I Can't Believe It /BEFEJEZETT/

26. Fejezet

Nathi

  Ahogy megérkeztünk Niall elé mielőtt kiszálltam volna összekaptam a bátorságom és gyors puszit nyomtam George szájára.

– Szia. – köszöntem el. Meglepett arca megmosolyogtató látvány volt. Már megkerültem a kocsit és Niall felé tartottam, amikor meghallottam a nevem.

– Nia – szólított meg. Akárhányszor hallottam új becenevem a szájából mindig libabőrös lettem.

– Tessék? – fordultam vissza. Pár másodpercig tétovázást láttam a szemében, de végül megmukkant.

– Csak arra gondoltam, hogy nem lenne kedved feljönni hozzám?

– Hát nem is tudom...– váratlanul ért a kérdése és vagy ezer gondolat futott végig az agyamon egyszerre. Persze, hogy szerettem volna még vele lenni, de ugyanakkor féltem is.

– Még korán van, eszünk valamit, filmezünk egyet és haza is hozlak. – mondta mikor látta, hogy vacillálok.

– Öhm – mit veszíthetek? –, oké. Felviszem a cuccaim és jövök. Megvársz itt lent vagy jössz? – mutattam vállamon át a háztömbre.

– Megvárlak. – felelte boldogságtól csillogó arccal.

– Akkor öt-tíz perc és itt vagyok. – választ sem várva mentem a pakkomért. Vegyes érzelmek voltak bennem, de leginkább a picire zsugorodott gyomrom éreztem a tudattól, hogy kettesben leszek vele. Ezt már nem először tapasztaltam, mindig ez van a közelében, és jó érzés. Mikor a Range Roverhez értem Niall éppen Liát műtötte ki, mert ezek szerint bealudt út közbe.

– Azt hiszem, hogy ma már nem pakolok ki, rá ér majd holnap. Vagy pedig fordulok még egyet. – motyogta mialatt Delyt tartotta a karjában.

– Én azért, amit elbírok felviszem, így neked kevesebb lesz a dolgod. – közöltem és így is tettem.

– Ahogy gondolod. – megvárta még felpakolok.

– Bezárjam? – kérdeztem a kocsira utalva.

– Aha, légyszi. – bólintott. A lépcsőn felfelé menet az jutott eszembe, hogy egy csiga is gyorsabban felérne nálunk, de nem panaszkodtam. Az a lényeg, hogy le ne ejtse a barátnőmet. Habár alighanem ettől zakkantabb már úgy sem lehet, de kitudja. Nem hiányzik, hogy betörje a fejét és a szomszédok a szétloccsant kocsonyás izén csúszkáljanak le a lépcsőn. Felérve Szöszke megállt az ajtó előtt én meg kishíjján beleütköztem, mert nem oda figyeltem.

– Miért nem mész be? – néztem rá értetlenül.

– Mert a kulcs a zsebemben van, és nem tudom kivenni. – magyarázta. – Szóval megtennéd, hogy előhalászod és kinyitod a bejáratot? – kért meg rá. Mondata közbe Lia pislogott egy-kettőt, de nem ébred fel rendesen.

– Melyikbe?

– Jobb. – minden további nélkül kivettem a zár nyitját és már ki is tártam az ajtót.

– Parancsolj. Vidd át a küszöbön, mint a filmekben szokták. – villantottam harminckét fogas vigyort. – Most tényleg olyan, mintha friss házasok lennétek. Csak az a baj, hogy az újdonsült ara bedobta a szunyát, így sajnos elmarad a várva várt nászéjszaka. – gonoszkodtam.

– Dilis. – mosolygott felingatva.

– Ezt mindig Lia mondja nekem. Micsoda véletlen. – mentem el mellette és az ő cuccaikat letettem a nappaliba. Majd elpakolják, ha kedvük tartja. A szobámba menve ledobtam a saját cókmókom is és már indultam is visszafelé. Az ajtóban eszembe jutott, hogy azért nem ártana szólni legalább Niallnek, hogy elmegyek. Tehát mentem is közölni vele, Liával felesleges lett volna, mert úgysem fog fel belőle most sok mindent. Lent George hatalmas vigyorral fogadott mikor beszálltam mellé.