I wish... [L.R.H.]

Chapter 12.

— Komolyan... Már nagyon hiányoztál... — mondom ironikusan.
— Jaj most mit mondod! Csak segítek!
— Hát nagyon! — morgok.
— Hagyd már abba a hisztit és figyelj! — utasít — Mivel az időd vészesen fogy...
— Uram Isten! Csak hazamegyek, nem pedig meghalok! — szakítom félbe.
— Ne kiabálj már! Még a végén meghalják! — csitítgat.
— Mond már!
— Jól van na! Csak ne visíts! Tehát... Mivel hamarosan haza mész, és az idő pedig fogy, márcsak két hét van hátra, és egyre gyakrabban fogod úgy érezni, hogy valami nincs rendben. Mindha más irányítana.
— De mégis ki?
— Hát Arzaylea. Tellik az idő, ő pedig lassan visszaszerzi az irányítást a teste fölött. Ha erős vagy, vissza tudod tartani az indulatait, de nem lesz könnyű.
— Mibe keveredtem?!
— Ne izgulj Carter! Csak ügyesen! Úgy hallom valaki jön! Még beszélünk! Csocsesz! — és egyszercsak eltűnt.
Ebben a pillanatban kinyílt az ajtó és Luke aggódó tekintetével találtam szembe magam.
— Minden rendben? — ült le elém a földre.
— Persze... Jól vagyok.
— Ez biztos? Nem tűnsz meggyőzőnek.
— Persze! Nincs baj — Luke félredönti a fejét, és úgy kémlel — Tényleg!
— Jó, jó! Hiszek neked! De akkor most gyere! — áll fel, s kezét felém nyújtja.
— Hova megyünk? — húz fel a földről.
— Csak a teraszra... — ránt vállat. Lesétáltunk a lépcsőn, ki a teraszra.
Tudtam, hogy Luke tervez valamit... De erre nem számítottam. Az egész terasz körbe volt rakva gyertyákkal, ami a sötétben gyönyörű volt. Nem is értem, hogy csinálta.
— A fiúk csinálták, csak ketten vagyunk... Hmm? — puszilt bele a nyakamba. Mindha olvasna a gondolataimba — Tetszik? — kérdi végül frusztráltan, mivel még mindig nem mondtam semmit. Teljesen lefagytam.
— Ez... Gyönyörű! — még mindig csak nézelődtem.
— Azért ennyire nem nagy cucc... — vakarta a tarkóját.
— De Luke! Ez csodaszép! — ugrottam a nyakába.
— Jól van! Na gyere! — húz kijjebb.
Leülünk a földre terített paplanra.
— Gofrit? — tolja elém a tálat.
— Ugye nem Michael csinálta...? — kérdem, s óvatosan veszem ki az egyik szeletet a tálból.
— Dehogy is! — megkönnyebbülök — Igazából bolti... — nevet fel kínosan. Olyan édes volt ahogy belepirult. Sokat beszélgettünk, s nevettünk. Luke elmesélte a sok kis pisiskori emlékét a fiúkról. Az egyik kis meséje vége az lett, hogy Mike-nak új nadrágot kellett venni, mert azt ami rajta volt lehányta egy teve, és mivel cirkusba voltak és sürgősen kellett a nadrág, Mikey egy bohóc nadrágját vette föl.
— Azóta is van nála tartalék nadrág! — Luke könnyei már patakokban folytak a röhögéstől.

Egy-két óra elteltével már csak feküdtünk a teraszon, és a csillagos eget figyeltük.
— Gyönyörűek a csillagok... — suttogom.
— Áh! Emellett a látvány mellett, elhanyagolhatók... — na jó... Ez volt a legeslegrégibb bók amit valaha kaptam. Rámtört a röhögés.
— De gonosz vagy! Most kinevetsz?! — kezdett el csikizni.
— Luke neee! Könyörgöm hagyd abba! — visítok.
— Esküdj meg, hogy örökre a szolgám leszel! — csikizett tovább.
— Megigérem! — kiabálok. Már a könnyeim folynak a röhögéstől.
— Nem elég! Esküdj!
— Én, Arzaylea Rodriguez megesküszöm, hogy örök szolgád leszek neked, Lukas Robert Hemmings!!! — még mindig ott visítok.
— Helyes! — hagyja abba a csikizést. Hirtelen feláltam, és a medencéhez sétáltam.
— Mit csinálsz? — kérdi.
— Csak megmártózom egy kicsit! — kiabálok vissza. Ledobom a pólóm az egyik bokorra. A felsőmet követi a mamuszkám, majd a zoknim, végül a nadrágom is.
— Meg ne próbáld! Meg fogsz fázni! — kiabál.
— Jaj ne parázz már! — legyintek — Ágyúgolyó! — nekifutásból vágódok bele a medencébe. A langyos víz végig égeti meleg bőrömet. Egyből hiráz a hideg.
— Na mi lesz?! Nem jössz? — kiabálok.
— Jó, jó megyek már! Csak ne kiabálj! Felkelted az egész szomszédságot! — mondja Luke. Ledobja a pólóját. Aztán a farmert is leszuszakolja hosszú lábairól. Amíg ő bénázik, én boldogan szemezgetek kockáival. Nagyon bejövős. Végül beugrik ő is mellém. Elmerül a vízben, de mielőtt észbe kapnék, a víz alá ránt, bokámnál fogva. A víz alatt csap le ajkaimra. Talán ez volt életem legeslegjobb csókja.
Lassan kerültünk felszínre.
— Úgy érzem elég extra esténk lesz... — markol rá fenekemre.
Felkuncogok.
— Én is.