Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (magyar)

30. fejezet

Sziasztok!

Igen, késtem ezzel a fejezettel. :( Vizsgám volt, úgyhogy kifogásom is van. :"D Az ezutáni fejezetet eredetileg holnap kéne hoznom, de meglátom, mi lesz belőle, mert most el vagyok csúszva. Na, nem is húzom az időt, jó olvasást!

Derek Hale

Dereknek mély levegőt kellett vennie, hogy lenyugtassa magát. Kilenc ember vette körbe, akik bűzlöttek az aggodalomtól és az idegességtől, és az sem dobott a helyzeten, hogy ő maga is ugyanezt érezte. Nem tudta, miért féltette ennyire Stilinskit: vajon tényleg így érez vagy csak a környezete érzelmei ragadtak át rá? Lényegtelen volt. Erősnek kellett maradnia a három bétája, de főként a lány miatt. Zara miatt.

Lenézett a mellette álló, sírástól és sokktól reszkető lányra. Egyetlen dolgot akart csak: megszabadítani őt ettől, bármi áron elérni, hogy megnyugodjon, ismét boldog legyen. Egek, még csak most békültek ki, miért kellett mindennek ilyen hamar elromlania?!

A tiszt, aki újabb és újabb rajzokat készített Paige-ről a személyleírások alapján, most Derek elé lépett. A férfinek semmi kedve nem volt hozzá, de megtette. Visszaidézte a lány arcát, a csillogó, barna szemeit, a dús, hullámos haját, a gyönyörű mosolyát... amik egykor talán valóban ilyennek tűntek Derek számára. Mostanra már csak undorral és gyűlölettel tudott gondolni rá.

Nem tudta, mennyi idő telt el pontosan azóta, hogy a folyosón vártak. McCall anyja jelent meg előttük, göndör tincseibe túrva felsóhajtott.

- Szóval... Stiles már jobban van, a doktor úr szépen helyrehozta a lábát, kapott vért. Nem tudom, hogy elesett-e, mindenesetre kisebb agyrázkódást szerzett. Lehet, hogy még kicsit kába az altató szertől, de már be lehet menni hozzá. Ma még csak maximum hárman, szüksége van a pihenésre, és legyetek csöndben, a többi beteg már aludni szeretne! – figyelmeztette a jelenlévőket. A többiek egyértelműnek vették, hogy először a sheriff, Zara és Scott mennek be.

Derek a körülötte folyó eseményeket hallgatta, nem a bentiekre figyelt, de megkönnyebbüléssel töltötte el, mikor meghallotta a lány nevetését. Isaac odasétált hozzá, és nekidőlt a falnak, kezeit zsebre téve. Egy ideig csöndben volt, végül halkan, megfontoltan megszólalt.

- Ugye nem fogtok szétmenni ezért?

Dereknek nem volt kedve erről csevegni a bétájával. Küldött felé egy jelentőségteljes pillantást, mire a fiú csak megvonta a vállát.

- Hagynád, hogy egy halálból visszatért, gonosz, féltékeny kis senki irányítsa az életedet? Sőt, nem csak a tiéd, hanem Zaráét és Stilesét is. Nehogy már... A csajt meg jól elverjük – jelentette ki magabiztosan. Derek ismét ránézett, ezúttal teljességgel komolyan.

- És hogyan?

- Tessék? – Isaac értetlenül pillantott rá.

- Hogy tervezed „elverni" őt? – rajzolt macskakörmöt a levegőbe Derek cinikusan. – Ha jól rémlik, mindenről tud, amit itt csinálunk, tervezünk, gondolunk, mit tudom én... Hogyan rontasz rá úgy, hogy az neki meglepetés legyen? Mit csinálsz, hogy elkapd? Hogyan ölöd meg? Azt sem tudjuk, milyen lény! Mi van, ha nem tudod úgy megölni, hogy egy embert vagy egy vérfarkast? Mert mire erre rájönnél, már halott vagy...

Ekkor Lydia állt meg mellettük.

- Kiderítjük. Megoldjuk – vágta rá, mintha egy másodpercnyi kétsége sem lenne afelől, hogy ez sikerülhet. Derek már kevésbé volt optimista. Sok dolgot látott már, még több mindenről hallott. Néha megesik, hogy valami ellen nem jó hirtelen felindulásból harcolni, tiltakozni. Van, ami erősebb, mint ők.