Ne hagyj itt..

#12

"Mert szeretlek.-N"

Könnyeim a szememből a papíron apró pecséteket hagyva távoztak.Remegő kezemmel az egyik rózsáért nyúltam.A pirosat választottam és az orromhoz emeltem.Finom virág illata volt,ám megéreztem rajta Neels illatát is amitől könnyeim sűrűbben kezdtek patakzani.Térdre rogyva fogtam a virágot és bőgtem.Hiányzott,de féltem.Féltem,hogy mégis szándékosan csinálta azt amit tett.Nem tudtam benne bízni.Nem akartam.Elejtettem a virágot és elmásztam a fürdőbe.Kulcsra zártam az ajtót és a kádba meleg vizet kezdtem folyatni.Lehámoztam magamról a ruháimat és lekapcsoltam a villanyt.Már csak az apró ablakból jött be egy kis fény,pont annyi amennyi kellett.Bemásztam a kádba és utat adtam kitörni készülő könnyeimnek.Hangosan bőgtem.Jól esett.Jól esett kitombolni magam.

*Neels szemszöge*
Baszki.Jól elcsesztem.Pedig szerettem.Most is szeretem.Nem szoktam sírni,főleg nem mások előtt.Most viszont nem vagyok otthon.Nem tudok elbújni.És nem fogok hazamenni nélküle.Most a parkban fekszem egy padon és az eget bámulom.Ennél jobban nem is hívhatnám fel magamra a figyelmet.Így mindenki aki elmegy a közelemben láthatja,hogy könnyek csurognak a szememből.Ciki,de nem tudom abbahagyni.Hiányzik.Vissza akarom kapni őt.De ahhoz többet kell tennem mint hogy viszek neki néhány rózsát és leírom,hogy szeretem.Hogy én mekkora barom vagyok!Amikor már abbahagynám a sírást,mindig bevillan az arca ahogy könnyek csurognak rajta.Ellök magától.Soha nem sírtam lány miatt.De ez más.Beleszerettem.Rohadtul szeretem.Nem engedhetem el.Ezzel a lendülettel felpattantam és rohanni kezdtem a házuk felé.

*Leila szemszöge*
Nyakig fekszem a vízben és sírok.Már nem olyan erőteljesen de mégis.Az orromban érzem az illatát,akárhogy is próbálok másra gondolni.Apró koppanásokat hallok,biztos esik az eső.Nagyobb koppanás.Kinyitom a szememet,ez már biztos nem eső.Felülök és tovább hallgatózom.Szabálytalanul kopog valami kint.Halkan kimászok,törölközőbe csavarom magam és kinyitom a fürdőszoba ajtót.Továbbra is hallom a kopogást,hirtelen meglátok egy kavicsot lepattanni a teraszajtóról.Furcsálom így lassan lépek oda.Halkan kinyitom és lenézek a teraszról.

*Neels szemszöge*
Már azt hittem soha nem lép ki,de hirtelen meglátom törölközőbe csavarva a teraszán.Tágra nyílt szemekkel bámul le rám nekem pedig mindjárt megszakad a szívem.Nem.Nem láthatja,hogy sírok.Gyengének hinne.És az is vagyok.
-M..mit keresel itt?-dadogja.
-Látni akartalak.-csuklik el a hangom.Tekintete megkeményedik és haragosan szól:
-Hát most látsz.
Ezzel megfordul.
-Ne!Leila!Szeretlek és nem megyek sehova.
-Akkor maradj.-csuklik el a hangja.-A fenébe is! Veled akarok lenni,de nem tudok megbízni benned! Érted?Nem megy!-kiabálja magából kikelve majd elsírja magát és úgy néz rám.Elakad a lélegzetem.
-Bocsáss meg..-suttogom.
-Nem tudok.-elfull a hangja.
-Hadd menjek fel.-Nem mond semmit csak elgondolkozik,aztán aprót bólint.Az ajtó elé megyek és várok.Hallom ahogy elfordul a kulcs majd kinyílik az ajtó.

*Leila szemszöge*
Mereven bámultuk egymást majd Neels belépett és megszólalt:
-Szeretlek.
Ez felbosszantott.
-Ennyi?Azt hiszed,hogy ha idejössz és azt mondod szeretsz azzal minden megoldódik?-kiabáltam.Szólni akart de nem hagytam.-Nem.Tudod mit?Ne is mondj semmit.Hiba volt azt hinnem,hogy meg tudnék bocsájtani neked,mert..-nem tudtam befejezni,mert Neels ajkai rátapadtak enyéimre.Nem akartam megcsókólni.Nem tehetem ezt.El akartam húzódni,de Neels arcomra tette kezeit és nem engedte.Nem.Ellen kell állnom.Nem csókoltam vissza.Tovább próbálkozott,szinte már kétségbeesetten.Megéreztem a falat a hátam mögött és Neels teste nekem simult.Najó.Kész.Feladtam.Ajkaim szétnyíltak és beengedték övéit.Belemosolygott lassuló csókjába ami csak mégjobban beindított.Kezeimmel megragadtam tarkóját és még közelebb húztam magamhoz,márha ez lehetséges.Aprót nyögött,mire én is elmosolyodtam.Nem tudta tovább tartóztatni magát,egyik keze lejjeb csúszott a fenekemre,ezzel rávéve,hogy lábaimat csípője köré tekerjem.Másik kezét hátamra csúcstatta majd elhúzott a faltól és elindult a szobám felé.Tudtam,hogy mire készül,de nem érdekelt.Nem tudtam ellenállni,ajkai drogként hatottak rám.Benyitott az ajtómon és lábával azonnal be is rúgta.Ledobott az ágyra és vadabbul csókolt.Mostmár nyelvét is bevetette.Megnyalta felső ajkamat mire halkat nyögtem és csókjáért esedezve húztam magamhoz.Nyelvével simította meg enyémet és közben egyik keze becsúszott a pólóm alá,megsimítva bőrömet.Erre reagálva én is benyúltam pulcsija alá,megérintve izmos hasát.Keze feljebb csúszott hasamon és megtalálta melltartóm alját.Óvatosan csúsztatta be alá egyik ujját.Beleharaptam alsó ajkába,felnyögött.Megrezzentem teleonom csipogására.Neels elhúzódott és telefonomért nyúlt.
-Nem fontos!-mondtam gyorsan és pulcsijába kapaszkodva húztam vissza magamra.Felnevetett és újra megcsókolt,de a hívó fél nagyon kitartónak bizonyult.Neels megint elhúzódott és odaadta a telefont.Tudtam,hogy ki hív.Crawford.Muszáj volt felvennem.
-Szia-szóltam bele.
-Szia.Csak azért hívlak mert itt hagytad a pulcsidat a parkban.Most jöttem vissza.
-Öö..köszi.-mondtam.
-Zavarlak?-kérdezte.Zavart.Nagyon is.De nem akartam megbántani.Felnéztem,Neels türelmetlenül nézett.
-Nem,de most mennem kell.-A legrosszabb kifogás.
-Hát jó.Amúgy jó volt a mai nap.Megismételjük ugye?-nevetett és fogadni mernék,hogy ha nem telefonban lenne rám is kacsintana.
-Igen,megismételjük.-ismételtem.Neeld furán nézett rám.
-Oké.Szia Leila.
-Szia..-letette.
Eldobtam a telómat és magamhoz húztam a fölém magasodó fiút.De nem csókolt meg,eltolt magától.
-Ki volt az?-kérdezte komolyan.
-Csak egy barátom.
Nem békült ki a válaszommal.
-Crawford-mondtam.
-Tudtam.Tudtam,hogy tovább léptél.-kiabálta és felállt.
-Nem!Dehogyis!Csak barát!-ellenkeztem én is felállva.
-Nem tudom elhinni.-suttogta közben keményen nézve a szemembe.Sírni kezdtem.Nem érdekelte.Elindult kifele.
-Szeretlek Neels!-mondtam elfulló hangon.
-Én is téged.De ezt nem tudom elfogadni.-hallottam az ajtóból.-Szia.
Neels lebaktatott a lépcsőn és kiment a házból.Hallottam az ajtó csapódását.Újra összetörtem és bőgni kezdtem.És ordítani.Ekkor két kéz ért hozzám és felsegített az ágyra.Nem láttam semmit a könnyeimtől,de tudtam,hogy Alex az.Éreztem az érintésén és az illatát is felismertem.Szorosan átölelt,közben éreztem,hogy besüpped mellettem az ágy.Másik testvérem megsimította karomat és suttogott:
-Szeretünk hugi.És vigyázunk rád.-Adbul hangja.
-Én i..iiis ti..hiteket-bőgtem.
Órákig folytak a könnyeim,ők pedig ott voltak velem egész végig.Mígnem végül álomba sírtam magam.