~Kim~
Melegem volt,hátamon szinte patakokban folyt az izzadtság,de nem bántam. A félhomályban úszó,zárt helyiségben szinte íratlan törvény volt,hogy pácolódj a saját "levedben". Két hatalmas hangfalból bömbölt a zene,felettünk villódzó,színes lámpák adták meg a buli hangulatot. Jókedvűen ugráltam a zene ütemére,loboncomat jobbra-balra csapkodva. Hirtelen két kéz tapadt a csípőmre,fülembe egy ismerős hang morgott.
-Szia Édes.
-Szia Ben.-fordultam meg,hogy szemben lehessek kedvesemmel. Lábujjhegyre álltam és csókot leheltem ajkaira,amit ő hevesen viszonzott. Birtoklóan tapadt rám,kezei olyan helyekre vándoroltak,ahová azelőtt nyilvánosan soha. Zavarba hozott,annak ellenére,hogy nem sokakat érdeklünk,mi a kis sarokban nyalakodó pár. Elhúzódtam,és megfogtam a felfedezőútra induló pracliját.
-Milyen a buli?-kérdezte.
-Nem rossz. Jó a hangulat,zene,pia.-intettem egy elhaladó ismerősnek.-Tetszik.
-És,nem lenne kedved inkább lelépni? Kereshetnénk esetleg egy motelt a közelben...-húzta végig mutatóujját a gerincemen.
-Még szerintem nem tartunk ott.-mondtam határozottan. Bár már több mint három hónapja együtt vagyunk,nem érzem úgy,hogy össze kéne feküdnünk. Csak 17 éves vagyok...tudom,hogy mások ilyenkorra már rég elvesztették a szüzességüket,de én még nem állok készen rá. Szeretem Bent,de alig ismerem. Mármint abban a három hónapban is alig találkozgattunk. Hetente egyszer-kétszer át tudtunk utazni egymáshoz,beszélgetni,andalogni,de nehéz egy párt alkotni,ha egy város áll köztetek. A nyári fesztiválon ismerkedtünk meg,ahol olyan aranyos volt,hogy a kedvenc bandám koncertjén a nyakába vett,hogy jobban lássak. Utána iszogattunk,sétálgattunk,beszélgettünk,telefonszámot cseréltünk. A búcsúzkodásnál egy félre puszi eredményeképp elcsattant az "első csókunk" is,amin mind ketten vigyorogtunk,mint a tejbetök.
-Rendben.-mondta kelletlenül,szinte bosszúsan.-Megyek,hozok inni.-indult meg a bár felé nagy dirrel-durral.
Nem tudom miért csinálja ezt. Már két hete küld felém félreérthetetlen jeleket,utalásokat arra,hogy ő nagyon is kíván,s szeretné,ha lefeküdnénk. Két hete akaratosan csókol és taperol. Általában leoltottam,hogy ne kanoskodjon,vagy rálépek a micsodájára,amin csak jót nevettünk,de sosem sértődött még meg. Egyre kínosabb ez már nekem. Lehet,hogy szakítanom kéne vele...nem először fordul meg a fejemben,elvégre ő 19 éves én meg 17. Egy korabelivel biztos jobban járna.
Magányosan álldogáltam a sarokban,Benre várva,és magamat korholtam,amiért belementem a találkába. Úgy voltam vele,miért is ne? Olyan ritkán adatik meg,hogy találkozunk... És most azon imádkozom,némán,hogy Kellin falazzon nekem,amiért kiszöktem. Írtam neki kb. másfél órája egy SMS-t,de még nem válaszolt. Muszáj volt szegényt belerángatnom a dologba,a sima kilógás nem ment volna. Ha Alex észrevette volna,hogy eltűntem,azonnal beárult volna. De ha a szüleim úgy tudják,Kellinnél sátorozok,kérdés nélkül utamra engednek.
A pult felé pillantottam,ahol Ben nagyon magyarázott egy vele egyidős,vagy idősebb srácnak. Italozgattak,össze-össze hajoltak egy pár bizalmasabb infó erejéig. Látom jól elvan nélkülem is...távozásomban egy gimis évfolyamtársnőm állított meg,aki már annyira részeg volt,hogy lefogadom kettőt látott belőlem...
-Hello-bello Kimi!-karolt belém,hogy megtartsa egyensúlyát.-Hogy vagy?-érdeklődött akadozó nyelvel.
-Jól,kösz.-rendeztem le. Nem neki fogom kiönteni a szívem.
-Én is jól vagyok.-vihorászott. "Az látszik,de senki nem kérdezte..."jegyeztem meg magamban.
-Az nagyon jó.-villantottam rá egy hamiskás mosolyt.
-Ugye?-vihogott. Erősen pia és cigi szaga volt már.
-Mandy!-szólította meg egy középmagas szőke fiú.-Már mindenütt kerestelek! Miért nem vártál meg ott ahol kértem?
-Bocsi Brian.-biggyesztette le a száját.
-Azt hiszem neked véget ért a buli. Többet nem kéne innod!-rótta meg.-Hazaviszlek.
-De én nem akarok hazamenni.-hisztizett,még mindig karolva engem.
-Pedig haza fogsz menni,velem.-mondta.-Átveszem.-mosolygott rám,látva a grimaszom.
-Örök hálám.-fejtettem le magamról Mandy kezét,és megindultam a kijárat felé. Egy kicsit hátráltatott a lökdösődő tömeg,de pár lépésre van már csak a kijárat.
-Hé,Kim,hová mész?-kapott el Ben.
-Haza.
-Miért?-értetlenkedett.
-Nem úgy vettem észre,hogy hiányoznék bárkinek is.-jegyeztem meg epésen.
-Nekem hiányoznál. Hoztam neked inni is.-tartott felém egy vodka narancsot. A kedvencemet.-Naa.-vágott cuki fejet.
Továbbra is játszva a sértettet átvettem a poharat,és rákulcsoltam az ujjaim a hideg üvegre. Ben hozzákoccintotta a sörös üvegét a pohárkámhoz,és lehúzta annak tartalmát. Én pedig,hogy tompítsak egy kicsit az agyamon,ami követelte,hogy induljak haza,egy korttyal kiürítettem a poharam. Az alkohol bizsergető melegséget indított útjára a testemben.
-Gyere,táncoljunk!-ragadta meg a kezem,s a tömegbe vonszolt. Egész végig a derekamon tartotta a kezét,mintha attól félne,egy kis pia hatására már a földről kell kiskanállal összekaparni. Naiv...nem tudom családi örökség-e,vagy csak mázli,de acélmájam van. Ihatok akármennyit,nem tudok lerészegedni arra a pontra,hogy ne emlékezzek a történtekre. Egy kicsit elködösödik az elmém,de hamarabb hányok,mint hogy elájuljak.
Megbotlottam,de ő elkapott.
-Jól vagy?-aggodalmaskodott.
-Azt hiszem...-feleltem lábra állva,de nem így éreztem. Romlott a mozgás koordinációm. Rohamosan. Kezeimet alig tudtam megemelni,zsibbadni kezdtek. A lábaim pedig rogyadozni,összegabalyodni.-Mi történik?-dadogtam,s felnéztem Ben arcára. Torzult a kép. Homályosan,de láttam,amint egy diadalmas mosoly,már-már vicsor terül szét rajta.
-Egy kicsit felöntöttél a garatra Szívem,inkább hazaviszlek.-támogatott ki a zsúfolt helyiségből.
A friss levegőre érve javult egy kicsit az állapotom,de még mindig nem volt az igazi. Ittam már le magam istenesen,de akkor nem voltam ilyen rosszul. Botladoztam,de legalább tudtam,magamtól járni. Most,ha nem fogna Ben,magatehetetlenül terülnék el a betonon. Itt valami nagyon nincs rendjén.
-Nem erre lakom.-mondtam zavarodottan,mert az ellenkező irányba indult meg. A falu déli végében van a házunk,de mi északra tartottunk. Az egyik leharcolt motel felé. Hát erről fúj a szél...
-Tudom.
-Hagyj békén!-próbáltam ellökni magamtól,hiába. Gyenge volt a karom,és még csak a saját lábamon sem tudtam megállni rendesen. Elfutni sincs esélyem. Bár homályosan láttam a dolgokat,annyira rájöttem,hogy teljesen kihalt az utca. Senki sem volt kint,hajnali 1 óra körül,akitől segítséget kérhettem volna. Egy árva lélek sem. Szörnyű volt azt érezni,tudni,hogy ki vagyok szolgáltatva Ben akaratának.-Kérlek,eressz el!-könyörögtem,de rám sem bagózott.
Nyeltem egyet,és megpróbáltam a lelkére hatni. Elvégre csak nem ilyen ő. Nem ilyennek ismertem meg.
-Légyszíves Ben,vigyél haza! Nem akarod ezt igazából. Én megértem azt is ha már engem sem akarsz,keress valaki olyan lányt,aki kielégíti az igényeid. Aki jobban tud szeretni.-nyöszörögtem,de igazából zavarodott voltam. Hasogatott a fejem,minden zaj és fény irritált. Legidegesítőbb a sötét utcán vakító fénnyel fölöttünk égő a lámpa volt,ami megvilágította a sima aszfaltot.
-De én nagyon is akarlak Kimi. Jobban mint te engem. Szóval most ezt a problémát orvosoljuk.-köntörfalazott.
-Nem vagyok hülye. Tudom,hogy bedrogoztál.-közöltem vele.-Állj le a színjátékkal!
-Ha ezt akarod...-húzott továbbra is maga után.
-És akkor most mi lesz? Megerőszakolsz?-tettem fel keserűen a kérdést,ami ott motoszkált az agyam egyik mély szegletében.
Nem válaszolt.
-Maradj most csendben,ha jót akarsz.-vonszolt át a motel előcsarnokán,egy folyosóra. Mintha tudnék kiabálni. Alig jön ki hang a torkomon...az is csak kín szenvedve. Már nála volt a szobánk kulcsa. Számító dög. Benyitott és az ágyra lökött. Bekulcsolta mögöttünk az ajtót.
-Tudod,ez az egész nem így történne,ha egy kicsit könnyebben adnád magad. A férfiak nem a türelmükről híresek.
-A férfiak...-motyogtam undorodva.-Szememben te csak egy féreg vagy. Nem férfi.
-Nem érdekel a véleményed.-vont vállat,és kibújt a nadrágjából.
Kétségbeesve próbáltam mozogni,de nem jött össze. Olyan volt,mintha a kezem helyén mázsás súlyok lettek volna,lábaim pedig nem engedelmeskedtek. A fejem majd szét robbant,szemem előtt már fekete pontocskák táncoltak. Tehetetlen voltam. Egy kendőt gyömöszölt a számba,nehogy valami csoda folytán segítség után tudjak kiáltani.
Lassan rólam is lekerültek a ruhák,és megkezdődött a véget nem érő szenvedés. Nem finomkodott,nem bánt velem szépen,figyelemmel. Birtokolta a testem,úgy mozgatta mintha egy rongybaba lettem volna. Csak magával törődött és azzal,hogy a csúcsra jusson. Nem tudta,vagy nem érdekelte,hogy nekem ez az első. Behunytam szemeim,könnyeim némán folytak,s áztatták arcomat,igyekeztem szinte elhagyni a testemet és az elmémbe menekülni. Ott sem volt jobb a helyzet. "A te hibád!" "Ostoba!" "Megérdemelted!" "Mocskos...mocskos...mocskos!"
Elég legyen! Már az utolsó mentsváram is összeomlott. El akartam ájulni. Csendben meghalni. Volt is olyan pillanat,amikor elhittem,hogy minden rendben van. Amikor sikerült elhinnem,hogy ez csak egy rossz álom,amiből felébredhetek. De ezeket a pillanatokat a vaságy nyikorgása,ütemes,egyre gyorsuló falhoz csapódása szakította meg,tudatva velem,ne képzelődjek. Nincsen semmi sem rendben.
~Andy~
Este 11 óra van,Kim felől még mindig semmi hír. Nem jött ki vacsorázni,fürödni vagy épp csak fogat mosni. Az ajtaja előtt állva azon hezitáltam,hogy benyissak-e. Lehet,hogy baja esett.
"Hülye vagy Andy!-szidott a belső hangom.-Mi baja lenne házon belül? Hagyd abba ezt a túlzott aggódást,még a végén elege lesz belőled. Senki nem szereti,ha fojtogatják." Igaza van. Az is lehet,hogy nagyon belemerült a teendőibe...
-Ne. Kérlek.-ez Kim hangja. De kihez beszélhet? Rátapasztottam a fülem az ajtóra. Semmi. Kopogtam kettő aprót,s benyitottam. Az ágyában feküdt,párnái szana-szét voltak hajigálva,takarója egy csimbókban a földön hevert. Közelebb sétáltam hozzá,az ágy mellé guggoltam.
-Ne.-motyogta,s kibuggyant egy könnycsepp csukott pillái alól. Arca nedves volt. Homloka verejtékezett,de ő mégis egész testében remegett...nem volt hideg a szobában. Fel kell hogy ébresszem. Nem hagyhatom,hogy tovább kínlódjon valami rossz álomban.
-Hé,Kimó,nincsen semmi baj. Ébresztő!-ráztam meg óvatosan a vállát,mire felriadt.
-Ne.-mondta,felém lendítve a kezét,majd észre vette,ki vagyok. Felismert.-Bocsáss meg Andy.-hajtotta le a fejét,hátát az ágy támlájának vetette.
-Semmi gond. Jobban vagy?
-Tessék?-kerekedett el a szeme.
-Láttam rosszat álmodtál. Ezért keltettelek inkább fel. De nehogy azt hidd,hogy zaklatlak,-tettem fel a kezeimet,megadva magam.-csak hangokat hallottam kiszűrődni,és megnéztem nincs-e baj.
-Minden a legnagyobb rendben.-felelte ridegen. Megakartam érinteni a homlokát,nem lázas-e,de elhúzódott. A lábait magához ölelte,minél apróbbá zsugorodva.-Kérlek. Ne. Érj. Hozzám. Mondtam már. Jól vagyok.-préselte ki fogai között.
-Biztos ne segítsek valamit?-fájt így látni őt.
-Biztos. Nincs szükségem rád.-mondta halkan,erőtlenül.-Menj el.
-Értem. Ha ezt szeretnéd.-álltam fel. Ez szíven ütött. Nem tudom mitől vált hirtelen ilyen hűvössé és távolságtartóvá. Én voltam a barom,amiért reméltem,hogy a délután történtek neki is jelentettek valamit. Valószínűleg számára csak egy játék volt.-Szia.-hagytam magára a még sokkos állapotban lévő lányt. Nincs szüksége rám. Nincs. Akármi is történt álmában,én vagyok az utolsó,akinek elmondaná.
Bánatosan slattyogtam be a szobámba,visszasírva azokat a régi időket,amikor nem voltam szerelmes. Még Juliet előtt volt talán négy boldog hónapom. Utazgattunk,zenéltünk a srácokkal,s minden este jól leittuk magunkat. Nem bánatból,csak szimplán Ash mentalitása szerint:"mert megtehettük". Örültünk,hogy felfelé ível a karrierünk,hogy barátok vagyunk,hogy fiatalok és egészségesek vagyunk. Örültünk annak,amit elénk tett az élet. Aztán jött Juli,aki fenekestől felforgatta az életem. Szerettem. Őszintén. De megcsalt. Ez volt az a dolog,amit képtelen voltam megbocsátani neki. Elárult engem. Hónapokon át szenvedtem,játszottam a hattyú halálát,amikor is a srácok a fejükbe vették,hogy "megnevelnek". Nem engedtek a bárokba,ahol új szokásom volt matt részegre leinni magam,majd az aktuális pincérnőt megfektetni,hanem elrángattak moziba,próbálni,strandra...CC még a gyerek játszótérre is elhurcolt,ahol jól megdobált homokgolyókkal. Lefoglaltak,elvonták a figyelmem arról,mennyire szar is nekem. A felejtés útjára léptem,és visszatért a régi énem. Minden energiám a zenélésbe fektettem,melynek eredménye a Wretched and Divine lett. Az új albumunk. Hatalmas sikert hozott,főleg az In The End,ami mára már több milliós megtekintéssel bír. És itt vagyunk most...újra ez a fura érzés szorongat,préseli ki belőlem az életerőt. Annyiszor gondoltam már rá,s tettem fel magamnak a kérdést:Miért vagyok ekkora mazochista?
Őt választottam,lakótársnak,mert szimpatikusnak tűnt,de bele sem gondoltam abba,hogy beleszerethetek. Miért nem valamelyik sótlan jó kislányra vagy aktakukacra bólintottam rá? Rágyújtottam,s hagytam hogy a nikotin megtegye várt hatását,lenyugtasson.
