I Can't Believe It /BEFEJEZETT/

10. Fejezet

  Lia kis mutatványa után eléggé kínos lett a helyzet. Csendesen, egy szó nélkül ültem George mellett és az ablak felé nézve kezemmel próbáltam takarni pirosságom. Hallottam, hogy a mellettem ülő fiú út közben többször is mély levegőt vett, hogy megszólaljon, de egyszer sem tette. Komolyan nem értem Liának, hogy a fenébe juthatott eszébe ilyesmi. Nagyon jó tudja milyen gátlásos vagyok, erre annak a srácnak a kezébe nyom egy csomag óvszert, akivel így is alig merek beszélgetni. Aztán ezek után találjam ki, hogyan lehetne kezdeményezni a társalgást. Ki tudja most mit gondol magában, lehet azt hiszi, hogy valami rámenős, tapadós őrült vagyok és, hogy folyamat róla dumálunk Liával. Meg hogy nincs ki mind a négy kerekem, ami bizonyos értelemben igaz is, de mindegy. Ráadásul maga mondta, hogy van egy lány, aki bejön neki, és én nem akarok ebbe bele avatkozni. Ezt is hiába mondtam el Liának? És, ha nem lett volna elég cikis idáig is most még a rádióból is megszólalt Justin Bieber Boyfriend-je.

– Ezt nem hiszem el! – morogtam félig hangosan. Dühösen a kütyühöz fordultam és kapkodva kerestem rajta egy gombot, amivel váltani vagy kikapcsolni lehet. Ez is csak velem fordulhat elő.

  Mi frászért nem írták rá azok az idióta kínaiak, hogy melyik gomb mire való?! Ha már ilyen bonyolult vacakot gyártanak, legalább csinálnák rendesen, de még ahhoz sem értenek.

  Miközben mérgelődtem magamon éreztem George tekintetét. Nem mintha nem menne így is elég nehezen a koncentrálás. Abszurd, hogy már a rádió is érintőképernyős. Megnyomtam egy ikont, ami reményeim szerint a megfelelő volt, és szerencsémre elnémult az összes hangszóró.

– Nem szereted a zenét? – kérdezte egy-két perc múltán mikor megállt egy piros lámpánál.

– De nagyon, zene nélkül nem is tudom mi lenne velem, csak őt nem bírom.

– Miért nem?

– Bonyolult. – válaszoltam. Nem vagyok benne biztos, hogy most kéne kifejtenem a problémám ezzel a fazonnal kapcsolatban.

– Értem. – újra elindult a zöldre váltott lámpa miatt. Egyébként nagyon biztonságosan vezetett, teljesen nyugodtan ültem mellette, pedig általában gyomoridegem van, ha más mellé kell beüljek. Főleg, ha az illető idegen. – Milyen műfajt kedvelsz? – érdeklődött könnyedén.

– Rock, pop, néhány metált is. Nem nagyon hallgatom a mostani elektronikus vackokat.

– Rock? Ki nem néztem volna belőled. – pillantott rám.

– Pedig nagyon imádom. Különben, nem te vagy az első, aki ezt mondja. – mosolyogtam fanyarul.

– Kiket hallgatsz? – faggatott tovább.

– Muse, Bon Jovi, Green Day, Falling in Reverse, most hirtelen ennyi jut eszembe. – vontam meg a vállam.

– Bon Jovi-t én is szeretem, az ő koncertjén voltam először.

– Te kis mázlista.

– Ki a kedvenced ezek közül?

– Falling in Reverse és Muse. – válaszoltam.

– A Muse miért?

– Viccelsz? A pasinak rohadt jó hangja van, és tetszik, hogy nem nyúlnak bele nagyon a modern ketyrékkel. De sajnos az utolsó albumuk eléggé elektronikus és mű lett.

– Hallottam róla pár számot. – kanyarodott el jobbra.

– Én csak ajánlani tudom mindegyiket. Tehetségesek.