~Kim~
Mennyi lehet az idő? Talán 10 óra? Vagy 11? A nap már magasan járhatott,sugarai pedig beszöktek a redőny résein keresztül,ezzel megvilágítva a szobát. Mellettem Kellin még békésen aludt. Egyik keze lazán az oldala mellett nyugodott,a másikkal engem karolt át. Óvatosan kibújtam az öleléséből,és felültem. Automatikusan a mobilom felé nyúltam,ahol hamar kiderült a "Hány óra van?" rejtély...
-Fél tizenkettő?-mondtam ki hangosan,mire ő átfordult a másik oldalára...eléggé odavan szegény. Tegnap talán nem kellett volna kibontanunk azt a magányos üveg Jack Daniel's-t,de nem nagyon ellenkeztem,hiszen nem vagyok álszent,imádok a pillanatnak élni. Elég rendesen kiüthettük magunkat azt hiszem... Bár többek között ezért is érzem magam mindig Kellin mellett biztonságban. Tudom,hogyha vele vagyok,ihatok akármennyit,úgyis hazaráncigál a buliból és nem engedi,hogy valami hülyeséget csináljak,amit később ezerszer megbánnék. Igazi barát...bár ez megmutatkozott már évekkel ezelőtt. Emlékszem,mikor még gimiben az egyetlen pasimmal nem ért a kapcsolatom túl jó véget,elmentem egy klubba,majd leittam magam. Eszméletvesztésig akartam inni,s annak ellenére,hogy 17 voltam csak, néhány helyen ez nem volt akadály az alkoholfogyasztáshoz. Ő pedig ott volt mellettem,és vigyázott rám. Egyedül benne bíztam meg annyira,hogy elmondjam a teljes igazságot,végig hallgatott. Egy igazi baráthoz híven,miután a gyomrom felmondta a szolgálatot,fogta a hajam hányás közben. Habár két nő megszólta amikor a mosdóba kísért,ő csak odavetett foghegyről valamit,bemutatott nekik és tartott,hogy el ne essek a saját lábamban. Még haza is kísért,pedig tudta,hogy anyám már az ajtóban fog állni,hogy valakit leüvölthessen. Az a valaki én voltam...viszont szegény Kellinnek is jutott az "áldásból" és haza zavarta.
-Hé...-bökdöstem.-Ébresztő!
-Ne molesztálj!-vergődött egy sort,majd a hátsójával lelökött az ágyról.
-Seggfej.-zsörtölődtem,egy elnyomott mosoly kíséretében,majd kivánszorogtam a fürdőszobába.
Hmm. Enyhén pia és izzadtság szagom volt még,amiből levontam a tényt,hogy tegnap nem vesződtem a zuhanyzással. Miután pótoltam ezt a fajta mulasztásom,vaníliaillatba burkolózva szálltam ki a zuhanyfülkéből. Felöltöztem,és tettem fel egy leheletnyi sminket,hogy emberi kinézetet kapjak. A törülközőm visszavittem a szobába,s helyette felmarkoltam a telefonom. A konyhába menet összefutottam Justinnal.
-Reggelt.-biccentett.-Kellin?
-Alszik.
-Ki kéne paterolni az ágyból,1 óra múlva fotózáson kéne lennie a bandának...
-Én már próbáltam,de a padlón kötöttem ki,szóval te jössz.
Elviharzott mellettem,majd öt perc múlva elégedett fejjel jött vissza,nyomában a hangosan káromkodó,csurom vizes haverommal.
-Hogy lehetsz ekkora gané?-nyavalygott.
-Sajnálom,de drasztikusabb módszerekhez kellett folyamodnom.-vigyorgott...Miért nem hallottam Justin hangjában egy csepp megbánást sem?-Úgyis hajat mostál volna,nem?
-Nem állt szándékomban.
-Pedig nem ártott volna...-nézett rá fitymálóan.-Ilyen fejjel max egy "Kérem támogasson minket az adója 1%-ával!"fotót tudtunk volna összehozni.
-Faszfej.
-Én is szeretlek kicsim. Ha sietsz,már csak samponoznod kell,és öblíteni.-mosolygott negédesen,s már lökdöste is Kellint a fürdőszobába.
-Nálatok minden reggel ilyen?-kérdeztem.
-Csak a jobbak.-terült el újra az arcán egy diadalmas mosoly.
Megreggeliztem,miközben beszélgettünk Justinnal. Egészen jó arc a srác,ha nincs benyomva... Egy fél óra múlva Kellin somfordált elő frissen mosott hajjal,fekete szaggatott nadrágban és szürke pólóban. Elemelt egy almát,majd a szendvicset is,amit neki készítettem.
-Köszi.-harapott bele.-Mikor is mész lakásnézőbe?
-Nem tudom,még nem hívtak.-néztem a telefonom kijelzőjét.-De ha lesz valami,írok.
-Rendben,találkozunk még.-ölelt meg futólag,és már sietett is Justin után,aki már birtokba vette az SWS furgont.
Nem nagyon tudtam mivel elütni az időt,így lassan és kényelmesen mindent összepakoltam a táskámba,hogyha minden jól megy,már cuccolhassak is át. Éppen az ágyon feküdve firkálgattam unalmamban a rajztömbömbe,mikor megcsörrent a telefonom. Andy volt az.
-Szia.
-Szia.-hallottam mély hangját.-Azért hívlak,hogy ráérsz három körül? Lenne egy kis szabadidőm,hogy megmutassam a kérót.
-Persze,ráérek.-bólogattam,mintha látná.
-Fel tudod írni valahova a címet?
-Aha.-húztam az ölembe a rajzlapot és megfordítottam. Miután lediktálta,elismételtem,hogy jót írtam-e fel.
-Akkor majd találkozunk.-mondtam.
-Igen. Majd találkozunk.
-Szia.
-Szia.
Elég tárgyilagos volt a beszélgetés,és a számomra megszokottaktól kínosabb,ami nem meglepő,tekintve,hogy alig ismer. Remélem idővel oldódik majd köztünk a hangulat. Ezután,mint ígértem,üzentem Kellinnek,hogy háromra megyek,mire nemsokára jött a válasza. "Mi nem végzünk,csak négykor(közbe jött egy interjú is),de vigyázz magadra!" Az SMS végén elmosolyodtam,mert tudtam,hogy miért írta. Én az a fajta ember vagyok,akinek nem kell keresnie a bajt,az megtalálja őt... Szegény szüleimet gyakran az őrületbe kergettem,s mindig megrohamozták a szülői értekezleteken,persze nem a jegyek miatt. Deviáns magatartásom mellett jó tanuló voltam.
