73. rész

63 2 7
                                    

Íme a következő rész, mert az az egy kommentelő akkora löketet adott, hogy hoztam a következőt! ;) Jó olvasást! <3

- És elvitte Gemmát – ismerteti Niall a történteket

A nappaliban ültünk, és eddig Niallt hallgattuk, aki elmondta, hogy mi történt, és hogy Laura mit kér tőlem.

- Én nem ismerem ezt a nőt, de egy kanál vízben meg tudnám fojtani – szólal meg először Cheryl

- Ezzel nem vagy egyedül – mondjuk egyszerre mindannyian

- De mi legyen? – teszem föl a nagy kérdést

- Háát... mivel a levélben azt nem írta le, hogy ha rendőrséget hívunk, akkor mi lesz, így be kéne avatni a rendőrséget. – mondja Harold

- Tényleg! – döbbenek rá – még most sem elég okos ez a csaj

- Még most? – néz rám felvont szemöldökkel Liam

- Igen. Ja! Nem mondtam még, hogy én régebbről ismerem? – nézek körbe – de ez a levélben is benne van – mondom

- Szóval? – kérdezik egyszerre

- Szóval... Laurával mi óvoda óta ismerjük egymást. Általánosba is együtt jártunk egy darabig, csak ő hatodikban átment egy másik suliba. Pár évig még tartottuk a kapcsolatot. Így tudta meg rólam, hogy szeretem a One Directiont – nézek a fiúkra – és én is így tudtam meg, hogy ő is szeret titeket. Sőt, mind a kettőnknek Niall volt a kedvenc bandatagja. De ez még nem is volt akkora baj. Mert akkor még úgy gondoltuk, hogy úgyse fogunk találkozni veletek, és akkor ez csak egy plátói szerelem. Aztán amikor összeismerkedtem veletek, akkor ő már nem volt velem. Így azt is, hogy összejöttem Niallal, azt is csak az újságból tudta meg, mert az előtt pár hónappal vesztünk össze, és megszakadt a kettőnk közti kapcsolat. De persze egyből fölbukkant, amikor ezt megtudta – mondom a szememet forgatva – és újra akarta kezdeni. De én már nem kértem belőle, és elküldtem. Aztán elkezdett zaklatni. És már odáig fajult, hogy megpróbálta a Niallal való kapcsolatunkat szétszedni. Ekkor szóltam erről Niallnak, aki rögtön szólt a rendőrségnek. Akik akkor még nem tettek semmit. De később már igen. Mert... meg akart ölni – mondom szomorúan a földet pásztázva – és ekkor már közbeléptek, és börtönbe csukták 10 évre. És úgy látszik, az most telt le. Gondolom, csak erre várt. Hogy még jobban megbánthasson. Lehet, hogy nem 10 évre kellett volna lecsukni, hanem életfogytiglant kellett volna kapnia – fejezem be a történetet

- Akkor már ismeritek – szólal meg Niall megtörve a csöndet

- Igen – mondja Cheryl

- Hogy fog örülni megint a rendőrség – mondja Louis

- Ez van – mondom – de ez még semmi. Hogy kihívjuk őket. Ennél több dolgot is ki kéne találni – mondom, mire megint csönd lesz a szobában

- Mondjuk, kérnünk kéne Niallnak egy bilincset, és amikor te úgy teszel, hogy cseréltek, akkor te megkapod Gemmát, és otthagyod Niallt. Niall meg... valahogyan megbilincseli Laurát, szól a rendőröknek, akik erre várnak, és bemennek Lauráért. – mondja Zayn, aki eddig csak az eseményeket figyelte

- Ez nagyon jó – pattanok föl – akkor hívjuk föl a rendőrséget – mondom, és Niall kezébe nyomom telefonom

- Már megint én? – kérdezi fölháborodva

- Miért?

- Mert a múltkor is én hívtam, és nem biztos, hogy örülnének nekem. Pééldááuul... – néz körbe – Harryt még nem ismerik – néz az említettre, és a kezébe adja a telefont

- Lehet – mondja Harold – de ez nem a magyar rendőrség, amit a múltkor hívtál – mondja, mire én elvigyorodom, és kiveszem Harold kezéből a telefont

- Tényleeg – húzom az agyát, és megint a kezébe nyomom a telefont

- Ajj... – hisztizik, de azért beírja a számot – muszáj? – néz rám kétségbe esett pillantással

- Igen. Te vagy az apja – érvelek

- Te meg az anyja – nyújtja felém a készüléket

- Na! Ne gyerekeskedjetek már! – veszi el Nialltól a telefont Liam, és elindítja a hívást

- Erre vártam – súgja oda nekem Niall, mire a nyaka köré tekerem a kezem, és megcsókolom – ezt miért kaptam? – vál el ajkaimtól vigyorogva

- Csak úgy – mondom, és adok még egy csókot neki, majd elengedem a nyakát

- Rendben, köszönöm – halljuk meg Liam hangját

- Mit intézett? – súgom oda Cherylnek

- Azt, – mondja Liam mielőtt még Cheryl megszólalna – hogy 6-ra idejönnek, megbeszéljük, hogy mi lesz, és 7-re megyünk a parkba – mondja, és leteszi az asztalra a telefont

- Oké – mondom, és az órámra nézek – akkor titeket meg 5-re várunk

- Kidobsz? – kérdezi felháborodva Lou

- Háát, gondolom mennetek, kell. – pásztázom a földet – nem hiszem, hogy pont miattunk ne mennétek dolgozni

- Ugye tudod, hogy ez hülyeség? – ölel át Cheryl

- Milyen munkáról beszélsz? – kérdezi nevetve Harold

- Ha mi megyünk dolgozni, akkor Niallnak is jönni kéne – mondja Louis

- Mi meg ma nem megyünk – mondja Cheryl

- Köszii – ölelem át Cherylt, a többiek meg csatlakoznak

A nagy boldogságot a telefonom csörgése zavarta meg. Így kibontakoztam az ölelésből, és fölveszem az asztalról a telefont.

- Ismeretlen szám – mondom a számat rágva, és félve a többiekre nézek – biztos Laura

- Add ide! – mondja Cheryl, és kiveszi a kezemből a telefont – Halló? – veszi fel, és ki is hangosítja

Remélem tetszett! Hagyjatok magatok után nyomot! ;) Jól esik tudni a véleményeteket! :)

Csak egy koncert volt... (Befejezett)Onde histórias criam vida. Descubra agora