~Andy~
-Nem igaz,hogy nincs itthon semmi rágcsád...-vetődött le mellém Jake,a kanapé végébe.
-Senki nem kért titeket,hogy mindig nálam csövezzetek.-vontam vállat és kortyoltam egyet a sörömből. Fáradtan döntöttem hátra a fejem ezt követően,s behunytam szemeim. Egész nap interjúkat adtunk a közelgő albumról,s utaztunk egyik városból a másikba. Utána két órán át stúdióztunk. Jelenleg hét óra,s Kim még mindig nem jött haza...nem akarok a "mindig aggodalmaskodó" barát lenni,de mostanában olyan zárkózott lett,aggaszt,hogy nem bízik bennem,nem osztja meg velem mi jár a fejében. Egyre többet hazudik,azt hiszi nem látom rajta. Pedig de,csak nem szólok érte,mivel nem akarok vele veszekedni,(mert az lenne a vége)így inkább csak várom,mikor nyílik meg előttem.
-De neked van a legnagyobb tévéd! Alap,hogy itt éljük le a fél életünket.
-Jakeből a próféta szólott!-nyúlt ki a fotelban Ash.
-Úgy úgy.-bólogatott bőszen CC is. Ha ezek összefognak...
-Jó,lényegtelen.-hagytam rájuk.-Jinxxel mi van?-hiányoltam gitárosunk bölcs szavait.
-Sammi-t viszi vacsorázni. Egy éves évfordulójuk van.-színlelt öklendezést Ash,majd betette a DVD-t és elnyúlt a puha szőnyegen. Tekintetünket egytől egyig a készülékre szegeztük,s fél óra múlva csak én kaptam fel a fejem a bejárati ajtó csapódására.
-Megjöttem.-jelentette ki halkan Kim. Fejemet a kanapé háttámlájára fektettem,úgy figyeltem minden egyes mozdulatát. Levetkőzte vékony dzsekijét,halványan elmosolyodott,s homlokon csókolt.-Szia Édes.
-Szia.-motyogtam arcát tanulmányozva. Nyúzott volt és fáradt,enyhén duzzadt szemei alatt sötét karikák éktelenkedtek.-Milyen napod volt?
-Eltelt.-vont vállat.-Megyek átöltözök.-borzolta össze játékosan fekete fürtjeim.
-Megyek veled.-vigyorogtam,s megbabonázott társaim magukra hagytam. A szobájába érve hosszasan megcsókoltam,miközben egyik kezemmel a pólója alját és az alatta levő bőrét birizgáltam.-Tudod,segíthetek levetkőzni.-pislogtam rá ártatlanul.
Mielőtt megszólaltatott volna,apró csókokkal hintettem be a száját,s a nyakát. Vékony ujjait a hajamba fúrta,ezzel közelebb vonva magához. Belemosolyogtam az egyik nyakra puszijába,s gyengéden megszívtam a kulcscsontját borító érzékeny bőrét. Döbbenten figyelte elégedett vigyorom,de a reakciója őszintén meglepett. Szemében valami furcsa fény csillant fel,amelynek tanulmányozására nem maradt időm,oly hirtelen és keményen csapott le ajkaimra. Szinte csüngtünk egymáson,amikor is megpaskolva a fenekét jeleztem,hogy ugorjon. Ő így is tett,derekam köré fonta a lábait. Az ágya felé támolyogtam,csókunkat meg nem szakítva,majd lágyan rádöntöttem a bútor darabra. Elszakadtunk egy pillanatra egymástól,mialatt lekerült róla a felsője. Felegyenesedtem,ő pedig az ágyra állva csókolt meg újra.
-Ezt most szépen levesszük.-búgta a fülembe,s azzal a lendülettel a kezét becsúsztatta a pólóm alá. Nem tétlenkedett,villám sebességgel rángatta le rólam. Elégedetten bámulta az immáron fedetlen felső testem,apró ujjait végig futtatta a mellkasomon,s a hasamon,egészen a köldökömtől induló vékony szőrcsíkon át,ami a nadrágom pereménél ért véget.
-Megőrjítesz.-haraptam be a szám,nehogy itt és most neki essek. Bőre bársonyosan puha,hibátlan volt,haja kuszán omlott vállára. Mellein időzött el leginkább a szemem,amik a fekete csipkemelltartója rejtekéből hívogattak.
-Te is engem...-sóhajtott a hajába túrva,majd újabb csókok viharában levarázsoltuk egymásról a nadrágjainkat. Egy szál fehérneműben téptük egymás ajkait,csípőnk egymásnak nyomódott,ahogy egyre jobban forrósodott fel köztünk a levegő. Épp a bugyija szélével babráltam amikor is szemeit behunyva gyönyörű arca eltorzult a fájdalomtól. Mintha az egész testét görcsbe rántották volna,megfeszült,s remegni kezdett. Csukott pillái alól könnycseppek gördültek ki.
Aggódva ültettem az ölembe Kimót,aki sokadszori szólongatásomra sem reagált.
-Hé,nincs semmi baj,hallod? Itt vagyok veled,biztonságban vagy.-mondtam ki az eszembe jutó lehető legbiztatóbb szavakat,miközben a majdnem csupasz hátát simogattam.
~Kim~
Nem is tudom hogy gondoltam,hogy képes leszek legyőzni a hangot,ami a fejemben továbbra is,akárcsak egy sziréna sikította "Mocskos!". Azt hittem Andyvel végre képes leszek leküzdeni,elfelejteni a múltam,tovább lépni. Mikor bejöttem az ajtón,az életkedvem a nullával volt egyenlő. Pocsék napon voltam túl,az egykori megerőszakolóm zaklat,a munkahelyemen belém rúgnak,ráadásképp elvesztettem a legjobb barátomat,akit szinte jobban szerettem mint a tulajdon öcsém. Ennek ellenére Andy egyetlen mosolya beragyogta a szívem,s a csókjai mintha újra életet leheltek volna belém. Tudtam ezek után mosolyogni. Rá. Csókolt,becézgetett,én pedig csak egyre többet akartam,azt akartam,hogy az enyém legyen. Az én édes gyógyírem,feledésem. Mindennél jobban szeretem,de képtelen vagyok elhallgattatni a hangot a fejemben,melyre az egész testem reagál. Az emlék képek elárasztják az agyam,s leblokkolok. Elvesztem az uralmat magam fölött. Most itt ülök Andy ölében,aki kétségbeesetten próbál vigasztalni,pedig én csak attól érezném magam újra a testem birtoklójának,ha valamit rohadt gyorsan szétverhetnék. Utálom magam. Körmömet mélyen a tenyerembe vájtam,aminek nyomán kiserkent élénk vörös vérem.
-Sajnálom.-nyöszörögtem amint alább hagyott a remegésem.
-Jól vagy?-szorított egyre erősebben magához. Szíve zakatolt mellkasa börtönében.-Halálra rémítettél...
-Jobban...-motyogtam hozzá bújva.
Rövid idő múlva eltolt,s szembe fordított magával. Kezeit az állam alá csúsztatta,így kényszerítve,hogy kékségeibe nézzek.
-Kérlek. Most az egyszer,légy velem teljesen őszinte! Mondd el mi bánt...miért történik ez veled?-arcomon kínlódó grimasz terült el,az övén pedig szenvedő esdeklés.-Megőrülök,hogy nem tudom mi jár a fejedben,s hogy nem tudlak megóvni. Az istenért is,kibaszottul szeretlek,nem érted? Ez már nekem fáj amit magaddal csinálsz!
Hosszas önmagammal való vívódás után úgy döntöttem eljött az ideje,hogy elmondjam. Eljött az ideje,hogy véget érjen.
-É-én félek,hogy ezután másképp néznél rám. Undorodnál tőlem.-dadogtam a szemeit fürkészve.
-Ismerhetnél már annyira,hogy tudd,nekem te többet jelentesz annál,hogy valami hülyeség miatt eltaszítsalak magamtól...
-Én...én már. Szóval. Én már nem vagyok szűz.-nyekeregtem,s nem tudtam miképp mondjam el neki. A torkom kapart,szemeim könnyek égették. Megálltam egy nyelésnyi szünetre,mire közbe vágott.
-Hát csak ennyi a baj?-megkönnyebbülés suhant át művészi arcán. Némán megráztam a fejem,majd folytattam.
-Engem 17 évesen megerőszakoltak. Azóta nem voltam senkivel sem úgy. Képtelen vagyok rá. Mindig eszembe jut,miképp vették el a szüzességem,s az emlék képek addig ostromolnak,amíg tönkre nem tesznek teljesen.-döbbent arcába meredtem,s minden mindegy alapon a szemébe mondtam:-Egy selejt vagyok.
Észre sem vettem miképp gördült ki a szememből egy újabb könnycsepp,amit azonnal le is töröltem. Még nem sírhatok. Majd csak azután,amint csalódott arccal közli,hogy "Igen. Az vagy,sajnálom." és magamra hagy. Erősnek mutatkozva vártam az elkerülhetetlent,de Ő csak szorosan körül font karjaival és magához ölelt.
-Szeretlek Kimó.
Nem egészen erre számítottam.
-Nem undorodsz tőlem?-zokogtam a mellkasába,szívének ütemes dobbanásait hallgatva.
-Ha akarnék sem tudnék.-simogatta az oldalam.-Az érzéseim változatlanok,még mindig kurvára vonzó vagy,és őrülten beléd vagyok esve.-nyomott puszit a hajamba.-Ígérem elfeledtetem veled azt a barmot aki tönkre tett. Örökre.
Könnyeim továbbra is folytak,de szívemben már békesség honolt. Megtaláltam. Megtaláltam azt,aki feltétel nélkül szeret. Aki elfogad.
Félig meddig nevetve töröltem le a könnyeim,de újabbak buggyantak ki helyettük.
-Össze kéne szednem magam,ugye?-fúrtam a fejem a nyakhajlatába.
-Nem. Most csak sírj,ameddig jól esik.-súgta a fülembe,miközben az orrán át kiáramló meleg levegő a nyakamat csikizte.-Utána én összeszedlek.
