Night Changes - H.S.

27. fejezet

A felkelő nap meleg sugarai halványan szűrödtek be az ablakon. Már jó ideje ébren voltam, Harry viszont mélyen aludt mellettem. Akárhányszor ránéztem, fájdalmat éreztem, mert eszembe jutott minden, ami vele történt. Egész éjjel megállás nélkül gondolkodtam a történteken. Egy pillanatra sem tudtam lehunyni szemeimet, mert túlságosan szorongtam. Rettegtem a gondolattól, hogy Harrynek bármi baja esik, vagy hogy Samet börtönbe zárják. Harry fáradtan felmordult mellettem, majd lassan kinyitotta szemeit. Elmosolyodtam a kócos fürtjei láttán, imádnivaló volt. Smaragd zöld tekintete rám vándorolt, pár pillanatig bágyadtan fürkészte tűnődő arcomat.
-Min gondolkodsz, gyönyörűm?-hangja kifejezetten rekedtes, és mély volt.
Néhány másodperig még arcát szemléltem, majd lehajtottam a fejemet.
-Néhány hónapja élek itt, és az életem máris a feje tetejére fordult. - motyogtam halkan, miközben ujjaimmal apró köröket rajzoltam a takaróra.
-Sajnálom. - mondta őszintén, kezét enyémre helyezte, majd gyengéden megszorította. Beharaptam alsó ajkamat, és félénken rápillantottam.
-Téged sosem őrjít meg, hogy milyen gyorsan változnak az éjszakák?-kérdeztem elgondolkodva. Harry ajkán könnyed mosoly terült el, szemei világosabb árnyalatot vettek fel.
-Tudod mi őrjít meg a legjobban?-kérdezte még mindig szélesen mosolyogva. Megráztam a fejem, majd kíváncsian bámultam rá. Végignyalt telt ajkain, és beszédre nyitotta száját.
-Az érzelmek, amiket kiváltasz belőlem. Te. Te őrjítesz meg engem. - sóhajtott fel.
Szemeim elkerekedtek, és kissé ledermedve néztem rá. A pulzusom az egekbe szökött, a szívem vadul vert a mellkasomban. Éreztem, ahogy arcom elpirul, miközben próbáltam szóhoz jutni. Ahogy őt figyeltem, megkönnyebbülést láttam rajta. Elmosolyodtam.
-Harry? - szólítottam halkan.
-Igen?
-Te is megőrjítesz engem.
-Akkor jó. - vigyorodott el, majd ajkait enyéimre nyomta. Gyengéden csókolt, mégis szenvedélyes volt. A testemet forróság öntötte el minden egyes alkalommal, mikor ajkaink megtalálták egymást. Amint elváltunk, mindketten levegőért kapkodtunk. Harry önelégülten vigyorogva nyomott ismét csókot duzzadt ajkaimra, amit rögtön viszonoztam. Ujjaimat göndör tincsei közé csúsztattam, majd belemarkoltam fürtjeibe, mire Harry elégedetten mormolt egyet. Apró puszikat lehelt felhevült bőrömre, majd kissé elhúzódott tőlem és szemeimbe nézett. Tekintetem ismét rózsaszín ajkaira tévedt, és sóvárgóan bámultam rájuk.
-Ezt még később folytatjuk. - húzta kaján vigyorra száját, ujjával végigsimított kipirult arcomon. Kuncogva bólintottam egyet, majd felkönyököltem. Mindketten telefonja felé kaptuk fejünket, mikor az hirtelen csörögni kezdett. Harry lerúgta magáról a takarót, majd fürge mozdulatokkal felkapta mobilját az éjjeli szekrényről. Pár pillanatig homlokráncolva meredt a készülékre, aztán a kezembe adta a telefont. Furcsán bámultam a képernyőre, majd hangosan felolvastam az üzenetet.

"Hatkor a Cor's Arcadeban. A"

Harryre kaptam tekintetem.
-Ezt Archer küldte? - borzongás járta át testemet. Némán bólintott egyet, majd ismét az üzenetre nézett.
-Honnan tudta, hogy találkozni akarunk vele? - bámultam ijedten rá.
-Úgy tűnik pár lépéssel mindig előttünk jár. - túrt a hajába, és hátraigazította rakoncátlan fürtjeit. Elhűlve pislogtam rá, majd nagyot nyeltem.
-Akkor meg kell előznünk őt. - motyogtam elgondolkodva, mire Harry egyetértően bólintott egyet. Töprengve haraptam be alsó ajkam, lábaimmal idegesen dobogtattam. Hirtelen felkaptam fejemet, mikor eszembe jutott Sam, akinek még mindig fogalma sem volt arról az éjszakáról.
-Lehetséges, hogy visszatérnek Sam emlékei akkor, ha meglátja Archert? - vándorolt tekintetem Harryre.
-Igen, azt hiszem. - mondta elmélkedően, miközben furcsán nézett rám.
-Velünk kell jönnie ma este.
Harry egy pillanatra elbizonytalanodott, hezitálva kereste a szavakat.
-Uhm, rendben. - felelte ingatag hangon.
Bólintottam, és pár pillanatig sápadt arcát méregettem, amint elgondolkodik. Tekintetében gondterheltség ült, homlokán izzadtság gyöngyözött.
-Harry? - álltam meg előtte aggódva.
-Huh? - kapta fel a fejét hirtelen.
-Mi a baj? - kérdeztem halkan, s óvatosam néztem fel rá.
Tétovázva lesett rám, majd felsóhajtott.
-Én csak.. - harapta be alsó ajkát kissé idegesen - Nem tudom.
Borús tekintetébe bámulva próbáltam megfejteni gondolatait, de képtelen voltam. Talán félelem tartotta fogva?
Tartott attól, hogy olyan sok év után újra találkozik a testvérével? Vagy mert ma este kiderül az, hogy vajon adoptálták? Túl sok kérdés, és lehetőség volt.
Közelebb húztam magamhoz, majd egy hosszú csókot nyomtam szájára. Amint ajkaink összeértek, éreztem rajta, hogy lassan megnyugodott.
-Minden rendben lesz. - suttogtam ajkaira.

+

Remélem tetszett, ha igen szavazzatok és kommenteljetek ❤️