Összeforrt Szilánkok

Törés I/5.

Halkan zártam be magam után az ajtót, és csak akkor lélegeztem fel, amikor már a szobámban voltam. Mindent, amit a kezemben tartottam, ledobtam a földre, és gyors mozdulatokkal kibújtam a ruhámból is. Szerencsére megúsztam a találkozást Jareddel, és azon törtem a fejem, hogy másnapra vajon hogy van beosztva? Reggel indul a kórházba, vagy éjszakás lesz? Hülyeség volt ezen gondolkodni, úgysem kerülhetem el örökké, hogy összefussunk a házban. Magamhoz vettem egy tiszta pólót meg bugyit, és kiosontam a fürdőbe. Pillanatok alatt lezuhanyoztam, megtörölköztem, fogat mostam és felöltöztem. Amikor kiléptem az ajtón, megtörtént az, amitől féltem.

- Aaron? - kérdezte Jared álmos hangon. A szobájuk előtt állt, és túl sötét volt, hogy a szemüvege nélkül felismerjen. Megköszörültem a torkom, mielőtt válaszoltam.

- Lou vagyok – a hangom valamiért remegett ahogy kiejtettem ezt a két szót.

- Úgy örülök, hogy hazajöttél – suttogta megtört hangon. - Már azt hittem, hogy mindkettőtöket elveszítettem.

Erősen megmarkoltam a kezemben tartott vizes flakont, mintha meg tudnék kapaszkodni benne. Olyan nagy volt a kísértés, hogy odalépjek hozzá, és megöleljem. De aztán bevillant egy kép... Kade félig meztelenül, ahogy néz rám a fürdő ajtajából, mintha semmi jogom nem lenne ott tartózkodni.

- Jó éjt – mondtam keményen, a hangom visszhangzott a folyosón. Azzal határozottan a szobám felé vettem az irányt, mielőtt még meggondolom magam, és a karjaiba vetem magam, könyörögve, hogy bocsásson meg a viselkedésemért.

Azon az éjszakán visszatértek a rémálmaim. Legalább háromszor riadtam fel, és mindannyiszor ugyanazt álmodtam, mintha valaki folyton visszatekerte volna a fejemben a jelenetet. Álmomban kimentem a konyhába, mert borzasztóan szomjasnak éreztem magam. Ahogy elhaladtam a nappali ablaka előtt, egy faágat csapkodott a szél az üveghez. Odakint ijesztően nagy vihar volt, és nem tudom, hogy az a bizonyos fa hogyan került az udvarra, hiszen a valóságban nincs semmi azon a helyen. De amikor elmentem az ablak előtt a karcos csapódás miatt mindig megijedtem. Kiértem a konyhába, kinyitottam a hűtőt, és közben a meztelen talpammal valami hideg folyadékba léptem bele. Azt gondoltam, hogy a nagy eső miatt beázott valami, de akkor a hűtő fényében észrevettem, hogy miben járkálok. A lábam csupa vér volt már, de a tócsától a bejárati ajtó felé is vezetettek sötétbordó lábnyomok. Ezen a ponton mindig felébredtem, és zihálva ültem fel az ágyon. Még jó, hogy hoztam be magammal inni, mert nem lett volna lelkierőm megtenni az álombeli sétámat a valóságban is.

A vasárnap gyorsan eltelt, Jared szerencsére napközben dolgozott, így nem kellett kerülgetnem egész álló nap. Tudtam beszélni Aaronnal és Lizel is, utóbbi megállás nélkül Oliverről zengett ódákat, és egyelőre nem tudtam, hogy kezeljem ezt az egész helyzetet. Nem akartam kerítőt játszani, de attól is tartottam, hogy mi lenne, ha Oliver és köztem hirtelen több lenne, mint barátság. Talán mégiscsak össze kellene hoznom a legjobb barátnőmmel, és akkor megoldódna a problémám. És valahogy mégsem tudtam azt mondani Liznek, hogy jövőhéten jöjjön el velem az egyik próbájukra, hogy jobban megismerkedhessenek. Bűntudat gyötört miatta, de legalább még egy kicsit csak magamnak akartam a hosszú idő után visszakapott barátomat. Aztán majd jönnek a rajongói, és én szépen lassan eltűnök a képből. Vagy legalábbis megtanulok osztozkodni rajta.

A hétfőm álmosan indult, ugyanakkor nagyon izgatott voltam az első gyakorlati napom miatt.

- Akarod, hogy bevigyelek a kórházba? - kérdezte Jared, miközben a pirítósomat rágcsáltam a konyhában.

- Csak fél óra múlva indulok, de ha van időd, megvárhatsz – vontam meg a vállamat nemtörődően, és még csak rá sem néztem.

Leharaptam egy újabb adag kenyeret, legalább amíg tele volt a szám, nem volt kínos, hogy nem beszélünk.