayden mindig is egyedül akart élni nagykorúként.Beültünk a kocsiba és elindultunk,hogy eljuttassam barátnőmet a bátyámhoz.Hayden egész úton csendben volt és szinte tapintható volt a feszültsége.Amikor a házhoz értünk,leparkoltam és megfogtam a kezét.Rám nézett.Láttam,hogy fél,szemeit bizonytalanul összehúzta.
-Szeretnéd először velem megbeszélni?-suttogtam neki.Rögtön aprót bólintott,én pedig újra gázt adtam és kihajtottam az útra.Alex tegnap mutatott egy másik utat az erdei otthonomhoz,egy olyat ahol autóval tudok elmenni egészen odáig,így ezúttal azon mentünk.Hayden nem kérdezett semmit,csak nézett kifele az ablakon,ölében Maxot simogatva.Ismét leparkoltam és nagyot sóhajtva néztem kis házikómat.
-Hol vagyunk?-kérdezte hirtelen Hayden,mire elmosolyodtam.
-A faházamnál.-nevettem,majd kiszálltam a kocsiból.Barátnőm is kimászott a másik oldalon,utána pedig Max is kiugrott.
-A fiúk csinálták nekem.-mondtam meghatottan,közben barátnőmet nézve.
-Azta.-tátotta a száját.-Nagyon király.
-Az.Bemegyünk?-kérdeztem,majd a választ meg sem várva benyitottam a házba és ledobtam magamat a "konyhai" kanapéra.Hayden óvatosan nézelődve ült le velem szembe,majd tekintetét rám szegezte és ennyit mondott:
-Hívd ide.Kérlek.
Hirtelen vágyán ugyan meglepődtem,de elővettem a telefonomat és felhívtam Abdult,miközben felálltam és kisétáltam a mólóra.
-Haló?
-Szia Abdul. Gyere ki kérlek a házhoz.
-Miért?-kérdezte furcsállva kérésemet.
-Majd meglátod,siess.-mondtam majd letettem és a kijelzőre pillantottam.Átpörgettem a névjegyzékemen és megálltam Crawfordnál.Felhívjam?Inkább csak üzenek:
Leila:Hello Craw.A faháznál vagyok és eszembe jutottál,nincs kedved átjönni?
Elküldtem és mosolyogva zsebre tettem a telómat.

Haydennel csináltunk meleg teát amíg Abdul megérkezett,majd boldog szülinapot kívántam bátyámnak és magukra hagyva őket a teraszon,felmentem Maxxal és egy bögre teával a hálószobámba.Ledőltem az ágyra és olvasni kezdtem egy könyvet amit találtam,míg Max mellém kuporodva szundikált.

-Haló! Van itt valaki?-hallottam meg valakinek a visszafogott kiáltását lentről,mire ledobtam a könyvet és már viharzottam is le a lépcsőn.El is feledkeztem arról,hogy írtam Crawnak,mivel nem válaszolt,de most itt volt,itt állt az ajtómban és engem keresett.
-Craw!-suttogtam,mivel nem akartam zavarni a szerelmes párt akik ezekszerint még mindig kint turbékoltak.Barátom felém nézett,majd elmosolyodott és kitárta karjait.Örömmel fogadtam el és ugrottam rá,hogy megölelhessem.Szorosan fogott,miközben én beszívtam friss illatát.
-Gyere.-suttogtam mikor elengedtük egymást és kézen fogva felvezettem őt is a hálóba,ahol Max még mindig zavartalanul aludt.A lépcsőn felfele megbotlottam,mire Craw erősebben szorította a kezemet és mindketten halkan kuncogva értünk fel a szobába.Én visszaültem az ágyra,barátom pedig levette a kabátját és a sarokban álló székre akasztotta,majd levetette magát mellém és finoman simogatni kezdte a mellette szundító kutyust.
-Hogyhogy áthívtál?-szólalt meg végül.
-Hát,tudtam hogy egyedül leszek amíg Abdulék beszélgetnek ezért gondoltam inkább veled tölteném ezt az időt.
-Értem.-nevetett,majd folytatta.-És? Abdul mit szólt mikor meglátta a csajt?
-Hayden a neve és Abdul nagyon meglepődött de rögtön megcsókolta.Nagyon romantikus volt.-nevettem.-Lehet hogy most se beszélgetnek,hanem khm.. valami mást csinálnak.-pirultam el elképzelve a jelenetet.
Crawford velem nevetett,majd hirtelen elkomolyodott és a szememet kezdte fürkészni.
-Mi is tehetnénk mást,beszélgetésen kívül.-suttogta lágyan.
Akaratom ellenére is lesandítottam gyönyörűen ívelt ajkaira,majd visszapillantottam a szemeire,amelyek zölden izzottak.Smaragd szemeiben abban a pillanatban elvesztem és egy másik dimenzióban találtam magamat,ahol minden gyönyörű zöld színekben világított.Pillantása körülölelt,illata pedig amelyet most még erősebben éreztem,elbódított.Mire visszatértem a valóságba,Craw már csak néhány centiméter távolságra volt az arcomtól.Tekintetében most egy kérdés villant fel,amire nekem kellett választ adnom.Nem tudtam mit tegyek,csókoljam meg és adjam át magamat a zöld fényeknek,amelyek őt jelképezték,vagy hátráljak meg és epekedjek a rég szeretett,biztonságot nyújtó kék szempárnak,amelyet úgy hiányolok.
-Leila!!-csapta meg a fülemet Hayden hangja,ami mostmár teljes mértékben kirántott gondolataimból,megszüntetve a Crawford és köztem lebegő vonzást.Mindketten félrenéztünk,én pedig az előbbi pillanattól még szédülten lebotorkáltam a lépcsőn,hogy megtudjam mi a baj.Lent Abdul és barátnője hevesen öltözködtek,bátyám arcán idegesség látszott.
-Mi a baj?-kérdeztem félve.
-Alex.-suttogta Hayden,mivel Abdul még szólni sem bírt.Kiviharzott az ajtón és beült a kocsijába,minket magunkra hagyva.
-Mi történt Hayden??-akadtam ki a tudatlanság folytogató érzésétől.
-Alex..kórházban van.
-Tessék??-kérdeztem hisztérikusan,mire barátnőm csak fájdalmas tekintettel nézett rám és megfogta két vállamat.
-Most hívták Abdult,be kell mennünk.Én elmegyek vele,te hozd a másik kocsit.-hadarta,majd még erősen magához szorított és Abdul után sietett.Crawford ekkorra már a hátam mögött állt kabátban,felöltözve,Maxxal a kezében,indulásra készen.Nem tudtam megszólalni,csak gyorsan magamra rángattam a csizmámat és a kabátomat,majd kiviharzottam a kocsihoz.Az anyós ülésre ültem,mert az egyetlen ép gondolatom az volt,hogy nem akarok karambolozni.Craw is beült,Maxot az ölembe ültetve,majd gázt adott és kihajtottunk az erdőből.