Ne hagyj itt..

#16

-Mindjárt ott vagyunk.-suttogta nyugtatóan Craw és megfogta a kezemet.Nem.tudtam megszólalni,csak haloványan visszaszorítottam meleg tenyerét.Másik kezemmel Maxot simogattam,szemeimmel mereven bámultam a mellettünk elsuhanó tájat.Ősz révén kopaszodó fák magasodtak ki és nyúltak a szürke ég felé a kopár földekből.A természet haldoklott és most én is így éreztem magamat.Lehet hogy a fivérem is haldoklik és ki tudja szólhatok e még hozzá valaha.Ezen gondolkozva egy könnycsepp szökött ki a szememből,végigfolyt az arcomon,majd a nyakamon és végül megérkezett a szívembe.Legalábbis így éreztem.S mintha az ég is megérezte volna,apró esőcseppek kezdtek megjelenni az ablakokon,majd egyre sűrűbben estek.Néhány perc múlva már úgy zuhogott mintha én és a családtagjaim összes bánatos könnyét összegyűjtötte volna.Ekkor Crawford beállt a kórház parkolójába,elengedte a kezemet,kiszállt és a másik oldalra futva kinyitotta az ajtót és az ölébe vett engem.Így kezdett el befelé rohanni,Max pedig futott utánunk.Karjai között biztonságban voltam és hálás voltam neki amiért nem kellett magamat a saját lábaimon bevinnem,mert valószínüleg összeestem volna a gyengeségtől amit éreztem.Beérve az épületbe letett maga elé majd beletúrt vizes hajába és tekintetét rám szegezte.
-Rendben vagy?-fogta meg lágyan a kezeimet és mikor aprót bólintottam,lágy csókot nyomott az arcomra.Odamentünk a recepcióhoz hogy Craw megkérdezze,hol van Alex,majd megköszönte az eligazítást és bátyám felé vettük az irányt a hosszú,barátságtalan folyosókon.

Egy órája itt ülünk,megtudtuk,hogy Alexet elgázolták és még mindig nem engedték be egyikünket se hozzá.Mindannyian itt voltunk,apa,Susan (mostohaanyám),Carlos,Isaac,Denny,Markus,Hassan,Abdul és Hayden is.Carlos és Isaac nemrég bealudtak,ahogy a Susan ölében ülő Markus is.Max hol éberen,hol álmosan szuszogott az ölemben,miközben én selymes szőrét cirógattam,ami segített a megnyugvásban.

-Jól vagy?-hajolt hozzám Craw suttogva.
-Aha...csak fáradt vagyok.
-Akkor aludj.-mondta egyszerűen,mire megráztam a fejem.
-Nem tudnék elaludni.Túlságosan is aggódom Alex miatt.
Craw megértőn bólintott,majd szó nélkül megfogta a kezemet és újra hátradőlt.
-Elmehetsz ám ha akarsz..-suttogtam,mert gondoltam mivel ő nem a család része,biztos nem olyan fontos neki,hogy itt üljön velünk.Barátom résnyire nyitotta szemeit és ajkán megjelent egy apró mosoly.
-Alex a barátom,nem tudnék máshol lenni azzal a tudattal,hogy itthagytam őt...és téged.Fontosak vagytok nekem.Mindannyian.-mondta,majd visszacsukta szemeit és aprót szorított kezemen.

-Jöhetnek!-szólt egy nővér,mire mindannyian felpattantunk és a nővért szinte nekipaszírozva az ajtónak özönlöttünk be a szobába.Ahogy megláttam A látásom elhomályosult a sós könnyektől,amelyek kitörni készültek.Gyorsan megtöröltem a szemem és leültem Alex ágyának szélére.Nem volt magánal,de a szememet nem tudtam levenni róla.Kezemet óvatosan az övébe csúsztattam,ujjai aprót rezdültek.Ez kissé megnyugtatott,de szemei fényét akartam látni ahhoz,hogy ténylegesen megnyugodjak.Arcára pillantottam,figyeltem a vonásait.Látni akartam,hogy mosolyog,hogy nevet,mint mindig,de nem tette.Mély álomba zuhant és még nem tudott felébredni.Könnyek csordultak le az arcomon,ezúttal kiengedtem őket.Halkan sírdogáltam,míg Apa lágyan vigasztalta Susant,aki szintén sírt.Carlos és Isaac csendesen suttogtak.Denny Markust próbálta csitítani,aki hangosan bőgött.Abdul is megeresztett pár könnyet,Hayden pedig szótlanul támogatta.Hassan az ágy másik felén ült és szomorú tekintettel nézett le öccsére.Crawford kezét a vállamra helyezte és hüvelykujjával lassan simogatott.Észrevette,hogy sírok.Enyhén elmosolyodtam és másik kezemmel-amivel nem Alex kezét fogtam-Craw kezéért nyúltam.Abbahagyta a simogatásomat és gyengéden fogta meg ujjaimat.Hálás voltam neki,hogy itt van és a családomnak is,hogy megengedték,hogy itt legyen.Elfogadták őt és nekem is ezt kéne tennem.Elfogadnom,hogy Neels nincs és elfogadnom az új,eddig ismeretlen kapcsolatot.