I Can't Believe It /BEFEJEZETT/

32. Fejezet

Nathi

  Miután a fiúk elmentek már azon morfondíroztunk, hogy ha minden igaz akkor még egy hónap és itt sem vagyunk. Megszabadulunk az országtól. Így én már novemberbe felvetettem az ötletet, hogy mi lenne, ha igényelnénk angol jogsit, úgyis mindjárt kelleni fog. Delia persze azonnal benne volt, így már az új angol vezetői engedélyünk is megvolt december közepére. Lakást még nem kerestünk, úgy vagyunk vele, hogy majd ott a fiúkkal, hátha tudnak valami jót és olcsót. De az még odébb van egy kicsit. A tizenkettedik hónapba érve kitaláltuk Liával, hogy megváltoztattatjuk a repjegyek időpontját. Tehát karácsony előttre huszonharmadikai esti gépre tudták csak áttenni, mert már alig volt hely, így is nagy csoda, hogy sikerült bezsúfolniuk minket. A fiúknak egy szót nem szólunk, megakartuk lepni őket mi is.

  Utazásunk napjának reggelén nem tudtam sokáig aludni, már hétkor fent voltam az izgatottság miatt. Agyalva feküdtem és a plafont bámultam. Egyszer csak beütött, hogy karácsony lesz és illő lenne venni nekik valami ajándékot, mert ahogy ismerem a fiúkat és a barátnőiket, hiába tudják úgy, hogy majd csak szilveszterkor megyünk így is-úgyis vesznek nekünk is valami lomot. Felpattantam és nem érdekelt mennyi az idő átmentem Liához és felkeltettem.

– Lia! Lia, Lia! – hadartam és széthúztam a sötétítőjét. Morgolódva fordult az ellenkező irányba.

– Mi a faszomat akarsz? – kedveskedett.

– Ajándékot kell venni.

– Tudom, majd kapnak valamit.

– Most karácsonyra megyünk és nem ártana. Kelj fel, mert nem sok időnk van. Este tízkor már indul a repülőnk és nem tudom, hogy holnap, igaz, hogy huszonnegyedike nem ünnep Angliában, de attól még nem tudom, hogy lesznek-e nyitva üzletek. Ergo ezt ma kell elrendeznünk. Kelj! – daráltam gyorsan, mintha nem lenne még előttünk az egész nap.

– Mi van veled, hogy kora reggel pörögsz? Amúgy meg bőven ráérünk.

– Nem, szóval mássz ki az ágyból.

– Nincsenek is még nyitva a boltok. – beszélt csukott szemekkel.

– Nem baj, addig beülünk valahová reggelizni, mert nincs itthon semmi fogamra való.

– Starbucks-ba? – lett éber azonnal.

– Nekem mindegy, hogy hova megyünk, csak induljunk.

– Akkor oda.

– Kelj ki az ágyból és gyerünk. – mondtam. – Addig én felöltözök. És már most leszegezem, hogy tíz perced van elkészülni. Nem órák, mint máskor. – kötekedtem kicsit. Majd meg sem várva a válaszát már ki is mentem a szobájából.

***

  Reggeli közben dumálgattunk. Izgatottan vártuk már az estét, és még inkább a holnapi napot. Csak éppen egy dologra nem gondoltunk.

– Te, Lia, elfelejtettünk szállodai szobát bérelni. Mert azért az éjszaka közepén nem verhetjük fel a fiúkat, meg kitudja, hogy nem-e valami karácsonyi koncert-félén lesznek.

– Bassza meg az tényleg elmaradt.

– Akkor mi legyen?

– Nem tudom. Megkérdezzük max a lányokat, hogy aludhatunk-e náluk. – jött elő. Gondolkoztam ezen egy keveset és rájöttem, hogy az sem jó, mert akkor mi van ha valamelyik fiú a barátnőjénél alszik. Vagy a csajok úgy sem bírják ki, hogy el ne köpjék a dolgot, hogy mi ma este megyünk. Viszont újabb percek után beugrott és remek terv. Az asztallapra könyököltem és arrébb toltam az üres tányérom, vigyázva, hogy ki ne lötyköljem a jeges kávés shake-m.