~Kim~
*Visszaemlékezés*
November:hideg,borús,csapadékos,lelombozó. Ezekkel a jelzőkkel tudtam általában illetni az aktuális hónapot. Viszont a mai nap még ezek sem tudták elrontani a kedvem,hisz végre sikerült rábeszélnem az ősöket,hogy felnőtt felügyelet nélkül engedjenek el egy koncertre.
-Szóval Escape the Fate?-nézett rám hunyorogva apám.
-Igen. És előzenekarként pedig Black Veil Brides.
-Rendben. A feltételeim: Nem hagyod el Kellint,-mutatott rá a csendben ácsorgó barátomra.-nem iszol alkoholt,nem pasizol és csak a koncert végéig maradsz. Semmiféle after party.
-Tudom apa. Nem vagyok hülye!-háborodtam fel.
-Csak fiatal.
-17 éves vagyok,hidd el,megvan a magamhoz való eszem. Elvégre a lányod vagyok.-mosolyogtam rá,majd átöleltem a folyton aggódó apám.
-Szeretlek kicsim.-paskolta meg a hátam.-Kellin.-fordult felé,mire ő felkapta a fejét.-Bízom benned,s fiamként tekintek rád. Hozd haza épségben.-karolta át őt is,s odaadta neki a kocsikulcsát.
Nem értem a szüleimet. Kellin csak 6 hónappal idősebb mint én...miért bíznak benne jobban mint a tulajdon lányukban?
-Na Apu,azt hiszem mennünk kell.-utaltam arra,hogy két óra múlva már kinyitnak a stadion kapui,s tuti pillanatok alatt telt ház lesz.
-Vigyázzatok magatokra,és persze a kocsimra!
-Úgy lesz.-intett Kellin,s beszállt. Én is követtem őt az anyós ülésre vetődve. Egy óra alatt beértünk a szomszédos városszívében lévő koncerthelyhez. Kívülről nem tűnt nagy durranásnak,de belülről a jó öreg metál feeling feszítette szét a helyet. A folyosó falaira mindenféle rock és metál együttes logója kapott helyet,s amíg az élő zenekar nem kezdett produkálásba,addig két nagy hangfal teremtette meg az alaphangulatot. Közel másfél óra múlva már az első sorban tomboltunk a BVB Knives and Pens-jére. Eszméletlenül jó hangulat volt,a zene okozta adrenalinhullám pedig lüktetve áramlott szét az egész testemben. Nemsokkal az előzenekar után az ETF-es srácok is felvonultak,és indulhatott az eszeveszett pogó a Forget about me-re. Pár szám után azt vettem észre,hogy teljesen elsodort a lökdösődő tömeg haverom mellől...király,máris sikerült áthágnom az egyik feltételt. Tekintetemmel épp Kellin ismerős arcát kerestem,de hirtelen két erős kéz ragadott meg hátulról,és kirángatott a vadul csapkodó rajongók közül. Próbáltam ellenkezni,de vergődésem hiábavaló volt a túlerővel szemben. Kint a szabadban szembenézhettem a támadómmal. Készítettem már az acélbetétes bakancsba öltöztetett lábamat egy jól irányzott rúgásra,amikor még vagy két srác csapódott oda. Már hárman vettek körül egyszerre. Hmm...akkor már csak reménykedhetek,hogy nem rossz fiúk.
-Mit szólsz Spencer,elég jó bőr nem?-kérdezte a vékony szőke aki maga után húzott. Megláttam,kinek címezte szavait. Egy széles vállú,kopasz kigyúrt figurához,aki cseppet sem látszott barátságosnak. Bennem abban a pillanatban a remény halt meg először.
-Nem rossz,megteszi.-bólogatott a szteroid huszár,és olyan fejjel mért végig,hogy pillanatok alatt felment bennem a pumpa. Hogy meri?
-Megteszi a jó kurva anyád!-néztem rá elképedve. Fordultam volna,hogy berohanjak a koncertre,s újra elnyeljen a védelmet nyújtó tömeg,de a két talpnyaló utam állta.-Engedjetek!-löktem meg őket,de nem tágítottak. Egyre inkább erősödött bennem egy nagyon rossz érzés.
-Nem mész sehová kicsikém,amíg ki nem mostam azt a mocskos szádat.-lépett elém a főnök.-Utána még valami mással is betömhetem...
A gyomrom legszívesebben kiürítette volna a nemlétező tartalmát,a kezem remegett,amit a zsebembe rejtettem. Nem mutathattam ki a félelmem. Most nem. Gúnyosan felnevettem.
-Kevés vagy te ahhoz.
-Majd meglátjuk. Fiúk,-szólt hozzájuk.-jók voltatok,most már elleszünk a kicsikével. Nézzetek szét,van-e valami kedvetekre való odabent.
A tüsihajú dagi vigyorogva bólintott,és katonás rendben lelépett szöszi társával együtt.
Ahogy a két alak eltűnt a szemem elől megpróbálkoztam a szökéssel,sikertelenül.
-Segítség! Segítsen valaki!-ordítottam el magam,de befogta a szám,mielőtt bárki is meghallhatott volna,s egy sötét helyiségbe cipelt. Klóros fertőtlenítő szag volt,állott levegővel. Gondolom egy takarító szertárba vonszolt be.
Azonnal rám tört a pánik,és beleharaptam a kezébe. Undorító,tudom,ki tudja mikor mosott legutoljára kezet? De hát akkor sem adom fel küzdelem nélkül. Káromkodások közepette kapta el a kezét,majd visszakézből megpofozott. Fájdalmamban alig hallhatóan felszisszentem.
-Ettől érzed magad férfinak?-kérdeztem dühösen,hisz már akkor tudtam,hogy nincs esélyem. Ezt a harcot nem nyerhetem meg,és a szemtelenségemet is a büszkeségem hozta elő belőlem.
-Ó,hidd el,ez annak csak a töredéke.-vigyorgott gonoszul,mire még a szám is kiszáradt. Meglendítettem a lábam,s izomból belerúgtam a sípcsontjába.
-Te hülye liba!-kapott el dühösen,és a falhoz nyomott.-Fogd fel,nincs esélyed.-hajolt olyan közel,hogy éreztem szájának pia és a cigi szagát. Egyre közelebb és közelebb hajolt,és akkor...arcon köptem. Haszontalan hergelés volt,de mégis mikor voltam én valaha ésszerű? Újabb pofon csattant az arcomon,ezúttal erősebben. A földön kötöttem ki,s még a világ is forgott velem,miközben meleg vérem lassan folydogált az orromból a számra.
-Féreg.-nyögtem egy keserű mosoly kíséretében,amivel palástoltam a bennem lévő rémületet.
-Tetszik a harciasságod...-törölte le az arcát,s két lábra rántott. Lefogta a kezem,hátam neki vetette a falnak,száját követelőzően az enyémre nyomta. Legszívesebben felzokogtam volna undoromban.
A szertár ajtaja kicsapódott,s egy vékony fekete hosszabb hajú,kék szemű piercinges,tetovált srác állt ott egy felmosó ronggyal.
-Izé. Bocs. Csak kilöktem a sört.-helyezte vissza az eszközt a helyére.-Akkor én nem is zavarok.-nézett ránk,mire kicsordult egy könnycsepp a szememből és csak annyit suttogtam félhangosan:
-Kérlek,segíts!
Megbántam a kijelentésem,mert olyan mértékben erősödött a csuklómon a szorítás,hogy szinte láttam a lelki szemeimmel a csontjaim szilánkokra törését.
Arca egy pillanatra mintha megfagyott volna,és az előbbi mosolya gyorsan tovaszállt. Izmai megfeszültek,tett egy határozott lépést előre.
-Öreg,szerintem a csaj nem akar veled lenni.-szólt mély hangján.
-Szerintem meg befoghatnád. Csukd be az ajtót buzikám. Ha lehet kívülről.-vetette oda.
Ekkor a srác mögé lépett,és dzsekijénél fogva lerántotta rólam. Nem néztem volna ki belőle,hogy ennyi erő van benne.
-Mondtam valamit.-emelte fel a hangját,immáron a két fiú egymással szemben állt.
-Én is.-fröcsögte.-Három másodperced van elhúzni,de csak mert nagylelkű vagyok. Utána laposra verem a képed.
Hősöm úgy helyezkedett,hogy testével takarjon az elől az állat elől,és állta a pillantását.
-Egy...-kezdte.
-Jé,te tudsz számolni? Most megleptél...-fonta makacsul keresztbe a karját.
-Kettő...-folytatta művi nyugodtsággal,és várta a reakciót,de a srác csak mosolyogva annyit mondott:
-Három.
Azzal a lendülettel rávetette magát. A szám elé kaptam a kezem,és azon imádkoztam,hogy ne essen baja az én feleakkora megmentőmnek. Nem állt rosszul,de nehéz dolga volt az ellen az ajtótorlasz ellen. Záporoztak az ütések,rúgások,szitkozódások. Nem tudom hogy,de hirtelen fordult a kocka,s a fekete hajú srác került alulra. Már emelte a kezét a támadóm,mire összeszedtem magam annyira,hogy hátulról a nyakánál fogva hátrarántottam,és koponyáját a térdemhez csaptam. Anno ilyet a WWE pankrációk során láttam a drága jó John Cena-nál,de most eljött az idő,hogy én is alkalmazzam. Hahh,még hogy hasztalan tévéműsor...mázli,hogy nem a Discovery-t néztem. Az ütés megtette hatását,teste hangos puffanással ért földet. Egy pillanatra megdermedtem,és tudatosult bennem,hogy megtettem. Koponyán térdeltem egy embert...ha nem ez a szemét feküdne a padlón,arccal lefelé,esküszöm elgondolkoznék azon,hogy ez helytelen volt.
A másik srác aki a segítségemre sietett, nyöszörögve fordult a hátára miközben a kezét az oldalára szorította.
-Jól vagy?-guggoltam le azonnal a megmentőm mellé. Szemöldöke felrepedt,orra valószínűleg betört,mert vegyes színekben pompázott,ajka pedig kihasadt.
-Nem igazán. Asszem' bélen könyököltek.-ült fel.-Te?
-Megleszek.-hazudtam. Az orromból még mindig szivárgott a vér,arcom piroslott a támadóm tenyerének nyomától. És még ráadásnak a térdem is sajgott.-Köszönöm.-motyogtam.
-Mit?-húzta féloldalas mosolyra a száját. Jól állt neki,bár szerintem most nem kis fájdalom társult mellé.-Azt,hogy összeverettem magam miattad,vagy azt,hogy megvédtelek a liliomtiprástól?
-Mindent.-mondtam szememet lesütve,s közelebb húzódva egy puszit nyomtam a szája sarkába. Ahogy visszadőltem eredeti helyzetembe,elöntött a felismerés,hogy én már láttam ezt az arcot már ma valahol. Alaposan megvizsgáltam minden vonását,s rájöttem,hogy én ám nem akárkivel ülök most egy légtérben. Bár még nem volt valami népszerű banda a Black Veil Brides,a frontemberüket azért felismertem. Andy Biersack-et. Zavartan felálltam,és felsegítettem őt is. Meglepődtem milyen magas volt,bár nem tettem szóvá a dolgot.-Mennem kell.-mondtam,majd kilöktem a szertár ajtaját,és se szó se beszéd,elszaladtam. Tudtam,hogy rövidesen eltörik a mécses,s nem akartam,hogy sírni lásson,nem akartam,hogy gyengének lásson,nem akartam,hogy emlékezzen rám,legalábbis nem így. "A lány,akit megmentettem a megerőszakolástól,és lekapott." Nevetséges vagyok,valószínű sose látom többé,s nem is emlékezne rám. Ahhoz nem vagyok elég különleges... De akkor is. Nem. Lehetek. Gyenge. Könnyeimet nyelve rontottam be a női mosdóba,ahol arcot mostam,felvarázsoltam egy kamu mosolyt,és kisétáltam a kocsinkhoz. Én többet vissza nem megyek abba az épületbe. Megvártam a koncert végét aztán felhívtam Kellint,hogy pogózás közben olyan durván elnyaltam,hogy inkább kijöttem a kocsihoz a friss levegőre. A világért sem mondtam volna el mi is történt valójában.
*Jelen*
A torkomra forrt a szó,köpni nyelni nem tudtam hirtelenjében. Lehajtott fejjel a padlót fixíroztam.
-Te voltál az?-kérdezte újra,miközben közelebb lépett.
-Én csak reméltem,hogy nem fogsz felismerni.-dadogtam össze-vissza.
-Miért? Talán attól féltél dühös leszek? Felkavart? Vagy esetleg bunkó?-emelte meg a fejem az államnál fogva,hogy a szemembe tudjon nézni. Zavarba ejtő mozdulat volt,mire a pulzusom is az egekbe szökött. Szürkéskék szemével szinte a lelkembe látott.-Erre mind meglett volna az okom.
Nem feleltem.
-Elvégre otthagytál,eltört az orrom,és egy taccsra vágott faszi ott hevert a lábaimnál. Akár komolyabb bajba is kerülhettem volna. Mellesleg még nevedet sem árultad el. Csak úgy elfutottál.-egyre hangosabban beszélt,amiből arra következtettem,hogy eléggé felhúztam.
-Sajnálom.
-Persze.-mondta gunyorosan.-És mi ez a rajz? Miért?-értetlenkedett.
-Bűntudatom volt.
-Ó,szóval erre ez a megoldás?-lóbálta a lapot.
-Nekem igen. Figyelj,-ültem le az ágyra.-tényleg sajnálom. Régen volt,fiatal és meggondolatlan voltam...a rajzot pedig tényleg bűntudatból csináltam,nem valami beteg hajlam miatt. Nem várom el,hogy megérts,de én máshogy működök mint a többiek.-ő is leült mellém.
-Meg akarlak érteni.-mondta halkabban.
-Rendben. Minden elfojtott érzelmem a ceruzámon át távozik. Ezt a kutyám halálakor készítettem. Szomorúság.-adtam a kezébe a lapot,amin egy apró jószág volt,fekve,mintha aludna...de valójában többé nem kelt fel.-Ezt akkor,amikor megismertem Kellint. Öröm.-nyújtottam oda egy portrét.-S ezt akkor,amikor rájöttem milyen hülyén viselkedtem,s te nem ezt érdemelted volna. Megbánás.-adtam oda végül az ő képét.
Az előbbi dühe mintha csillapodott volna,csendben nézegette a grafittal mázgált lapokat. Vártam,hátha mond valamit,de végül én törtem meg a perceken át tartó fagyos csendet.
-Ha akarod,elköltözhetek.-hajtottam le a fejem. Kár lenne maradnom,ha megutált,s csak rossz emlékeket ébresztek benne.
-Tudod mi volt az egyetlen dolog amit aznap megbántam?-nézett fel a rajzból.
-Mi?-nyeltem egyet.
-Hogy nem tettem meg ezt.-mondta,s olyan közel hajolt hozzám,hogy éreztem leheletét az arcomon. Ajkát puhán nyomta az enyémre,mint aki nem biztos benne,hogy ez helyes. Piercingje hűvösen ért a számhoz,de nem volt kellemetlen. Nem csókolhattam vissza,bármennyire is vágytam rá. Óvatosan adtam egy puszit az alsó ajkára,s annak ellenére,hogy zúgott a fejem,a vér pedig szinte száguldozott az ereimben,elhajoltam. Tudom,hülye vagyok...
-Nem akarom elrontani a barátságunkat.-hazudtam,pedig erről szó sem volt. Ez a vulkán ami a mellkasomban tombolt,bizonyította,hogy egyáltalán nem baráti hatással van rám. Egyszerűen csak féltem. De nagyon. Féltem bízni,szeretni. Mert az egyenlő a sebezhetőséggel...erre megtanított már valaki. Egy olyan valaki,akivel kívánom,hogy soha az életében ne találkozzak újra.
-Rendben.-mondta,de az arcán annyi érzelem kapott helyet,hogy egyet sem tudtam közülük tisztán kivenni.-Én sem,lakótársam.-hangsúlyozta az utolsó szót.
-Akkor tiszta lap?-kérdeztem félve.
-Tiszta lap.-mosolygott,mintha mi sem történt volna,s kiment a nappaliba TV-zni.
~Andy~
Először is: Hogy lehettem ennyire vak? Nem ismertem fel a lányt,akit a koncert után két órán átkerestem betört orral? Jó,mondjuk sokat változott,ez tény,de észre vehettem volna. Másodszor pedig: Hogy lehetek ekkora gyökér?! Lesmárolom egy nyálas szöveggel,majd elhúzok a naplementébe,mintha nem történt volna semmi? Bravó,taps nekem.
Igyekeztem úgy tenni,mintha nem lettem volna csalódott a visszautasítástól,de egy kicsit nehezemre esett. Játszani a gondtalant,miközben belül zúg a zivatar.
-Mi megy?-kérdeztem a srácoktól.
-Az utolsó cserkész.-mondták egyszerre,miközben popcornt zabáltak.
-Honnan van nekünk popcornunk?-értetlenkedtem,mert egyáltalán nem rémlik,hogy vettem volna az utóbbi időben.
-CC hozta.-mondta Ash,mire CC kitárta a bőrdzsekije két oldalát,ahova vagy tíz zseb volt belevarrva,telepakolva.
-Mogyi,popcorn,szotyi,rágó,kulcsok,bicska,szemceruza,füles és gumi.-mutogatott CC a zsebekre.
-Gumi?
-Haver,csajmágnes vagyok.-vigyorgott.
-Szerintem inkább egy mobil TESCO...-méregettem.
-Kabbe'.-röhögött és hozzám vágta a mogyorót. Azért valljuk be,jobban jártam,mintha kotonnal dobált volna meg...
-Kösz.-bontottam fel,és leültem közéjük filmet nézni.
Egészen a végéig maradtak,majd az egyetlen józanul maradt tagunk Jinxx mindenkit hazafurikázott. Én is bevetődtem az ágyamba,és minden erőmmel azon voltam,hogy eltudjak aludni a miértek és hogyanok bennem dúló harcában.
