~Kim~
Nyeltem egy hatalmasat,és a szúrós tekintetek kereszt tüzében kínosan elröhögtem magam.
-Hogyne.
Greg elégedett fejjel mosolygott egy halványat,szinte alig észrevehetőt,és neki látott a pizzájának. Eva teljesen megkukult,s az előbbi jó hangulatnak is lőttek. Ezernyi érzés kavargott bennem,s a fejemben is csak az járt,mennyire tanácstalan vagyok most. Nem tudom hogy higgyek-e ezeknek a pletykáknak,elvégre velem kedves volt,s szerintem a modora ellenére nem rossz szándékú fickó. Az is lehet,hogy hamis vádaskodás és értelmetlen szardobálás ez az egész. Nem tudom,és nem akarom elhinni,hogy ő bárkinek is tudna ártani egy pár béna poénon és csípős megjegyzésen kívül. Viszont akkor is félek bízni. Túl sokat csalódtam már. Lassan felnézett a gondolataim témája,s szemei rólam Evára vándoroltak.
-Kit tisztelhetek személyedben?
A lány hatalmasra nyílt kékes zöld szemeit meresztette rá reakcióként,mi pedig csak vártuk a választ,amit nem tudott megadni.
-Néma?-kérdezte tőlem zavartan Greg.
-Nem,csak egy kicsit felénk. Ugye,Eva?-nyomtam meg a mondat végét.
Bólintott. Belül viszont tudtam mit érez. Ugyanazt a vívódást mint én. Ő sem ismerte jól,még annyira sem mint én. Csak a rossz indulatú híresztelésekre támaszkodhatott. Öt perc fagyos csend és csámcsogás után Greg mintha megsejtette volna a dolgot,nyugodt hangon szólt hozzám.
-Akarod hogy távozzak?
-Miért tennéd?
-Nézz csak körül!-nevetett fel gúnyosan,mire az eddig beállt morajlás és sustorgás egy pillanatra elhalkult.-Itt senki sem vágyik a társaságomra,s most már a nyakamat tenném rá, hogy már te is tudod miért.
Tudtam. Lehajtottam a fejem,amiből tudta,hogy fején találta a szöget. Nem mertem megszólalni. Mégis mit mondhattam volna?
-Ezért nem akartam elmondani neked,hogy ki is vagyok valójában. De semmi baj,nem haragszom. Én voltam a naiv...azért örülök hogy megismerhettelek.-jelentette ki és faarccal,majd otthagyott minket. Kifelé menet odaszólt valami nem túl kedveset a konyhásoknak,s távozott. Nem tudom ők mivel érdemelték ki azt a gesztust,de szerintem maga Greg sem. Valamiféle megszokás lehetett ez nála.
-Már azt hittem sosem megy el.-fújta ki magát Eva.-Honnan ismer téged?
-Csak ma reggel botlottunk egymásba. Ő volt az első személy akivel találkoztam,s barátságos volt.-átgondoltam az imént kimondott szavaim jelentését,s arra jöttem rá,hogy hülye voltam,amiért hagytam elmenni. Hihetetlenül erős bűntudatom lett. Nekem mégis hogy esne,ha az ő helyébe lennék? Nagy nehezen találnék egy barátot,vagy csak egy embert,akivel kezdek jóba lenni,mire az csak a mások által terjesztett mende-mondák alapján inkább úgy dönt hogy "passzol". Felálltam,de olyan hirtelen tettem ezt,hogy a székem minimum egy métert hátra csúszott,ezzel hangosan csikorogva,s felhívva rám ismét a figyelmet. Király. Amilyen gyorsan csak tudtam,futni kezdtem. Nem tudtam hová,csak azt hogy kihez. Az irodája a másodikon volt. Villám sebesen szeltem a világos folyosókat és egész könnyen megtaláltam. Mindössze annyi volt a baj,hogy üresen állt...ezt jól elcsesztem. Reményvesztetten ültem le az ajtaja elé,azzal a céllal,hogy addig ott várakozok,amíg vissza nem jön,de mint a mai nap szinte minden,ez sem jött össze. Vége lett az ebéd szünetnek,s csalódottan tápászkodtam fel a hideg,fehér csempéről. Visszamentem Oscarhoz,aki örömmel fogadta a hírt,hogy Eva lesz a fotós társam.
-Akkor Eva Peters és Kimantha Black.-firkált a füzetébe.-Mivel maguk épp az interjún dolgoznak,s az sok idejüket elfogja venni,nem szükséges mindennap bejárniuk. Elég hétfőn,szerdán és pénteken délelőtt. A többi szabad idejüket pedig áldozzák fel a projektjük oltárán. Jövő hét hétfőre kérem a képeket és a kész formájában megírt interjút. Mára pedig végzett. Ha gondolja haza mehet.
Csendben bólintottam,majd visszatértem ahhoz a tervemhez,hogy sátrat verek Greg irodája előtt. Mire odaértem,szükségtelennek éreztem a műveletet. Az ajtó első kilincs lenyomásra kinyílt előttem,s a keresett személy bámult rám a székéből,íróasztala mögül.
-Beszélhetnénk?
-Ha nagyon akarod...-flegmáskodott.
-Mi volt ez az egész?-bukott ki belőlem a nagy kérdés.
-Mármint?
-Ez az egész cirkusz az ebédlőben. Nézd Greg,én tényleg bírlak,de nem látok a fejedbe,szóval elárulhatnád,hogy miért kell világfájdalomként felfognod,hogy a főnök fia vagy... Attól hogy megtudtam,nem tekintettem rád másképp.
-Dehogyisnem. Csak nem ismered be.
-Ez nem igaz.
-De az.
-Te most azzal vádolsz,hogy hazudok?-húztam fel magam,mert 1.meggyanúsított,2.még mindig nem válaszolt a kérdéseimre.
-Erről szó sincs. Mindössze csak már sokszor hallottam ezt a mondatot,s még sincs senki,aki mellettem álljon. Kibaszott magányos vagyok,érted?!-úgy érzem Gregnél most nagyon kiborult a bili...-Apám miatt,állandóan csak kihasználnak,s elítélnek. Pálcát törnek a fejem fölött,anélkül hogy ismernének,vagy akárcsak egy szót is váltottak volna velem. Nincs senki,aki kiállna értem,akire számíthatnék!
-Ha ennyire "magányos"-mutogattam idézőjeleket a levegőbe.-vagy,miért nem próbálsz meg kedves lenni. Úton útfélen beszólsz valakinek,s mindenki tart tőled!-ordítottam vissza. Ha ezért kirúgnak sem fogom hagyni,hogy ordibáljon velem. Büszkeségem az van...
-Csak azt kapják,amit elvárnak.-halkított magán.-Ítélkeznek,hallomások alapján beskatulyáznak? Nem is ismernek,de már gyűlölnek...rendben,akkor kapják azt amire számítanak. Kapjanak egy olyasvalakit,aki beletapossa őket a földbe,és átgyalogol rajtuk,akárcsak az apja.-fintorgott.-Kapjanak egy olyasvalakit,akit utálhatnak. Egy olyasvalakit,aki...
-Aki nem te vagy.-motyogtam,de ő meghallotta.
-Tessék?-kerekedett el a szeme.
-Nem vagyok vak Greg,látom,hogy csak szerepet játszol. Te nem ilyen vagy. Érződik a szavaidból. Te az a kedves srác vagy,aki ma reggel körbevezetett,mialatt mindvégig mosolygott és viccelődött.
-És mi van ha az is csak egy szerep?-kötözködött.
-Nem az.
-Nem tudhatod.
-Ne akarj eltaszítani! Nem fog sikerülni.
-Miért hiszel ennyire bennem? Nem is ismersz...-szavaiból csodálkozás és szomorúság egyvelege hallatszott ki.
-Csalódtam már emberekben. Sokszor. Kisebb nagyobb csalódások,de egyre megy. Bevallom bizalmatlan vagyok,s megvan rá minden okom hogy az legyek. Mégis tudod miért hiszem azt,hogy te nem bántanál meg?
-Miért?
-Azért mert épp az előbb akartál megóvni azzal,ahogy megpróbáltál kizárni az életedből,ahová még szinte be sem léptem. Azért.
Erre már ő nem tudott mit mondani,csak a padlót fixírozta.
-Legyünk barátok,rendben?
-Rendben.-sóhajtott.
-De ha fájdalmat okozol nekem te szarházi,nem érdekel kinek a fia vagy,megrugdoslak.-fenyítettem,mire felnevetett.
-Tudtam,hogy jól ki fogunk jönni.
