Night Changes - H.S.

24. fejezet

Bizonytalanul álltam Harry lakása előtt. A fejemben már többször is lepörgött, hogy hogyan mondom el neki a történteket. Ám valahogy képtelen voltam bekopogni az ajtaján. Kezeim remegtek, és nehézkesen lélegeztem. A sírás szélén álltam, de tartottam magamat. Szinte már az őrületbe kergettem magam a gondolattal, hogy mind ez az én hibám. Olyan nehéz elképzelni, hogy mekkora bajban vagyunk. Nem csak én, hanem a lehető összes hozzám közel álló személy. Mit műveltél, Beth? Újra és újra kérdőre vontam magamat, ami csak rosszabbított a helyzetemen. A szemeim könnyesek és vörösek voltak. Nem várhattam tovább, mert tudtam, hogy a végén a maradék erőm is elszállt volna. Reszkető öklömmel bekopogtattam a bejárati ajtón. Alig kellett pár másodpercet várnom, mire az kinyílt. Harry szemei felcsillantak amint megpillantott engem, ajkaira mosoly húzodott.
-Szia.-néztem fel rá félve.
-Gyönyörűm?-smaragd tekintete végigvándorolt arcomon, nem kellett neki sok idő, mire rájött, hogy valami baj van. Szemeimet lesütöttem, mert éreztem, hogy nem bírom tovább visszafojtani könnyeimet. Azonnal ölelésébe vont, miközben bevitt a lakásába. Gyengéden megfogta államat, majd elérte, hogy arcomat felé fordítsam.
-Miért sírsz, Beth?-kérdezte lágy hangon, és én mégjobban zokogni kezdtem. Szégyelltem magam, amiért ennyire nem tudtam uralkodni az érzelmeim fölött. Két erős kart éreztem derekam körül, amik felemeltek. Harry a hálószobájába vitt, majd lefektetett az ágyára. A matrac besüppedt mellettem, lassan közelebb húzódott hozzám, és a karjai közé vont.
Ujjaival végigsimított kipirosodott arcomon, érintése valamennyire megnyugtatott. Harry kellemes illata átjárta légzőszervemet, mélyet lélegeztem. Fejemet mellkasán pihentettem, éreztem, hogy könnyeim kissé átáztatták pólóját. Nem várhatok örökké az igazsággal. Lassan felkönyököltem, és erőt vettem magamon.
-M-múlt éjjel miután Sam kiviharzott a bárból, valami nagyon rosszba keveredett.-hangom megremegett-Pontosabban egy... gyilkosságba.-lehajtottam fejemet.
Harry szemei kitágultak, ajkai elváltak. Látszott rajta, hogy teljesen ledöbbent.
Kezét azonnal enyémre helyezte, és megszorította, amely erőt adott.
-Négy személyt gyanusítanak. Három embert vettek őrizetbe, közülük az egyik Sam.-beharaptam alsó ajkamat.
Furcsán nézett rám, homlokát ráncolta.
-Mi van a negyedikkel?
Íme a kérdés, amitől a legjobban tartottam. Nem tudtam állni tekintetét, fájdalmasan pillantottam félre.
Nem titkolhatod el előle, muszáj megmondanod neki. Lassan kifújtam a levegőt, ujjaimat összekulcsoltam övével, és zöld szemeibe néztem.
-A negyedik ember a bátyád. –felsóhajtottam. –E-elmenekült a helyszínről, így nem kapták el.-elharaptam a mondat végét.
Harry szemei sötét árnyalatot vettek fel.
-Archer?-kérdezte, miközben kezei ökölbe szorultak. Remegve bólintottam egyet. Tekintetete dühtől izzott és villámokat szórt, maga elé meredt.
Biztos voltam abban, hogy fejében nem kívánt emlékek ezrei szabadultak fel. Rekedtes hangjával káromkodni kezdtett, majd hirtelen felállt.
-H-harry-dadogtam-Tudnom kell mindent róla.-félve feltápászkodtam az ágyról. Teste megfeszült. Nem szólt semmit, csak mélyeket lélegzett. Tisztán láttam rajta, hogy nehezen tudja visszafogni magát. Szemei szinte már égtek.
-Kérlek!-ragadtam meg kezét, de ő kirántotta azt.
-Ez nem ilyen egyszerű, Beth!-kiabálta.
Öklével erőteljesen nekirontott a falnak. Őrjöngött. Ijedtemben hátraestem, minden erőmmel azon igyekeztem, hogy higgadt maradjak. Odarohantam hozzá, és próbáltam lefogni. Az ő ereje nagyobbnak bizonyult az enyémnél, s eltaszított magától. Én viszont nem adtam fel ilyen könnyen. Ráugrottam a hátára, és eltakartam szemeit. Ő ingerülten lefeszített magáról, ám nem hagyta, hogy leessek róla.
-Nem hiszel el hogy eltitkolod előlem!-kiabáltam zokogva.
Arca dühben lángolt, kezei ismét ökölbe szorultak. Hirtelen lefogta kezeimet és a falhoz szorított. Éjfekete tekintete végigjárt rémült arcomon. Forró leheletét éreztem magamon, közelsége zavarba hozott. Egy könnycsepp gördült ki a szemem sarkából. Harry arcvonásai meglágyultak. Elrettent magától.
-N-ne haragudj. Nem akartam..-lassan elengedte csuklóimat, majd amint megpillantotta őket, megbánóan rámnézett. Óvatosan végigsimított az általa hagyott piros foltokon, és apró csókokat hintett rájuk. Minden egyes mozdulatát követtem szemeimmel.
-Harry.-ujjaimat arcára helyeztem.
Szomorú tekintetét rám szegezte, majd felegyenesedett. Értetlenül nézett rám, miközben én közelebb húztam magamhoz. Ajkaimat övéire nyomtam. Először meglepetten bámult rám, majd azonnal viszonozta a csókot. Tudtam, hogy elszállt belőle minden méreg.
Elhúzódtam tőle. Ő ugyanígy tett, pár lépésnyire hátrébb állt.
-Én...néha elvesztem az eszem.-hajtotta le a fejét.
Lassan leült az ágy szélére, én pedig mellé helyezkedtem.
-Tudom-pillantottam rá-és nem hibáztatlak érte.
Halvány mosoly húzódott ajkaimra, amint megláttam előbújó gödröcskéjét.
-Azt hiszem egy angyal vagy.-kuncogott halkan, mire mégjobban mosolyogni kezdtem.
-Álmodozni lehet, Styles.-nevettem.
Vigyorogva hátradőlt ágyán, én pedig követtem mozdulatait. Fejét felém fordította, halvány mosollyal az arcán.
-Mindig is Archer volt a feketebárány a családban – beharapta alsó ajkát, én pedig némán figyeltem őt – Senki sem vette őt komolyan, különcségével kitűnt a többiek közül. Drogügyekbe keveredett, egyre kevesebb időt töltött otthon. Az anyámat szó szerint az őrületbe kergette fegyelmezhetetlenségével. Apám beadta a válópert, majd alkoholista lett. Archer viselte a legrosszabbul az egészet, mert tudta, hogy ő volt az oka mindennek.-felsóhajtott.
Szomorú tekintettel bámultam rá. Ujjával letörölte a szemem sarkából kigördülő könnycseppet, majd egy puszit nyomott a fejem búbjára.
-Ne sírj, kedvesem. Nem jó érzés így látni téged.-simított végig arcomon, én pedig átöleltem őt.
-Meséld tovább.-néztem fel rá könyörgőn.
Lassan bólintott egyet.
-Engem hibáztatott mindenért, többször is nekem rontott. Képtelen volt elfogadni, hogy anyánk miatta lett beteg. Egy nap arra jöttem haza, hogy éppen őt verte.
Elvesztettem az eszem, és ütni kezdtem Archert. A halálát kívántam. Csak arra eszméltem fel, hogy véresek az ökleim.
Fel sem ismertem a testvérem arcát, mindenhol vér borította el. Anyám térdre esve zokogott mögöttünk, és azt kérdezte tőlem, hogy mit műveltem. A bátyám mellkasa lassan emelkedett és süllyedt, alig volt eszméleténél. Majd eltűnt, csak úgy felszívódott. Onnantól kezdve nem tudtam visszafogni az indulataimat, és rendszeresen dührohamaim lettek. Az egyetlen megoldás erre az volt, ha levezetem valahogy a feszültséget. Ezért kezdtem el boxolni.-elhallgatott, majd tekintetét félve rámemelte. Döbbenten meredtem magam elé, próbáltam összerakni magamban egy értelmes mondatot. A gondolatok csak úgy kavarogtak a fejemben, és nem tudtam megnyugodni.
-Ha el akarsz menni..-motyogott, de félbeszakítottam.
-Szó sincs róla. É-én csak...nem számítottam erre.-tekintetem találkozott övével. Látszólag nagy kő esett le a szívéről, miután tudomásul vette, hogy nem áll szándékomban távozni.
-Nagyon sajnálom, Harry.
És komolyan is gondoltam. Nem tudtam megfogalmazni, hogy mekkora fájdalmat éreztem a múltja iránt. Most pedig mind ez újra kezdődik. Archer visszatért, és ez csak rosszat jelenthet.

+

Haliiiiiiiii ❤️
Ha tetszett a fejezet, csillagozzatok és kommenteljetek ❤️x