Csak egy koncert volt... (Befejezett)

2. rész

~2 hónap múlva~

Azóta is tartjuk egymással a kapcsolatot. De ilyen messze elég nehéz. :'(

Éppen szünet van és kimentem a két LB-mel (legjobb barátnőmmel) a padra.

- Képzeljétek, reggel felhívott az a fiú, akit a nyáron megismertem a 1D koncerten – kezdem

- És? – kérdezik napozva, még az utolsó napsugarakat kihasználva

- És... ma indul a gépe Magyarországra, holnap délután ide ér – mondom teljesen boldogan.

- Ez tök jó – mondja Vanessza

- Aha... - válaszol Rita de (nem tudom miért) egy irányba néz sehova máshova. Mi is Vanesszával oda nézünk, és mi sem mozdulunk. Végül én kapok észhez és oda rohanok Niallhez, mert nem tudom hogyan, de bejött a suliba. „De azt mondta, hogy még a gépen van" – gondolom. De Niall ébreszt föl a gondolkodásból, mert... megcsókol. Igen, ott mindenki előtt. Én sem gondoltam volna, hogy ennyire hiányoztam neki, de visszacsókoltam... kit érdekel, ha kapok ezért valamit vagy kiröhögnek, nem érdekel...

Aztán nagy nehezen leszálltunk egymásról és egymás homokára dőlünk.

- Hiányoztál! – kezdi

- Te is nekem! – mondom és még egy gyors csókot adok neki, mert tudom, hogy többet úgyse lehet, amíg vége nem lesz a tanításnak. – Gyere! Bemutatlak a többieknek! – mondom és elhúzom Vanesszáékhoz

- Sziasztok! – köszön szépen illedelmesen

- Sz... sz... szia! - dadognak

- Én José vagyok! És ti? – kérdezi én meg elmosolyodtam, mert kérdőn néztek rám a lányok, de nem válaszoltak

- Ő Vanessza, ő meg Rita – mutatom be őket, mert nem bírtak megszólalni.

- Örülök a szerencsének! – mondja „José".

- Mi is! – mondja végül Vanessza.

- Te nem NIALL HORAN vagy? – kérdezi Rita. Gondolom ezen gondolkodott eddig mert nem szólt eddig egy szót se... Összenéztük „Joséval" és elmosolyodtunk.

- Ne... – akarta mondani, de oldalba böktem – De! – javította ki magát.

- Tudtam... tudtam! – kezdte Vanessza.

- Na! De azt még nem tudom, hogy hogyan kerülsz ide? – nézek úgy szemébe, hogy ne vesszek el benne.

- Hááát... Pestről hívtalak. – vallja be

- Értem... – mondom és elgondolkozok...

És csöngettek...

- Menjetek órára! – hajt minket Niall.

- Oké! Küldök majd egy SMS-t anyának, hogy tudjon az érkezésedről.

- Rendben! Szia – lehelt egy csókot az ajkamra, én meg visszacsókoltam.

~Otthon~

Próbálok tanulni, de úgy elég nehéz, hogy Niall folyamatosan néz.

- Kérlek! Írjál dalszöveget vagy sétálj... csak kérlek, engem ne nézz folyamatosan. Még egy tantárgy van! Bírd ki!

- Oké... oké – emeli föl a kezét védekezés képpen

- Ééés... kész! – mondom, hogy megnyugtassam magam, és persze neki, mert végre tud velem valamit kezdeni.

- ÉLJEN! – jön oda és megcsókol, én meg visszacsókolom. Ez így nem volt neki

elég (és nekem sem) ezért fölemelt, én a derekára tekertem a lábam,és átvitt az ágyra. Ott letett, de a csókot még nem hagytuk abba.

- Niall, – kezdem – én nagyon szeretlek téged, de még nem vagyok erre fölkészülve – mondom, miközben ő fölöttem könyököl

- Rendben – mondja és még egyszer megcsókol, ami még egy hosszú csókcsatává változik

- Elmegyünk sétálni? – kérdezi miután szétváltunk

- Először én még átöltözöm. Utána mehetünk. – mondom

- Oké. Segíthetek?

- Öhm... igen – mondom mosolyogva

Kivettem egy fekete farmert, egy fehér I LOVE NIALL HORAN feliratú pólót, meg egy fekete dzsekit. Levettem a melegítőnadrágom, és fölvettem a farmert. Majd levettem a pólóm, és egy szál melltartóban Niallra néztem, aki észbe kapott és fölvette az ágyról a fehér pólót és rám adta.

- Na, menjünk! – mondom miután végeztünk

- Oké

Nem volt semmi konkrét ötletünk, így csak elindultunk egy irányba és közben beszélgettünk. S mivel este volt nem botlottunk egy rajongóba se. Majd leültünk egy padra és elkezdtünk beszélgetni.

- Holnap el kell mennem a repülőtérre. Szerinted oda adja apukád az egyik kocsit?

- Persze.

- Oké...

- ...De miért mész a repülőtérre?

- Azt majd meglátod... meglepetés! – mondja nagyon, de nagyon aranyosan.

- Oké – mondom, de nem bírom – Találgathatok? – kezdem

- Nem! Várd ki a végét... ez jó kis türelem-próba lesz neked! – mondja és megcsókol. Én meg vissza és ez így ment egy hosszú ideig.

Utána hazamentünk. Vacsora közben azért megkérdeztem:

- Apa! Niall elviheti holnap az egyik kocsit? Elmenne a repülőtérre.

- Persze – egyezik bele. Ez könnyen ment. - gondolom

- Köszönöm – mondja Niall.