Teen Wolf [Derek Hale] Fanfiction (magyar)

3. fejezet

Miután Stiles hazavitt, nem tudtam mit kezdeni magammal. El akartam újságolni Adeline-nek, hogy mi történt ma délután, de nem volt fönt a chaten, úgyhogy egy ideig a kiskutya plüssömmel próbáltam beszédbe elegyedni. Nagyon hülyén éreztem magam, úgyhogy viszonylag rövid idő alatt abba is hagytam. A gondolataim újra és újra visszatértek a férfihez, pont, mint tegnap. Már majdnem arra vetemedtem, hogy elmegyek futni, mikor Stiles felhívott, hogy a kocsijában hagytam a sapkámat, jó lenne-e, ha áthozza gyorsan, úgyis épp úton van. (Tulajdonképpen két utcányira volt tőlem ekkor, de legalább megkérdezte.)

Egyszerűen nem hagyott nyugodni a gondolat, hogy ki lehet a férfi. Szegény Stiles lelkesen magyarázta épp, hogy mi történt a rendőrségen, mikor az apjának vitt vacsorát, de nem figyeltem rá, csak fél füllel. Kihallottam egy-két szót, amiből összeraktam magamnak egy történetet, hogy tudjak valamit reagálni, de minden második gondolatom a férfi körül forgott. Kezdtem megijedni magamtól, ilyet utoljára akkor produkáltam, mikor hét évesen szerelmes voltam Tigrisbe a Micimackóból.

- Kivel beszélgetett Scott? – csúszott ki a számon a kérdés, mikor Stiles befejezte a monológját. Az arca egyből elkomorodott.

- Csak egy ismerős. Ne foglalkozz vele – felelte. A kezeit a kabátja zsebébe süllyesztette.

- Hm. Oké. – Természetesen nem voltam hajlandó ennyivel letudni a dolgot, és ezt szerintem ő is sejtette.

- Zara. Tényleg ne. – A tekintete szokatlanul komor volt, éreztem, hogy komolyan kéne vennem őt, de tényleg nagyon kíváncsi voltam. Mit akart Scottól? Mit keresett tegnap Stilesszal? Mégis valami zűrös ügybe keveredtek, amiről a sheriff nem tud...?

Ezt követően a srác gyorsan elköszönt, valami fontos dologra hivatkozott, ami hirtelen az eszébe jutott. Miután sikeresen elrontottam a jó hangulatot, nem is bántam annyira, viszont őrlődhettem tovább a kétségeim között. Volt egy olyan kósza gondolatom, hogy rákeresek Facebookon Stiles vagy Scott ismerősei között, de szinte azonnal el is vetettem az ötletet. A férfiről sütött, hogy nem él a közösségi oldalak által nyújtott „fantasztikus" lehetőségekkel, és nem is tudtam volna elképzelni a hírfolyamot böngészve. Ha apát megkérdezném, tuti belelátna valamit a dologba, ráadásul csak akkor tudna róla bármit is mondani, ha körözött bűnöző... Nos, minden tiszteletem annak, aki egy ilyen kis helyen, mint Beacon Hills, körözött bűnöző tud maradni, úgyhogy inkább elvetettem az ötletet, és inkább elmentem aludni.

A jó dolog ebben az volt, hogy másnap a szokásosnál is frissebben keltem. Volt időm reggelizni és tízórait készíteni magamnak, ráadásul időben beértem az iskolába. Még a folyosón összefutottam Scottal és Stilesszal. Az utóbbi háttal állt nekem, úgyhogy gondoltam, ennek a csodás napnak a tiszteletére megijesztem. A háta mögé lopakodtam, majd a karjaimat a vállai köré kulcsolva felugrottam rá.

- Jó reggelt! – sipítottam, amit Stiles egy kisebb szívrohammal „jutalmazott".

- Jézus Krisztus, Zara! – kiáltott fel a srác, minden egyes szót külön hangsúlyozva. Scott – aki amúgy észrevett már jóval előbb – szemmel láthatóan jól szórakozott a barátján.

- Hogy s mint? – kérdeztem ártatlan mosollyal. Stiles egy rövid másodpercig gondolkodott, hogy mit válaszoljon erre, végül nemes egyszerűséggel felmutatta a középső ujját.

Együtt mentünk tesire. Amíg mi, lányok a kinti pálya egyik felén nyújtottunk (fagyos hidegben, mert a végzősök benyúlták a tornatermet szalagavató próbára), addig a fiúk tesitanárja, Bobby Finstock a srácokkal üvöltözött. Kihallottam azt, hogy pénteken meccs lesz, és a teljesítményük több, mint borzalmas. Hogy össze kéne szedniük magukat, egy óvodás kislány fittebb náluk, és amióta itt tanít, nem látott még ilyen lusta csapatot. Szegények. Sajnos ennek a mi tanárnőnk is fültanúja volt, Mr. Finstock hevessége pedig rövid időn belül átragadt rá is. Óra végéig azt hallgattuk, hogy nem igyekszünk eléggé, ilyen teljesítménnyel megbuktatna minket. Hm, sokak szerint a tanárnő Mr. Finstockra hajt évek óta. Aznap kezdtem megérteni, hogy a diákok mire alapozták ezt a pletykát. Szóval szenvedtem, és azt hittem, ebből semmi nem tud kizökkenteni, egészen addig, amíg meg nem láttam egy árnyat elsuhanni a pálya melletti fás részen. Egyből odakaptam a fejemet, de ahol a mozgást véltem látni, ott nem volt semmi. Ellenben kicsit odébb... A teljesen emberi látásomnak köszönhetően nem tudtam pontosan kivenni, hogy abban a távolságban ki volt ott, de egyszerűen tudtam... éreztem. Egy talpig feketébe öltözött férfialak. Teljesen lefagytam. A tanárnő magán kívül üvöltözött, és mikor ez feltűnt, reflexből ránéztem, és folytattam a gyakorlatot. Ám mikor visszatekintettem az erdő felé, már nem volt ott senki.

Óra után Allisonnal és Lydiával hagytam el az öltözőt, majd miután az előbbi lány Scotthoz csapódott, az utóbbi meg elment valamerre, ismét Stilesnál kötöttem ki.

- Azt hiszem, tüdőgyulladást kaptam – jelentette ki morcosan pár perc hallgatás után, majd cinikus hangsúllyal hozzátette: - Már ha van még tüdőm, és nem köptem ki a bemelegítő ezerötszáz kör közben valahol. Coach egy kegyetlen, szívtelen lény!

- Most is vele lesz óránk, sőt a harmadikat is ő helyettesíti, szóval ma még nézheted egy darabig – vigyorogtam rá, de közben fejben teljesen máshol jártam. Az a férfi volt, ebben biztos voltam. De mit keresett ott...?

Közgazdaságtan után (ahol a kedves edző továbbra is a pénteki meccsről beszélt), és egy helyettesített magyar óra után (ahol csendben elfoglalhattuk magunkat, de közben Coach beszélt... a meccsről) matek következett. Nos, abból ritka rossz voltam, mint a diákok többsége. Szerencsére a tanár is szalagavató próbán volt, így feladta a fél munkafüzetet önálló órai munka címen, ami nekünk tulajdonképpen szabad negyvenöt percet jelentett. Egy bizonyos Danny nevű, meleg srác mellett ültem, akivel a sok közös szenvedés egész jól összehozott az utóbbi években.

- Adeline mikor jön vissza? – kérdezte, a padon fekve nézett fel rám. Vele épp, hogy beszélő viszonyban volt, de tőlem sokat hallott már róla – pozitív értelemben persze.

- Elvileg majd... egyszer – gondolkoztam el. Igazából fogalmam sem volt. Úgy gondoltam, jövő héten, de igazából nem mondta. Danny elmosolyodott a válaszomon, majd a felvillanó telefonja felé kapta a fejét, és gyorsan válaszolt az SMS-re.

- Srác? – vonogattam a szemöldökömet „tudod, hogy mire gondolok"-módon.

- Srác, de nem olyan – pillantott felém elhúzott szájjal. – Na, és veled mi újság ez ügyben?

Azt hiszem, ez volt az a pont, amikor a titokzatos férfi különös vonzereje újra előmászott az agyam rejtett kis zugaiból, elfedve a tőle való tartózkodásomat. Szinte éreztem, ahogyan mellettem áll, a dezodorja illata az orromba kúszik... A megfejthetetlen tekintete...

- Hm. – Ennyi volt a válaszom, szerencsémre Danny megértette. Bólintott, várt, hogy akarok-e még hozzátenni valamit, majd tapintatosan témát váltott.

Iskola után átpofátlankodtam magam Stileshoz mondván, hogy ő is egyedül lesz otthon, én is, akkor boldogítsuk egymást. Igazság szerint csak nem akartam megint a férfin rágódni. Stiles lendületesen bedobta a szobájába a táskáját, és leült az íróasztalához, amíg én körbenéztem... és egy rémült sikkantás hagyta el a számat. A fotelben az ült, akit a legkevésbé sem akartam látni... Oké, igazából nagyon is, de ez kevésbé hangzik drámaian. Szóval ott volt a férfi, a maga izmos termetével, komor arcával és titokzatos aurájával. Ugyanúgy, mint ahogy pár órája, tegnap és tegnapelőtt is.

- Te meg mit keresel itt?! – háborodott fel Stiles, miután az ő tekintete is megakadt az emberünkön.

- Beszélni akartam veled, de úgy látom, most nem alkalmas. – Engem méregetett, miközben a sráchoz beszélt. – Jó szórakozást... - Azzal kilépett a szoba ajtaján, és a kelleténél egy „kicsit" hangosabban csukta be.

- Mi van?! – kiabált utána Stiles, és a hajába túrt. – Istenem, ha egyszer... egyetlen egyszer megérteném, hogy mit csinál, de jó lenne!

Én csak álltam, mint egy idióta, és az ajtót bámultam.

- Hogy jutott be? Miért ment el? – kérdeztem enyhén sokkos állapotban. Stiles rám nézett, majd némi gondolkodás után válaszolt.

- Biztos apa engedte be, mielőtt elment dolgozni. – Úgy tűnt, hogy ebben még ő maga sem biztos, csak úgy mondott valamit, bár belegondolva egészen logikusnak tűnt. Vagyis inkább ez nézett ki valószínűnek, mint az, hogy betört. Stilinskiék házában van riasztó, nem tudott volna ilyen békésen ücsörögni, mert elkapták volna a rendőrök.

De az iskolába is képest volt úgy bemenni, hogy senki ne fogjon gyanút, és nem rég láthattam, hogy képes egyik pillanatról a másikra eltűnni. Bár amilyen izmos... Talán valami ilyesmi sportot űzhet... Mondjuk ninjutsuzik. Erre a gondolatra akaratlanul is mosoly kúszott az ajkaimra. Fekete, gyors, erős... Miért is ne lehetne ninja? Itt Amerikában, Beacon Hills-ben, mert itt tényleg annyi ninja őshonos... Minél tovább rágódtam rajta, egyre valószínűtlenebbnek tűnt. Végül úgy döntöttem, fölösleges ezen agyalni, inkább hittem Stilesnak, és nekiláttam a leckének.