Night Changes - H.S.

22. fejezet

Éreztem, hogy Harry gyengéden ujjai köré fűzte tincseimet, majd elengedte őket. Élveztem ahogy hajammal játszadozott, míg én csak pihentem ölelő karjaiban. Biztosan már korábban ébredt, de nem akart engem is felkelteni, így elfoglalta magát. Ami azt illeti, velem foglalta el magát, ám én ezt egyáltalán nem bántam. Lassan kinyíltak szemeim, majd mosolyogva felé fordultam.
-Jó reggelt, gyönyörű.-gödröcskéi előbújtak, miközben elengedte hajamat.
-Jó reggelt, Harold.-kuncogtam, majd mélyet lélegeztem és magamba szívtam Harry édeskés illatát.
-Harold?-húzta föl szemöldökeit, közben próbálta eltörölni vigyorát.
-Harold.-bólintottam egyszerűen.
Elismerően biccentett, majd hirtelen kipattant az ágyból, és lágy mosollyal bámult le rám. Kérdő tekintettel néztem szemeibe.
-Olyan jól mutatsz az ágyamban.-ajkain rejtelmes vigyor táncolt.
-Mi járhat a fejedben, Styles?-nevettem el magam.
-Talán meg kéne örökíteni- ráharapott alsó ajkára- Maradj így.
Egy pillanatig furcsán néztem rá, majd megértettem mire gondolt.
Az egyik szekrényéhez sietett, és kivett belőle egy fekete polaroid fényképezőgépet. Vigyorogva tartotta fel. Lehunytam szemeimet, és úgy tettem mintha aludnák, habár mosolyomat nem tudtam elfojtani. Hallottam ahogy lenyomta a gombot, majd a vaku már villant is. Úgy tettem mintha éppen most ébrednék fel egy hosszú alvásból, Harry pedig kuncogva mellém bújt. A gép lassan kinyomtatta a polaroid képet, én pedig elpirultam amint megláttam azt. Egy boldog lányt láttam rajta, aki egy hatalmas pólóban mosolyogva fekszik egy üres ágyban, s úgy tesz mintha aludna. Harry megigézve bámulta a képet, majd tekintetét enyémbe fúrta.
-Nem bánod, ha megtartom?-mosolygott lágyan. Láttam szemeiben, hogy odavolt a képért.
-Nem bánom.-hajtottam fejemet puha mellkasára, ő pedig kezeit hátamon pihentette. Némán hallgattam nyugodt szívverését, és egyenletes légzését.
Nem akartam, hogy végeszakadjon a pillanatnak, de eszembe jutott minden, ami előző este történt. Hol lehet Sam? Biztonságban haza ért? Egyáltalán jól van? Aggódni kezdtem érte.
-Azt hiszem most jobb ha megyek.-toltam el magam Harrytől, majd kikászálódtam az ágyból. Villámgyorsan összeszedtem magamat és a holmijaimat, majd az ajtó felé siettem, és megtorpantam. Visszaszaladtam Harryhez, és megcsókoltam.
-Nemsokára látlak.-nyomtam egy utolsó puszit ajkára, majd elhagytam lakását.

Elég jól ismertem már az utakat, így könnyedén hazataláltam. Útközben majd felfalt a félelem, és az aggodalom. Samet azóta sem lehetett elérni telefonján, semmit se tudtam róla. Márcsak reménykedhettem abban, hogy otthon lesz. Mivan ha nem talált haza? Annyira felelőtlen vagyok, amiért hagytam hogy egyedül elmenjen a bárból.

Dörömbölni kezdtem a bejárati ajtón, majd kulcsaim után kezdtem kutatni. Ujjaim a hideg fém köré fűződtek, majd remegő kézzel elfordítottam a zárat. Idegesen rontottam be a házba, táskámat ledobtam vállamról. Senki sem volt otthon, néma csend honolt. Összerezzentem a telefonom csörgésére, majd tekintetem a felé vándorolt. Gyorsan felkaptam a telefont, és visszafojtott lélegzettel vártam, hogy beleszóljanak.
-Szia, van egy kis gond.-szólalt fel egy halk hang.
Amint meghallottam hangját, hatalmas kő esett le a szívemről.
-Sam? Annyira aggódtam érted!-fújtam ki még mindig remegve a levegőt.
Beletúrtam a hajamba, majd az asztalra támaszkodtam. Összeráncoltam homlokomat.
-Miféle gond?-kérdeztem bizonytalanul.
Pár pillanating elhallgatott. A csönd során egyre nagyobb gombóc nőtt a torkomba.
-Ne akadj ki, rendben?
-Nyögd már ki, Sam!-mordultam fel.
És ismét elhallgatott. Idegesen rágcsáltam alsó ajkamat, megállás nélkül fel-alá járkáltam. Megtorpantam, mikor hallottam, hogy kifújja levegőjét.
-Őrizetbe vettek.-felelte komoran.
Szemeim kikerekedtek, s hirtelen a vér is megfagyott ereimben. A szívem dübörgött a mellkasomban a félelemtől.
Rákényszerültem arra hogy leüljek, különben összeestem volna.
-Istenem, m-mit műveltél?-borzongás futott végig egész testemen.
-Ez a legrosszabb az egészben-nyögött fel-Nem emlékszem rá.
Teljesen ledöbbentem, alig jutottam szóhoz. Még sosem éreztem ehhez hasonlót. Összezavarodtam.
-Nem mondanak semmit a zsaruk, mintha semmi közöm nem lenne hozzá. Fogalmam sincs mi történik, Beth.-sóhajtott fel, nekem pedig mintha nyilat szúrtak volna a szívembe.
-Biztos vagyok benne, hogy ártatlan vagy.-próbáltam nyugtatni magunkat.
-Hogy lehetsz olyan biztos benne, ha még én sem vagyok az?-nyüszített.
Egyre jobban hasogatottak belülről az érzelmek, torkom mégjobban elszorult.
-Ne aggódj, indulok érted. Melyik őrsön vagy?-ragadtam meg a kocsikulcsokat a pultról.
-Nyugatin. Vigyázz magadra, Beth.
És kinyomta a telefont, rajtam pedig ismét úrrá lett a rettegés.

Ez mind az én hibám. Ha aznap este nem engedem, hogy elmenjen, nem történt volna ez. Én tehetek mindarról, ami történt.

+

Hey babes.
Remélem tetszett az új fejezet, ne felejtsetek el csillagozni ❤️ x