I Can't Believe It /BEFEJEZETT/

25. Fejezet

  Épp a Drug trap-ot írtam, mikor Nathi kirobbant a szobánkból és őrült mód kikapta a laptopot a kezemből. A csuklómnál fogva fölhúzott.

– Mi van veled? – pislogtam meglepetten, de azért követtem a helyiségbe. Ott Niall állt. Dermedten vertem gyökeret a padlózatba. Natália közben körülöttünk sertepertélt, majd mikor befejezte megfogta a Nőcsábász kezét, aztán az enyém is elkapta és közelebb ráncigált minket egymáshoz.

– Szépen megbeszélitek a dolgaitokat és innen csak úgy jöttök ki, hogy minden rendben van köztetek! Értem? – nézett kettőnkre.

  Na neeem!

– Nincs mit megbeszélnünk! – jelentettem ki összefonva a két karom. Aztán persze bizonygatni kezdte, milyen komolyan gondolja, mire hitetlenkedve megszólalt Niall is.

  Remek, neki sincs ínyére egy levegőt szívni velem!

  Kiakadtam, hisz sütött az arcáról, hogy abban a hitben él, hogy milyen kurva jó lesz, mert ez a világ legjobb terve. Angyalom, kibaszott nagyot tévedsz! Míg pöröltem neki, ő a tévénknél babrált valamivel – csodás! – aztán még a telefontól is megszabadított. Persze a laptop sem maradhatott. A telómért még küzdöttem, de annyira nem ellenkeztem, hisz tudtam, ezt elhatározta, szóval, ha keresztbe lenyelem a készüléket, akkor is elviszi. Feleslegesen meg minek fárasszam magam? A gépek evakuációjánál meg már meg sem erőltettem magam. Magyarázott még egy kicsit, ám távozása előtt benyögött egy igencsak gyenge perverznek szánt mondatot, amivel még Niall-nél sem ért el reakciót, nemhogy nálam!

  Alakul a tanítvány, de még mindig csak kezdő...

  Az ajtó becsapódásával az eddig hűvös hangulat faggyá változott. Én még mindig csak ott álltam, Niall meg tőlem nem messze. Hogy megtörjem ezt a szörnyű csendet, vagy legalábbis ne legyen ennyire súlyos, az erkélyajtóhoz sétáltam. Nagyot sóhajt követően meg akartam szólalni, de mintha gombóc nőtt volna a torkomba. Így csak álltam ott és bámultam a semmibe. Aztán megjelent mellettem egy alak. Ismét kipréseltem magamból a tüdőmben lévő levegőt.

– Ha van valami, amit mondani akarsz, akkor tessék, itt a lehetőség! Utána meg hívjuk azt a hibbant libát, hogy engedjen ki minket.

– Oké. – válaszolt kb. két perc gondolkodás után. De nem szólalt meg. Percekig álltunk még hallgatag. Szerintem fél óra is megvolt már. Egyszer jött Nathi – a trappolásáról ismertem föl –, gondolom, hogy ellenőrizze hogyan állunk. Akkor egyszer szólaltam meg, csak a látszat kedvéért.

– Dühös vagyok rád, ugye tudod? – pillantottam a srác felé.

– Ja, volt egy ilyen sejtésem, már csak az okot kéne megtudni – jegyezte meg ironikusan.

– Ha nem jössz rá, hát sajnállak. – vágtam vissza ugyanúgy.

  Szerintem egész jól haladt a beszélgetés menete... vagyis eddig nem veszekedtünk. Újra csend telepedett ránk, ahogy elment Natália. Némi idő elteltével megelégelte Niall a velem töltött időt, szóval kopogni kezdett Zaynéknek. De az nem sokat használt, szóval már az öklét is bevetette, majd én is megembereltem magam és társultam hozzá.

– Mi van? Miért vagytok ti bezárva? – kérdezte meglepetten Zayn az ajtó előtt állva a dörömbölős akciónk után. Niall ordítani készült, de megállítottam:

– Normális vagy? Mások is vannak itt! Nem is értem Zaynnek is minek kell óbégatnia!

– Akkor adj egy füzetet és tollat! – kért. A papírt eltépte, amire írt egy rövidke üzenetet és átcsúsztatta az ajtó alatt.