~Andy~
Zihálva támaszkodtam meg a térdeimen a sarki éjjel-nappali előtt,és reménykedtem,ha benyitok,Ethelt találom a pult mögött. Nem mintha a többi boltos nem segített volna,elvégre "A vevő az első!",de ők sosem voltak olyan közvetlenek velem. Emlékszem,mikor legelőször voltam a kis üzletben,még alig ismertem a környéket,az embereket meg még annyira sem. Már három éve,hogy a bőr ruhás,tetovált,piercinges,tupírozott hajú énem,talpig war paint-ben,egy koncert után berontott az ajtón,s komótosan sétálgatva keresett egy erős kávét. A rosszalló és lenéző pillantások égettek,ahol értek,de mit sem törődve velük,nyugodtan mentem tovább a sorok között,amíg meg nem láttam Őt. Egy alacsony,szőke asszony,bolti egyenruhában szinte szenvedve ágaskodott,hogy felérje a legfelső polcot,s rápakolhassa a hőn áhított Nescafé strongomat. Mögé léptem,s halkan megkérdeztem,segítsek-e neki. Vártam,szinte már hallottam,amint visszautasít,mint az összes többi felszínes ember,de nem tette. Mosolyogva felém fordult,s bólintott. Miután mindet felpakoltam,megköszönte,s a pénztárhoz kísért a kávémmal együtt. Ott bemutatott a munkatársainak,az egekbe dicsérve lovagiasságom,engem ezzel teljesen zavarba hozva persze. Elérte,hogy félre tegyék előítéleteiket,s emberszámba vegyenek. Ő volt az első ember ebben a tetves városban,aki nem skatulyázott be,s alkotott rólam véleményt látatlanba. Azóta,ha tehetem,mindig itt vásárolok be,s ha összefutunk,váltunk pár szót. Hiába a kb.30 év korkülönbség köztünk,és annak ellenére,hogy az anyám lehetne,Ethel sosem oktat ki,úgy kezel,mint egy barátot. Én igyekszem visszafojtani a gyerekes énem,ő pedig elereszteni az övét,így megteremtve egyfajta hidat a generációink között.
-Szép estét!-nyitottam be.
-Neked is Kincsem!-jött Ethel hangja a leghátsó sorból.-Mi járatban ilyen későn?
-Annyira örülök,hogy te vagy most az éjszakai műszakban!-szaladtam hozzá.
-Legalább te örülsz neki.-ásított.
-Nem zavarok?
-Hát,mint látod,nem tolonganak a vásárlók. Ráérek.-tette fel az utolsó zacskó tésztát a polcra.-Baj van?-ráncolta a homlokát.
-Igazából nem is kicsi.-túrtam gondterhelten a hajamba.
-Hadd találjam ki. Nő van a dologban?
-Ilyen átlátszó lennék?-nevettem fel kínosan.
-Jó ember ismerő vagyok. Szóval?
-Emlékszel a lányra aki itt volt velem a minap?
-Kim ugye?
Bólintottam.
-Rendes kislánynak tűnik,annyira aranyosak voltatok együtt.-mosolygott,majd elkomorodott.-Mi történt?
-Dióhéjjban,az,hogy lassan egy hete alig szóltunk egymáshoz,s úgy viselkedünk mint két idegen. Szeretnék vele kibékülni,hogy minden olyan lehessen,mint rég. Ha csak ő nem szeretne többet barátságnál...-az utolsó mondatot szinte suttogtam,de meghallotta.
-Felteszem te szeretnél.
-Igen. Nagyon.
-És min kaptatok össze?-Nem mondanám igazi veszekedésnek a dolgot...csak visszautasított,miután egyértelmű jelet adott. Azt hittem kellhetek egy olyan lánynak mint ő.
-Milyen lánynak?
-Egy kedves,szolid,okos lánynak,akivel pillanatok alatt megtalálom a közös hangot. Jó humora van,jó szíve,gyönyörű és kiszámíthatatlan. Sosem tudom mi jár a fejében.-mondtam sóhajtva.
-Te tényleg beleestél.-támasztotta meg az állát a kezén,s folytatta.-Szerintem van esélyed nála,ne keseredj el!
-Ezt miből gondolod?-szaladt fel a szemöldököm a homlokom tetejére.
-Abból,ahogy rád nézett,ahogy a közeledben viselkedett. Csak egy nő tudhatja mit érez a másik. Apró jelek,pillantások,gesztusok. Egy íratlan csajkódex.
-De akkor miért mond mást mint amit érez?-összezavarodtam. Talán mégsem lehetetlen a dolog?
-Mert még önmagával is hadakozik.Elgondolkodtató csend állt be egy pillanatra,amit végül én törtem meg.
-Szóval,az igazi kérdésem az volna,hogy miképp engesztelhetném ki őt? Tanácstalan vagyok.
-Minden hölgynek gyöngéi a virágok. Köztudott.
-Nem hiszem,hogy találok most bárhol is nyitva virág árust...-vakartam meg a tarkóm.
-Akkor lepd meg reggelivel,és úgy kérj bocsánatot.
-Ugye tudod,hogy én még a vizet is odaégetném,ha lehetne?
-Láttalak a félre sikerült palacsinta művelet után,szóval valami olyanra gondoltam,mint például a gofri.-tartott elém egy előre sütött,becsomagolt gofrit egy üveg nutellával.-Nem tudod elrontani és finom.-vont vállat.
-Élet mentő vagy!-öleltem meg a hozzám képest alacsony asszonyt. Mondjuk nehéz mellettem nem annak tűnni..
-Tudom,de ne szoríts kérlek! Sok ez már öreg csontjaimnak...-paskolta meg a hátam.
