I Can't Believe It /BEFEJEZETT/

19. Fejezet

Lia

  Niall hívogató mozdulatot tett az ujjával, mikor a többiek azon nyavalyogtak, hogy mennyire fáznak. Feltűnés nélkül odasasszéztam mellé.

– Mi az?

– Van kedved sétálni egy kicsit és körülnézni?

– Ennél sablonosabb dumát nem is találhattál volna ki, de oké. – kinyújtottam rá a nyelvem és elindultam egy nekem tetsző irányba.

– Héhéhé, várj! – húzott vissza a csuklómnál fogva. – Menjünk vissza a többiekkel, hozzuk el a gitárod, egy pokrócot meg valami kaját és mehetünk.

– Jó. – egyeztem bele.

  Ahogy ez meg is volt neki is vágtunk az erdőnek. Egy darabig a kijelölt ösvény-félén mentünk, de aztán furcsa zajra lettem figyelmes. Vízcsobogás hangjára.

– Nézzük már meg, ne légy nyuszi! – unszoltam. Az utolsó szóra kihúzta magát és sértődötten fölhúzta az orrát.

– Nem vagyok nyuszi!

– Jó-jó, csak gyere már! – megfogtam a kezét és magam után húztam. Hatalmas föld- és kőfallal találtuk szembe magunkat, amit vastag vízfolyam vágott ketté. Nem hittem volna, hogy lehet ilyen egy angliai erdőben, de mi mégis megtaláltuk.

– Hű! – bámult elkerekedett szemekkel Niall. Az igazat megvallva, valószínűleg nekem sem lehetett különb kifejezés az arcomon.

– Kipróbáljuk? – pillantottam rá.

– Tessék?

– Fürdünk benne? – forgattam a szemeim.

– De hát most jöttünk ki egy tóból!

– Na látod? Úgyis vizesek vagyunk már!

– Az igaz.

– Végül is mindegy mit mondasz, én ezt ki nem hagyom – s azzal kibújtam a fölsőmből. A szöszke vörösödve, torok köszörülve elfordult. Nem értem mit pironkodott, meg krákogott, mintha még nem látott volna bikinis lányt.

– Lia, biztos, hogy jó ötlet ez...? – szólt utánam, mikor a vízbe léptem. Csak bokáig ért. Még.

– Nem, szóval gyere be, hátha elsüllyedek. Valakinek meg is kéne mentenie, nem gondolod? – élveztem a helyzetet, nem tagadom.

– Na jó. – ő is megszabadult a pólójától. Imádtam Niall felsőtestét. Nem volt annyira kigyúrva, inkább a karjain volt izom, de pont ez tetszett. A háta, a karja, a mellkasa és a pocakja, ahova általában hízott, bár így is nagyon erősnek hatott volna, ha húsosnak nevezzük. Elmélázva néztem a számomra legtökéletesebb pasit a világon. Legalábbis míg az a képembe nem locsolt egy marék vizet.

– Minden oké? Gyökeret vertél az iszapban, vagy mi van? – vigyorgott.

– Nem. – én is egy jó adag folyadékot fröcsköltem rá. Kisebb háború robbant ki köztünk, ám minden jónak vége szakad. Nagyon eltelt az idő és Niall elmondása szerint van pár meglepetése még nekem. De ahelyett hogy ő is kijött volna teljesen a vízből, a bokáig érő nedvességben állt és nézte a vízesést, közben én öltözködtem. Mikor már vagy öt perce állt mozdulatlanul, megszólaltam:

– Mit csinálsz Horan? Tán befogadod a természetet? – erre megfordult és rötyögve megrázta a fejét.

– Menjünk – mondta, miután fölvette a pólóját és a hátizsákot, amibe hoztuk a kellhető cuccokat. Bólintottam és megint a bozótosba captattunk. Miután megmásztunk három dombot, átvergődtünk egy patakon és láttunk pár madarat, lihegve megálltam a negyedik dombon, ami szerény véleményem szerint elkönyvelhető lehetett volna egy kisebb hegynek is, majd megkérdeztem: